// 2026. május 18., hétfő // Erik, Alexandra

Az al-Kaida vállalta a Charlie Hebdo elleni merényletet

// HIRDETÉS

Késve, de felvállalta a mészárlást a jemeni al-Kaida. A Hezbollah elítélte, az arab világ megtorlásoktól tart.

Az al-Kaida jemeni szárnyának egyik tagja pénteken bejelentette, hogy ennek a szervezetnek az irányításával hajtották végre a Charlie Hebdo francia szatirikus magazin elleni merényletet, amelyben 12 ember halt meg. 

Kairóban az AP hírügynökséghez juttatott el angol nyelvű nyilatkozatot az al-Kaida érintett tagja. Harith bin Ghazi Al-Nadhari ebben azt írta, hogy az al-Kaida jemeni szárnya irányította a fegyveres akciót, gondosan kiválasztva a célpontot, és „bosszút akart állni a Mohamed iszlám próféta becsületén esett sérelmen”.

 

A szervezet tagja úgy fogalmazott: ez a támadás összhangban állt Oszama bin Ladennek, az al-Kaida vezetőjének a Nyugathoz intézett korábbi figyelmeztetésével, amelyben a muzulmán vallás folyamatos gyalázásával kapcsolatos következményekre hívta fel a figyelmet. A nyilatkozó hozzátette: „biztonsági okokból” várt eddig a merénylet vállalásával kapcsolatos bejelentéssel.

 

A hatperces hangfelvételen Al-Nadhari további merényletekkel fenyeget, amelyeket az Egyesült Államok, Nagy-Britannia és Franciaország területén akarnak elkövetni.

Rendőrök gyilkolására szólított fel a párizsi túszejtő

Célpontok megtámadására buzdította ismerőseit pénteken Amedy Coulibaly, a párizsi kóser boltban túszokat ejtő iszlamista, mielőtt megölték a túszok kiszabadítására támadást indító rendőri erők - közölték péntek este rendőrségi források.

 

„Azt kérte a barátaitól, hogy támadjanak különböző célpontokra, például rendőrőrsökre a párizsi elővárosokban” - mondta a forrás. A rendőrök szerint a támadónál „nem kevés robbanószer” volt, amivel a bolt egyik ajtaját akarta felszerelni, de végül nem szerelte össze a robbanóeszközt.

 

Barátnőjét, a 26 éves Hayat Boumeddiene-t, akiről a hatóságok délután egy fotót is közzétettek, péntek este még mindig kereste a rendőrség az előző napi montrouge-i lövöldözéssel összefüggésben, amelyben egy rendőrnő életét vesztette. A rendőrség nem erősítette meg azon sajtóértesüléseket, miszerint a nő is a kóser boltban tartózkodott a pénteki túszejtéskor.

Még a Hezbollah is elítélte

Francois Hollande francia államfő péntek esti beszédében éberségre kérte honfitársait, mert szerinte nem ért véget a terrorfenyegetettség Franciaországban azzal, hogy a biztonsági erők két párhuzamos akcióban megölték a Charlie Hebdo című szatirikus lap elleni szerdai merénylet elkövetésével gyanúsított két testvért, valamint a Párizsban egy kóser élelmiszerboltban túszokat ejtő iszlamista fegyverest.

 

Hasszan Naszrallah, a libanoni síita terrorszervezet, a Hezbollah vezetője televíziós beszédben ítélte el a karikaturisták és a túszok gyilkosait - írja a 444.hu a vox.com-ra hivatkozva. Naszrallah azt mondta, „a Charlie Hebdo elleni terrortámadás elkövetői, akárcsak a Próféta nevében lefejezéseket végrehajtó ISIS, többet ártanak az iszlámnak, mint a képregények.”

 

A lap viszont úgy véli a Hezbollah múltja és jelene alapján, hogy vezetője nem a merényleteket kifogásolja, inkább ideológiai támadás az, hogy nyilvános nyilatkozatban ítéli el az al-Kaida merényleteit és az ISIS lefejezéseit, mivel a Hezbollah Szíriában épp ezek ellen a szunnita militáns iszlamisták ellen harcol Asszad oldalán.

Aggódik az arab nyelvű sajtó

Feszült figyelemmel követik az arab világban a nyugati társadalmak reakcióját a párizsi gyilkosságokra; sokan az iszlámellenes érzelmek rohamos terjedésétől tartanak.

 

„Megint a muzulmánok fizetnek a világban elkövetett terrorcselekményekért” - áll nagy piros betűkkel az al-Jóm asz-Szábe című egyiptomi újság pénteki címlapján, utalva arra, hogy több mecsetet támadás ért Franciaországban, miután egy algériai származású testvérpár agyonlőtte Párizsban a Charlie Hebdo című szatirikus hetilap 12 munkatársát.

 

Az arab sajtóban és a muzulmán értelmiségiek körében egyfajta frusztrált hangulatot lehet észlelni, hiszen a Nyugaton kialakult iszlámképet pont ezek az esetek formálják leginkább - nyilatkozta Ammár Ali Haszan egyiptomi politológus és rovatvezető az MTI-nek. „Az embereken ilyenkor eluralkodik az érzés, hogy a Nyugat nem képes különbséget tenni az arab társadalmak túlnyomó többségét alkotó mérsékelt muzulmánok, és a terroristák között” - mondta a politológus.

 

„A megbélyegzettség érzését tovább rontja, hogy a Nyugat a jelek szerint elfelejti: a dzsihadisták ellen harcolók, csakúgy mint a világban elkövetett merényletek áldozatai általában muzulmán vallásúak - mondta, és megjegyezte - a sors fintora, hogy a rendőr, akit a csütörtöki vérengzésről készült felvételek egyikén agyonlőnek, egy tunéziai származású muzulmán.”

 

„A muzulmánok úgy látszik minden helyzetben vesztésre állnak” - írja egy neves szudáni karikaturista, Hálid al-Baih, aki azt fájlalja az al-Dzsazíra pánarab hírtelevízió honlapján megjelent cikkében, hogy „a muzulmán vallásúaknak folyton elnézést kell kérniük olyan tettekért, amelyeket nem követtek el, és nem is támogattak”.

 

A BBC arab nyelvű csatornáján futó egyik műsorban egy Franciaországból betelefonáló néző keserűen állapította meg, hogy bár Szíriában és Irakban „naponta több tucat embert mészárolnak le, az erről szóló tudósítások eltörpülnek a párizsi eset által kiváltott hírözön mellett”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus
Főtér

Így élünk mi: virtuális gyalázkodásaink, a véleménydemokrácia és a populizmus

Kommentelünk, tehát szarban vagyunk. Elmagyarázom, miért.

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására
Krónika

Erdélyi repülőtér kapott engedélyt óriási „légikirálynők” fogadására

Románia legfiatalabb repülőtere engedélyt kapott a hatalmas Jumbo Jet repülőgépek fogadására.

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…
Főtér

Egészen eddig fel sem nagyon tűnt, hogy mi a boldog békeidőkben élünk. Egészen eddig…

Az illetékesek behívták a Fehér és Hunyad megyei tartalékos katonákat egy egynapos gyakorlatra. A részvétel kötelező.

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét
Székelyhon

Tragikus baleset Csíkszereda közelében: 17 éves fiú vesztette életét

Halálos baleset történt pénteken este Csíkszereda közelében: egy 17 éves csíkszentkirályi fiú életét vesztette, két másik fiatal kórházba került, miután felborultak egy buggy típusú járművel. A sofőr jogosítvány nélkül és ittasan vezetett.

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel
Krónika

Csúnyán befürödtek Erdélyben a 30 millió eurós akvaparktervvel

Megdöbbentő fordulatot vett a már készülő nagybányai akvapark ügye: a bíróság hatályon kívül helyezte a közbeszerzési eljárás eredményéről szóló értesítést, miközben a kivitelezővel már szerződést kötöttek.

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot
Székelyhon

Felfüggesztett szabadságvesztésre ítélték Gálfi Árpádot

Székelyudvarhely volt polgármesterét, Gálfi Árpádot első fokon szabadságvesztésre ítélte a Hargita Megyei Törvényszék hivatali visszaélés miatt. A büntetés végrehajtását próbaidőre felfüggesztették, az ítélet nem jogerős.

// még több főtér.ro
Különvélemény

A román állam esete a politikai pornóval

Szántai János

A PSD ágyba dől az AUR-ral, csattognak a demokratikus valagok a függöny mögött. Egy PSD-s szenátornő lemond a pornófilm láttán. A főni utánaereszt egy füttyöt, közben lengeti a fütyköst. És még csak nem is sokánt.

Nem a politika radikalizálódik, hanem a társadalom, a politika csak követi ezt a radikalizálódást

Varga László Edgár

A mostani kamaszok és fiatalok nyomás alatt szocializálódtak, és ez könnyen visszaüthet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy bukaresti panelrengetegben a semmiből bukkant elő egy magányos járdasziget

Varga László Edgár

A történteket sem a geológusok, sem a vulkanológusok nem tudják egyelőre megmagyarázni.

Egeresi anzix: részeg sírkövek, betonnádas, legionárius mecénások

Szántai János

Ha rákérdezünk, tíz emberből kilencnek a Kék lagúna névre hallgató bányató, esetleg a Bocskai-kastélyrom jut eszébe Egeresről, ha egyáltalán bármi. Pedig sok minden egyebet is rejt ez a helyenként bizarr bányatáj.

// HIRDETÉS