// 2026. október 17., szombat // Hedvig

Ami a Magyar Napok szervezőinek nem sikerült, a politikának igen!

// HIRDETÉS

Őszre halasztották a kolozsvári városnapokat.

Miután a kolozsvári városvezetés évekig foggal-körömmel ragaszkodott ahhoz, hogy májusban tartsák a városnapokat, idén önként lemondott róla: az EP-választásokra hivatkozva őszre, szeptember végére halasztotta az eseményt. Amiért egyébként nem nagy kár, tekintve, hogy

minőségi szórakoztatás szempontjából rendszerint alulmarad

a nyár nagy rendezvényei, a Transilvania Nemzetközi Filmfesztivál (TIFF), a Jazz in the Park és a Kolozsvári Magyar Napok mögött. Mégis érdekes, ugyanis Emil Bocék pár éve épp azzal az érvvel utasították el az ötletet, miszerint a városnapokat augusztus 19. körül kellene tartani – Károly Róbert király 1316. augusztus 19-én adta vissza Kolozsvár kiváltságait, s emelte a települést városi rangra –, hogy akkor nincsenek a városban egyetemisták. Erre hét év után bejelentik, hogy szeptember 27-30. között tartják, amikor szintén nincs itt a közel százezer fiatal.

Ellenben van egy csomó évforduló:

száz éves lesz a „román” Babeş-Bolyai Tudományegyetem, több román iskola, és ekkor ünneplik a román színház és opera, illetve a filharmónia meg- illetve újraszületését is. Így nem csoda, hogy az eseményre jelentős összeget, 200 ezer eurót szánnak, erről ma szavaz a tanács. Azt, hogy a kolozsvári városvezetés nem hallgatott Gergely Balázsékra, annyira nem bánjuk:

ennek is betudható, hogy létrejött a rendezvény magyar megfelelője, a Kolozsvári Magyar Napok,

mely idén éri el jubileumi, 10. kiadását. (Emlékezetes, hogy a kolozsvári városnapok szervezőinek már kezdetben sikerült leégetni magukat azzal, hogy lenyúlták a magyar rendezvény logóját.)

Emil Bocék szerint a városnapok idei, nyolcadik kiadását nagy minőségi ugrás jellemzi majd: az eseményt a központ mellett a lakónegyedekre és parkokra is kiterjesztik, és számos hazai és külföldi turistát vonzanak majd a városba. Kíváncsian várjuk!

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?
Székelyhon

Mi a búbánat van az új szemétszolgáltatás körül?

Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban
Székelyhon

Juhászra támadt egy medve egy udvarhelyszéki faluban

Alsó végtagjain sérült meg az a juhász, akire kedd délután támadt rá egy medve a Felsőboldogfalva községhez tartozó Telekfalva határában. A férfit a székelyudvarhelyi kórházba szállították a történteket követően.

// még több főtér.ro