Törvénytervezet készül, már a második ebben a témakörben, Zakariás Zoltán RMDSZ-(EMNP-)képviselőé után.
A mélyromán, nacionalista AUR törvénytervezetet készül kidolgozni, amely korlátozná a homoszexualitás és a nemváltoztatás népszerűsítését a kiskorúak körében.
A párt keddi közleményében George Simion társelnök azzal támasztja alá a kezdeményezés szükségességét, hogy az AUR tagságának és támogatóinak több mint 98 százaléka támogatja egy ilyen szabályozás bevezetését.
Simion emlékeztet, hogy
és hogy ebbe az irányba illeszkedik az AUR kezdeményezése is, amelyről más európai konzervatív erőkkel is konzultálni fognak.
A közleményben Claudiu Târziu, az AUR másik társelnöke fogalmazta meg egyértelműen a lényeget:
Ha tényleg lesz valami a törvényjavaslatból, az AUR-nak versenyeznie kell az RMDSZ-listán a parlamentbe jutott Zakariás Zoltán (EMNP) képviselővel, aki – szintén budapesti ihletésre – hasonló tervezetet készül ősszel benyújtani a parlamentben.
– mondta nemrég Zakariás a Szabad Európa Romániának nyilatkozva.
A budapesti parlament nemrég fogadott el egy azóta életbe is lépett törvényt, amelynek megfogalmazott célja megakadályozni a homoszexualitás, a más szexuális irányultságok és a nemváltoztatás népszerűsítését a kiskorúak körében. A törvényt felzúdulással fogadták a jogvédők, mivel szerintük a jogszabály az LGBT-közösség tagjai ellen irányul.
Az RMDSZ számára csapda-tervezet lehet a Zakariásé
Arról még nincs információ, hogy az RMDSZ mit szól Zakariás Zoltán tervéhez, de ha a parlament őszi ülésszakán az EMNP-képviselő valóban benyújtja a tervezetet, a szövetség enyhén szólva is érdekes helyzetbe kerül. Egyrészt nyíltan nem helyezkedhet szembe a kezdeményezés tartalmával, mivel ezzel veszélyeztetheti kapcsolatát a budapesti kormánnyal, másrészt az RMDSZ konzervatív szavazóbázisa sem díjazná túlságosan sem a tervezet nem támogatását, sem a magyar kormánnyal szembemenést. Ha viszont kiáll Zakariás tervezete mellett, ezzel még jobban maga ellen fordítaná a progresszív koalíciós partnert, az USR-PLUS-t, amelynek társelnöke, Dacian Cioloş a Renew Europe-frakció vezetőjeként az Európai Parlamentben is az egyik legnagyobb bírálója a budapesti hatalomnak és egyébként sem szereti az RMDSZ-t. (Marad azonban menekülő útvonal az RMDSZ-nek, ugyanaz, amelyen az autonómiatervezetek mögül is kihátráltak: azt mondhatják majd, hogy nem időszerű a tervezet benyújtása).
Marosvásárhely az első olyan romániai város, ahol az utcai szemétkezelésben robotokat alkalmaznak. Furcsa és idegen... megszokható?
Az alábbi gondolatok arra szolgálnak, hogy a pár napon belül ünnepelni kívánó magyar és egyéb-féle emberek ne veszítsék el se a türelmüket, se a hangulatot, se az eszüket.
A Helikon női háttérországáról és a 19. századi férfieszményekről is szó volt a Babeș-Bolyai Tudományegyetem történészkonferenciáján.
Ilyen, amikor az egyik állami intézmény akadályozza a másik működését, az államkasszából kieső pénzt pedig ártatlan polgárok zsebéből pótolják.
Megnéztük, milyen most Kolozsvár a nagy garázsbontási lázban: van, ahol még őrzi a város látképe a '89 előtti állapotokat és a kilencvenes évek fojtó szürkeségét, máshol már villog a modernitás és rendezettség, ahogy az illik.
A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.
Az áldozatszerepet felnagyító narratíva elfedi azt a tényt, hogy a román társadalom nem monokróm jobbágytömeg volt, hanem egy dinamikusan rétegződő, felemelkedő közösség. MCC történész-kerekasztal 5.0.
A határon túli magyarok számára van nagy tétje a választásnak, hiszen az elmúlt 16 év nemzetegyesítési politikája hosszabb távra is garantálja az ő túlélésüket – jelentette ki Orbán Viktor csütörtökön Debrecenben.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Autójavító műhelyben keletkezett tűzhöz riasztották csütörtök este a csíkszeredai tűzoltókat.
Az 1989-es rendszerváltás utáni évben megalapítottam a Wildt József Tudományos Társaságot, aminek céljai közt a matematikán kívül kulturális, történelmi örökségünk ápolása is szerepelt.
Az unitáriusok Rómája – így emlegették régen Bölönt, amelynek vártemplomáról a Nemzet útja vezetője az állítja, hogy korábban ortodox volt. Mihai Tîrnoveanut történelemhamisítással vádolják és panaszt tesznek ellene a diszkriminációellenes tanácsnál.
Válságüzemmódba kapcsolt a hazai turisztikai szektor. Osztrák cégek százait verte át egy román bűnbanda.

További híreink: péntekre csökkent az üzemanyag ára, de jelentős ingadozás várható, a következő hetekben pedig kellemes tavaszi melegre számíthatunk.

Tízezer eurós bírságot kapott a Szicíliában is balkáni kiskapukat kereső román család. Újabb harminc nappal hosszabbították meg a vészhelyzetet Parajdon.

… egy dühöngő sofőr feszítővassal támadt egy futárra Kolozsváron… és az összesen 500 millió eurós kárt okozó nagykorrupciós ügyekből csak 20 milliót tudott visszaszerezni az ANAF.

Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
Minden negyedik romániai orvos Bukarestben praktizál. Továbbá: a Tate testvérek megszabadulnak a bírósági felügyelettől, a per költségeit a román állam viseli.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
További híreink: a korábban kőolajat is szállító Traian Băsescu szerint sürgősen korlátozni kéne az üzemanyag-fogyasztást, Donald Trump pedig kihagyja a bukaresti B9-csúcsot.
Legyen minden napunk egy-egy apró feltámadás, előttünk a nagy példa.

Fatolvajok vertek meg két erdészt, testkamerákat sürget a környezetvédelmi miniszter. Meleg lesz a hétvégén, de készüljünk fel az újabb hűvös időre a jövő hét közepétől.

… bármennyire hihetetlen, egy polgármester nekiállt áramot lopni… és riasztották a hatóságokat, mert néhány polgár a nyílt utcán állt neki húsvéti bárányt vágni, nem is egyet.

További híreink: a kormány csak a gázolaj jövedéki adóját csökkenti, azt is csak 30 banival, és alighanem fizethetünk 600 millió eurót a Pfizer gyógyszergyártó cégnek a visszamondott oltóanyagokért.