// 2024. október 1., kedd // Malvin
Máramaros

Ártalmatlan a Zazar folyón történt szennyezés?

Többször is megesik évente, hogy átfolyik rajta a bányavíz, és nem okoz kárt – érvel a Máramaros megyei prefektúra.

Nem okozott kárt a növény- és állatvilágban a Zazar folyón történt szennyezés – közölte a Máramaros megyei prefektúra kedden. A Nagybányát is átszelő Zazar (Săsar) folyó hétfőn szennyeződött bányavízzel, amely vöröses-narancsszínűre festette a folyó vizét.

Stelian Ivaşcu, a máramarosi vízgazdálkodási vállalat igazgatója hétfőn úgy nyilatkozott, hogy a szennyezést valószínűleg iszap okozta, amely akkor kerülhetett a folyóba, amikor beszakadt egy 2007-ben bezárt bánya mennyezete. 

A prefektusi hivatal által kedden kiadott közlemény szerint évente három-öt alkalommal történik a hétfőihez hasonló eset, és a korábbi tapasztalat arra enged következtetni, hogy ezek nem befolyásolják a környék vízi flóráját és faunáját.

A Remin nemesfémbányászati vállalat vezetőségének kellett volna olyan tisztítóállomásról gondoskodnia, amely megvédi a környezetet a Zazar folyón időszakosan bekövetkező szennyeződések káros következményeitől – jelentette ki Nagybánya polgármestere, Cătălin Cherecheş

Az elöljáró kedden azt mondta, nem érti, hogy a fizetésképtelenné vált Remin vezetősége miért nem kérte a hitelezők támogatását egy ötmillió lejes tisztítóállomásra, amely biztonságossá tenné a şuiori bánya Felsőbánya felőli kivezető nyílását. Szerinte a vállalat csak azzal törődik, hogy a felső beosztásokban lévő alkalmazottainak most is biztosítsa a fizetését és különböző juttatásokat. 

A polgármester arra is kitért, hogy véleménye szerint alapos vizsgálatnak kellene alávetni az állami tulajdonban lévő Remin vállalat tevékenységét, javainak kezelését az elmúlt 15 évre visszamenőleg, és annak okait, hogy miért kellett a Reminhez tartozó bányákat bezáratni, ami miatt több ezer bányász lett munkanélküli.

A Zazar folyó időközben elvesztette narancsvöröses árnyalatát, közölték a szakemberek. A közlemény arról is tájékoztat, hogy a vízből vett mintákon végzett laboratóriumi vizsgálatok sem utalnak a folyó élővilágának károsodására.

A sokat látott folyót ötven éven keresztül erősen szennyezték a bányák és a fémkohászatból származó melléktermékek – írja az Agerpres hírügynökség. Az ipari tevékenység leállítása után a folyó vize megtisztult, az ökoszisztéma lassan helyreállt, amelyet a szakemberek szerint az is bizonyít, hogy három évvel ezelőtt a folyóba visszatértek a vadkacsák.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro