// 2026. október 15., csütörtök // Teréz

Annyira bepipult a jogosulatlan személyeket is beoltó orvos a bírságtól, hogy még a vakcinákat is kidobta

// HIRDETÉS

Ezt ő maga árulta el.

Radikális reakciót váltott ki a felelősségre vonás abból az orvosból, akit kemény pénzbírsággal sújtottak, miután a hatóságok szerint több száz jogosulatlan személyt oltatott be a koronavírus elleni vakcinával.

Mint megírtuk, a Suceava megyei Radóc kórházában kialakított oltópontot koordináló Adrian Mantát 5000 lejes pénzbírsággal sújtotta a tisztiorvosi szolgálat, miután arra a következtetésre jutott, hogy 563 olyan személy is megkapta az oltást, aki csupán az oltási terv harmadik fázisában lenne jogosult a vakcinára.

Mint ismeretes, az első körben az egészségügyi dolgozók kapták meg a vakcinát, a most zajló másodikban a 65 év fölöttiek, a krónikus betegek és a kulcsfontosságú ágazatok dolgozói, míg a harmadikban mindenki, aki az első kettőből kimaradt.

A radóci orvos ugyanakkor tagadja, hogy arra jogosulatlanok kapták volna meg az oltást.

Mint mondta, annyi történt, hogy olyanokat oltottak be, akik regisztráltak, de nem tudtak megjelenni az oltóponton az előre leegyeztetett időpontban, így csak napokkal később mentek el oltakozni.

Ő pedig beadatta az oltást, már csak azért is, hogy ne kelljen eldobni a vakcinákat.

De a csütörtökön bejelentett bírság után már nem volt ennyire lelkiismeretes.

Mint mondta, két olyan személy várakozott oltásra, aki az aznapra szóló időpontra érkezett, és több olyan, akinek korábbi napokra szólt a regisztrációja, de nem értek rá az eredeti időpontban.

Az orvos szerint több lehetősége volt: beadathatta volna az oltást a két aznapra regisztráltnak, a megmaradt oltásokat pedig megsemmisíthette volna.

De haza is küldhetett volna mindenkit – ami „törvénytelen” lett volna, hiszen ha valaki nem abban az időpontban megy el beoltatni magát, amikorra a regisztrációja szól, hanem később, akkor az már nem számít regisztráltnak.

Vagy eljárhatott volna úgy, mint korábban, vagyis beadathatta volna mindenkinek az oltást, aki ott volt.

Mivel azonban nagyon frusztrált lett a rá kirótt bírságtól, és már elérkezett a zárás időpontja is, úgy döntött: inkább kidobja az oltásokat.

A várakozóknak pedig azt mondta, vagy menjenek máskor, vagy regisztráljanak az erre szolgáló honlapon.

Az orvos maga is elismeri, hogy helytelenül járt el, ugyanakkor azt mondja: feldühítette, hogy felrótták az időpont nélküli páciensek beoltását.

Az orvos szerint az egészségügyi minisztériumnak és a tisztiorvosi szolgálatnak megoldást kellene találnia arra a helyzetre, ha valaki ugyan megérkezik az oltópontra, de sürgős dolga akad, és nincs ideje kivárni, amíg sorra kerül. Manta azt mondja: ilyenkor eddig azt tanácsolták, hogy jöjjenek vissza máskor.

Azt pedig határozottan tagadta, hogy sms-ben hívott volna egyes pácienseket oltakozni.

Sőt szerinte olyan is előfordult, hogy egy érkező felmutatta a bizonylatot arról, hogy regisztrált, mégsem szerepelt a rendszerben.

Kacifántos egy helyzet, amiben senkinek sincs igaza, mégis mindenkinek igaza van.

Hiszen a cél az, hogy mindenki megkapja az oltást.

De mivel nincs belőle elegendő, valamilyen sorrendet csak ki kell alakítani.

És be is kellene tartani.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro