De ha ne adj Isten, kevésnek találtatunk a végén, nem kell aggódni, mert a többségi lakosság is fogy.
2022. január 14., délelőtt 11 óra. Szépen összegyűltek a sajtósok az RMDSZ Majális utcai székházában. Sajtóbeszélgetésre került ugyanis sor, mégpedig nem akármilyen témában. A közelgő (vagy pandémiás alapon tavalyról elmaradt, ahogy tetszik) népszámlálásról tájékoztattak az RMDSZ illetékesei: Kelemen Hunor szövetségi elnök, Horváth Anna „népszámlálás-biztos”, illetve Barna Gergő, a procedúrát szakmailag működtető csoport képviselője.
Elöljáróban Kelemen Hunor megjegyezte, hogy
És amíg a bevezető mondatok elhangzottak – nagy kihívás a népszámlálás, közösségi ügy, össztársadalmi feladat, praktikus politikai és szimbolikus tétjei vannak – megnéztük a teremben elhelyezett két monitoron futó népszámlálási kampányképsort. Elsőre az a közvetlenség tűnt fel, amellyel a potenciális számlálóbiztosokat megszólították: Sári, Pityu (ezek a nevek álltak a két vidáman csápoló rajzember pólóján), csapj fel te is népszámosnak! A népszámos kifejezésen kicsit eltöprengtünk: érteni véltük, hogy a napszámoshoz lenne némi köze, ám ez nem biztos, hogy olyan jó képzettársítás, ha a napszámosok életét (történetét) nézzük. Egy olyan szlogen is futott a képernyőn, hogy: Itt élünk, így élünk! Nos, ezzel nem tudunk vitázni, akik itt élnek, így élnek (bármit is jelentsen ez).
Na de nézzük a konkrét információkat:
A dátumtársítás óhatatlan, ha már szimbolikus tétekről beszélünk. Meglesz a forradalmi lehetőségünk, romániai magyaroknak (Sárinak is, Pityunak is), hogy világosan kimondjuk: magyarunk vagyunk, ennyien élünk itt, s így!
A következő szakaszokra lehet számítani, amelyekben mi, állampolgárok is érintettek vagyunk:
1. Március 14. és május 15. között zajlik az úgynevezett önkitöltés. Ez nem azt jelenti, hogy magunkat kell kitölteni, mint valami kérdőívet, hanem azt, hogy szépen beregisztrálunk a népszavazás hivatalos oldalára, vagyis beírjuk a nevünket, a címünket (figyelem, azt a címet kell beírni, ahol konkrétan, életvitelszerűen lakozunk), e-mail címünket, és ha ez megvan, e-mailen megkapjuk a kérdőívet, amelyet ügyesen kitöltünk. Ami jó: magyarul ki lehet tölteni az ívet! És aki esetleg ezt a megoldást választja, de nem bánik jól az internettel, semmi baj, erre jók a napszámosok népszámosok, illetve a települési összeíró pontok mukatársai.
2. Május 16. és július 17. között zajlik a megszokott népszámlálás, amire mind emlékszünk, akik elég időt töltöttek ezen a sárgolyón: becsönget a népszámos (na, itt nem biztos, hogy az illető magyar lesz) és szépen kikérdez.
3. Az előzetes eredményeket idén decemberben már böngészhetjük, hála a digitalizáció okozta gyors(abb) adatfeldolgozásnak, majd 2023 májusa és decembere közt zajlik az adatkiegészítés, hogy aztán decemberben végérvényesen megtudhassuk, hányan is vagyunk.
ha egy módunk van rá, vegyünk részt a népszámlálásban (további infók itt), töltsük ki a kérdőívet, akár az interneten, akár a számlálóbiztos jelenlétében. (Ja, az ígéret szerint a népszámlálásban való részvételért egy szabadnap is jár!) Mert ha nem tesszük meg, előfordulhat, hogy megszámláltatunk és kevésnek találtatunk. Ha pedig ez megtörténik, elég nehéz lesz szembenézni azzal, hogy lecsúszunk az egymillió romániai magyar lélektani határa alá. Újságírói kérdésre az RMDSZ elnöke bevallotta, hogy ő székely ember, a szülei is azok, de a népszámláláskor magyarnak vallja magát. Amúgy meg az idén a magukat székelynek valló emberek is magyarnak minősíttetnek és punktum.
Külföldön élő közösségtársaink figyelmébe: minden romániai magyar polgár (akár román, akár nem román állampolgárságú), aki az elmúlt 12 hónapban Románia területén élt vagy a következő 12 hónapban Románia területén akar élni, részt vehet a népszámlálásban.
A tájékoztató végén megkérdeztük Kelemen Hunort, van-e az RMDSZ-nek valamilyen stratégiája (a kommunikáción kívül, mert kommunikálni bármit lehet bármikor) arra az esetre, ha bejön a rossz forgatókönyv és a megszámláltatás végeredménye nem éri el az egymillió romániai magyart.
tehát most még nincs értelme ilyenekről beszélni. Amúgy meg aggodalomra semmi ok, hiszen a romániai román lakosság száma ugyanúgy csökken, tehát arányok terén jól állunk! Ismét megnyugodtunk, és most már tényleg gyermekszívvel, bátran tekintünk a közelgő népszámlálás elé.
Nem szokványos, képzeletbeli beszéd egy nem szokványos, képzeletbeli rendezvényen.
Avagy mi a baj a szavainkkal?
A történelemszeretet miatt vágott bele az amatőr fémdetektorozásba a szamosújvári asztalosmester, aki nemrég páratlan régészeti kincset talált. Kis Jánossal beszélgettünk.
A baktériumok, vírusok, amőbák, gombák fertőznek, ez a dolguk. Az ember dolga a védekezés. Lenne. Van itt ugyanis egy másik fertőzés is: az emberi hanyagságé, korrupcióé. Ami bűn.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
A francia Carrefour romániai üzleteinek eladására készül – adta hírül pénteken a francia sajtóra hivatkozva a Hotnews.ro hírportál.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Közleményt adott ki a rendőrség a Szépvízi víztározó közelében holtan talált fiatalok ügyében: a boncolás szerint október 20-án, hétfőn következhetett be a haláluk, két nappal azelőtt, hogy megtalálták őket. Az ügyben az öngyilkosság gyanúja is felmerül.
A boncolás előzetes eredményei szerint a Hargita megyei szépvízi víztározó közelében, egy személygépkocsiban holtan talált két fiatal október 20-án halt meg – közölte pénteken a Hargita megyei rendőr-főkapitányság.
Lőtt sebek voltak annak a két fiatalnak a testén, akiket szerda este holtan találtak a szépvízi víztározó közelében, egy személyautóban.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Úgy néz ki, kivonul Romániából a Carrefour. Továbbá: irdatlan mennyiségű száraztésztát importálunk feleslegesen.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
Román kamionsofőr rombolt le egy 1783-ban épült spanyol vízvezetéket. Aranysakálok téphettek szét egy Hargita megyei pásztort.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
A rahovai tömbházrobbanás érintettjei felháborodtak, mert az állam a lakások újjáépítését és bérbeadását tervezi. Továbbá: egy kocsiszínről elszabadult villamos okozott közúti balesetet Aradon.
Orosz szabotázsakciót akadályoztak meg a román hatóságok. Egy volt alkotmánybíró nem érti, mit kell annyit lovagolni a 10 ezer eurós nyugdíjakon. A Salrom szerint a kormányfői ellenőrző testület félrebeszél.

Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Alkotmányellenes a bírák és ügyészek nyugdíjazását szigorító törvénytervezet. Ismét Kolozsvár közelében cammogott a medve.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Besztercén is gázrobbanás történt vasárnap reggel. A rahovai tömbháztragédiával kapcsolatban új részletek derültek ki. Az erdélyi megyékben pedig elég sokat lopják a gázt, ami rendkívül veszélyes.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Hivatalos jelentés a parajdi bányakatasztrófáról: a Salrom nem vette komolyan a veszélyt. Vasile Dîncu szerint pedig a PSD szavazóinak 10-15 százaléka az AUR-nál kötött ki.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Csak minden hatodik romániai lakás rendelkezik katasztrófák elleni biztosítással. Medvetámadás nyomait találták egy idős férfi holttestén.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
Indul a 2025-ös állami lombikbébiprogram. Őrizetbe vette a rendőrség a lánya tanárát bicskázással fenyegető alvilági figurát.
… egy nackós szenátor nagyon elszabadult a plénum előtt… és miután a PSD törölte a „progresszív” kifejezést az alapszabályzatból, Grindeanu elnök úr elutazik egy európai progresszív szockó találkozóra.