// 2026. július 20., hétfő // Illés

Az alkotmánybíróság segít Bekén és Szőcsön?

// HIRDETÉS

A talárosok ugyanis kimondták: a SRI jogellenesen végzett lehallgatásokat a nyomozások során. A terrorvádakat pedig éppen ezekre alapozzák.

Beke István és Szőcs Zoltán vizsgálati fogságban levő, terrorizmussal gyanúsított vármegyések ügyvédei múlt héten védenceik előzetes fogva tartásának visszavonását kérték a bukaresti táblabíróságon, miután az alkotmánybíróság kimondta, hogy a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) által végzett telefonlehallgatásokat nem lehet kizárólagos bizonyítékként felhasználni a jelenlegi peres ügyekben.

Szőcs Zoltán előzetesben marad

A Bukaresti Táblabíróság hétfőn úgy döntött, hogy Szőcs Zoltán továbbra is előzetes letartóztatásban marad. Szőcs azt kérte, hogy a vizsgálati fogságot enyhítsék háziőrizetre, a bírósg azonban elutasította a kérést. Az ítélet nem jogerős.

Szőcs tárgyalását szerdára, az Bekéét csütörtökre tűzték ki, azonban végül mindkettőt mára halasztották, mert a DIICOT nem jelent meg, illetve nem nyújtotta be a kért iratcsomót.

Az ügyvédek lépésének sikere kérdéses, mivel a talárosok ítélete a nemzetbiztonságot érintő, illetve terrorizmussal kapcsolatos nyomozásokra nem vonatkozik.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért szeretik jelenleg jobban az RMDSZ-t a románok, mint a magyarok?

Varga László Edgár

És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?

Amikor újra felébredt a szekusállam Romániában

Szántai János

Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ezért nem lesznek előrehozott választások Romániában

Fall Sándor

Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.

Csodaszép természetfilm a Duna-deltáról – akkor él igazán, ha békén hagyjuk

Sánta Miriám

A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Tarr Zoltán: tíz évre visszamenőleg átvilágítjuk a külhoni támogatásokat
Krónika

Tarr Zoltán: tíz évre visszamenőleg átvilágítjuk a külhoni támogatásokat

A magyarság ügye kiemelt jelentőségű a magyar kormány számára annak ellenére, hogy nincs a nemzetpolitikának külön államtitkára.

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!
Főtér

Így csutakold hófehérre Románia első fasiszta miniszterelnökét!

Főleg, ha nyolc évig te voltál a tudomány legfőbb mioritikus katedrálisának pátriárkája, vagyis a Román Akadémia elnöke. És nackó. És besúgógyanús.

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában
Székelyhon

Holtan találtak egy nőt csíkszeredai lakásában

Egy 46 éves nő holttestére bukkantak péntek este a csíkszeredai Tudor Vladimirescu lakónegyedben található lakásán.

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet
Krónika

Fizetni kell, ha az ember a saját kútvizét issza? Az illetékes hatóság tisztázta a helyzetet

Hamisak azok az információk, amelyek szerint a polgároknak díjat kell fizetniük, vagy büntetőjogi szankciókkal kell számolniuk azért, mert saját kútjaik vizét használják – közölte a Román Vízügyi Hatóság (ANAR).

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve
Székelyhon

Ötéves kislány halt meg a dél-erdélyi autópályán történt balesetben – frissítve

Egy ötéves kislány meghalt, édesanyja és egyéves öccse pedig megsérült szombaton az A1-es autópályán, Kereszténysziget (Cristian) közelében, miután felborult az őket szállító személygépkocsi.

// még több főtér.ro
Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix
2026. július 19., vasárnap

Villámárvíz bénította meg Bușteni központját – hírmix

Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.