// 2026. október 16., péntek // Gál

Alvilági fickóval áll le bunyózni egy újságíró

// HIRDETÉS

Szőke László elfogadta Cinciri Béla kihívását: udvarhelyi boxringben folytatódik a szájkarate.

Elfogadta Szőke László, az udvarhelyi alvilág ügyeit Fekete-fehér nevű blogján szellőztető újságíró Cinciri Béla kihívását, hogy az eddigi, digitális térben folyó pengeváltásukat helyezzék át fizikai térbe: ténylegesen verekedni fognak edzőteremben, ellenőrzött körülmények között, közönség előtt.

Jól van Cinciri Béla, legyen meg a te akaratod. Elfogadom a kihívásod egy nyilvános bunyóra: ringben, bíróval, közönség...

Posted by László Szőke on 2015. június 23.

Cinciri Béla eddig videóüzenetekben fejezte ki ellenérzését azzal szemben, hogy Szőke az interneten pellengérezi ki az ő „barátait˝ és viselt dolgaikat, illetve tesz ellene feljelentéseket. Ezúttal is videóban válaszolt (lásd fent), azaz elfogadta a kihívás elfogadását, és Kálmán Zsolt edzőtermét javasolta.

Jelenleg az időpontról folyik egyeztetés a felek között, Cinciri július 15-ét szeretné, Szőke a július 20-25. közötti időszakra tenné a meccset.

És hogy miért vállalja valaki önként a verekedést, miközben bevallása szerint utálja az erőszakot? A fizikai összetűzésre mindenképp sor került volna előbb-utóbb, nyilatkozta Szőke a Transindexnek, és így, hogy ő szabja meg a feltételeket, legalább ellenőrzött körülmények között zajlik majd le. Azt is reméli, ezzel végét veti Cinciri állandó fenyegetőzésének is, amellyel őt és családtagjait illeti.

Szőke László bő egy éve támadóit gumilövedékes fegyveréből leadott lövéssel riasztotta el, egyikük a fülén sérült meg.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel
Főtér

Grindeanunak öt hónap kellett, hogy rájöjjön: mégis kormányozna a PNL-vel és az RMDSZ-szel

Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét
Krónika

Már körvonalazódik a Niculescu-kormány névsora, a PSD kaphatja a miniszteri posztok többségét

A kiszivárgott névsor alapján a tárcák jelentős része a szociáldemokratákhoz kerülhet, miközben néhány minisztérium élére párton kívüli szakembereket neveznének ki.

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában
Főtér

Megkérdezték az amerikai külügyért, benne volt-e Washington keze a Bolojan-kormány megbuktatásában

Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában
Székelyhon

Balesethez vonultak ki nagy erőkkel a tűzoltók Csíkszeredában

Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter
Krónika

Többnapos körúton igyekszik építeni a Tisza kapcsolatait Erdélyben Tarr Zoltán miniszter

Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában
Székelyhon

Baleseteztek, majd a férfi sofőr bántalmazta a másik autó női vezetőjét Csíkszeredában

Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.

// még több főtér.ro