// 2025. július 12., szombat // Izabella, Dalma

Alaposan kitömte a magyar válogatott Andorrát (VIDEÓ)

// HIRDETÉS

Bernd Storck tanítványai sima 4-0-s győzelmet arattak a világbajnoki selejtezőn.

A magyar labdarúgó-válogatott vasárnap hazai pályán 4-0-s győzelmet aratott a pont nélküli, sereghajtó Andorra felett a 2018-as, oroszországi világbajnokság európai selejtezősorozatának negyedik fordulójában.

A találkozó előtt a magyar drukkerek gyönyörű élőképpel fogadták a csapatokat, piros-fehér-zöld színek ölelték körbe a 12-es számot, amely a szurkolók fontos szerepére utal.

Az első perctől kezdve a magyar válogatott birtokolta többet a labdát, de a kapura egyáltalán nem volt veszélyes. Hiába passzolgattak Bernd Storck szövetségi kapitány tanítványai az andorrai térfélen, egyetlen helyzet sem alakult ki, mert kevés volt a mozgás elöl. A vendégek egyszer-egyszer kiszabadultak az amúgy nem túl nyomasztó szorításból, egy ízben még lövésig is eljutottak, de az pontatlan volt, így Gulácsinak nem volt dolga. Annyi negatívum azért volt, hogy Kleinheisler sárga lapot kapott, és mivel neki ez a második volt a sorozatban, így nem játszhat márciusban az Európa-bajnok portugálok vendégeként. Az első komoly magyar helyzetre 26 percet kellett várni, amikor Dzsudzsák beadása után Szalai úgy vette át a labdát, hogy becsapta védőjét, de aztán közelről a kapusba lőtt.

A lehetőséget követően kissé megélénkült a meccs, előbb Dzsudzsák végezhetett el szabadrúgást veszélyes helyről, majd Korhut próbálkozott ígéretesen. A gólra sem kellett sokat várni, Dzsudzsák újabb veszélyes jobb oldali beadását követően Gera csapott le a kipattanóra. A csapatkapitány lendülete mit sem változott a megszerzett vezetés hatására, a szélről érkező szokásos beadásaiból aztán Lang is eredményes volt még a szünet előtt, így a magyarok kétgólos előnnyel vonultak az öltözőbe.

Nagy lendülettel kezdte a második játékrészt a magyar csapat, záporoztak a lövések az andorrai kapura, próbálkozott Gyurcsó, Gera, Kleinheisler, de a labda vagy célt tévesztett, vagy a vendégek kapusa hárított. Jószerivel csak az volt a kérdés, hogy mikor és mennyivel nő a két gárda közti különbség. Előbb Gyurcsó talált kapuba, a hajrában pedig Szalai alakította ki a megérdemelt 4-0-s végeredményt.

„A mérkőzés elején nehezen találtunk rá a játékunkra, de ez várható volt egy ilyen védekező csapat ellen. Az első gól után nagy kő esett le a játékosok szívéről, ezután már jól futballoztak. A szünetben elmondtam nekik, hogy szükség van harmadik találatra, a végén még egy ráadás is érkezett" - értékelt Bernd Storck szövetségi kapitány, aki szerint a magyaroknak kettővel kevesebb pontjuk van az eddigi négy vb-selejtezőn, mint az elvárható lett volna, de játékban jól teljesítenek a tanítványai.

„Ha a mérkőzések harmincpercesek lennének, akkor nagyon jó eredményeket érnénk el, de a futballmeccsek kilencven percig tartanak. Az elején el tudtuk érni, hogy minimalizáljuk a két csapat közti különbséget, a hátralévő időben viszont kijött a magyarok technikai és szakmai fölénye" - mondta Koldo Álvarez andorrai szövetségi kapitány.

A két együttes harmadszor találkozott egymással, a magyarok mindháromszor kapott gól nélkül nyertek. A története első válogatott meccsét napra pontosan húsz évvel ezelőtt játszó andorraiak 12 esztendeje győztek legutóbb.

A magyar csapat márciusban az Európa-bajnok Portugália vendégeként folytatja a kvalifikációs sorozatot.

Európai vb-selejtező, 4. forduló, B csoport:
Magyarország-Andorra 4-0 (2-0)

Groupama Aréna, 20 ezer néző, v.: Hrisztosz Nikolaidesz (ciprusi)
gólszerzők: Gera (34.), Lang (43.), Gyurcsó (73.), Szalai (89.)
sárga lap: Kleinheisler (15.), Korhut (35.)

// HIRDETÉS
Különvélemény

A radikalizálódott elitek populizmusáról

Fall Sándor

„És a gondolkodó élet csendben átadja helyét a fanatikus és a zombi iszonyú és nevetséges szembenállásának.”

Visszatérés önmagunkhoz – mit tanulhatunk Erdélyben egy amazóniai kultúrától?

Sánta Miriám

Gondolkodás egy amazonasi fejével az erdélyi magyarság visszhangkamráiról.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Ilyen volt jezsuitának lenni a 20. századi Romániában

Sólyom István

Minden az egység illúziójával kezdődött, ami végül megvalósult, de nem úgy, ahogy azt tervezték – derül ki Bánkúti Gábor történész kolozsvári előadásából.

A kozmosz megállt a Bánffy-kastélyban és kilökte magából az ősmagyar sámánpunkot

Szántai János

A magyar zenetörténet legendás csapatát láthatta bárki, aki elzarándokolt Bonchidára az idei TIFF-en. És hej, micsoda hangattakot produkált az 50 éves Vágtázó Halottkémek.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!
Főtér

Ismét embert ölt a medve! Nem! Egy kretén miatt legyilkoltak egy háromgyermekes macianyut!

Az ember igyekszik érteni, hogy a természetet óvni kell. És azt is, hogy az állatokat szeretni kell. De azt is meg kellene érteni, hogy jelen pillanatban nem az embernek kell mennie, hanem a medvének. Pont.

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty
Krónika

Viktor Orbán to Krónika: Supporting Hungarian Communities Abroad Is Not a Favor, Rather Our Duty

“I would like to speak with Romania’s new president as soon and as extensively as possible, because we have shared issues within the European Union, and the interests of Romanians and Hungarians often align," Prime Minister Viktor Orbán told Krónika.

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix
Főtér

Az életéért küzdött az atlétikaedző, akire nyolc kutya támadt rá Biharfüred közelében – hírmix

A Salrom igazgatójának lemondását és új bánya megnyitását követelték Parajdon. A környezetvédelmi miniszter szerint nem orvosolható pusztán vadászattal a medveprobléma.

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen
Székelyhon

Szinte tízmilliós sikkasztási ügy Kézdivásárhelyen

Jelentős gazdasági bűncselekmény gyanújával nyomoz a Kovászna megyei ügyészség. Hétfőn több házkutatást is végrehajtottak, amelyek során okiratokat és informatikai eszközöket foglaltak le.

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)
Krónika

Ismét lecsapott a vihar, sok a sérült a népszerű üdülővárosban (Videó)

Háztetőket szakított, fákat döntött ki és elárasztotta az utcákat a vihar szerdán Sinaián és a Prahova-völgyének több közkedvelt üdülőtelepén.

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost
Székelyhon

Kenőpénz elfogadásán értek egy ortopéd szakorvost

A gyanú szerint az orvos pénzt kért egy műtét elvégzéséért.

// még több főtér.ro
Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix
2025. július 04., péntek

Iszunk, de milyen áron? – pénteki hírmix

Július 7-től a szolgáltatók blokkolni fogják a Románián kívülről érkező hamis telefonhívásokat, és Toni Greblă-t kirúgták az állandó választási hatóság éléről, mert megemelte a saját fizetését.