De attól az még felfüggesztve marad.
Carles Puigdemont katalán elnök és a katalán parlament függetlenségpárti többségének képviselői aláírták kedd este Katalónia függetlenségi nyilatkozatát, de az elnök egyelőre felfüggesztette a nyilatkozat végrehajtását - tudatta a barcelonai vezetés szóvivője.
„Kinyilvánítjuk, hogy a Katalán Köztársaság független, szuverén, demokratikus és szociális jogállam" - áll a három függetlenségpárti párt képviselői által aláírt nyilatkozatban, amelyet azonban párbeszédre felszólítva egyelőre felfüggesztett a katalán elnök.
Puigdemont kedd este a parlamentben arról beszélt, hogy Katalónia elnyerte a jogot, hogy független állammá váljon, de a feszültség csökkentése érdekében azt javasolta, várjanak "néhány hetet" a párbeszéd érdekében.
A spanyol kormány szerdán rendkívüli ülést tart, melyen értékelni fogják a katalán elnök nyilatkozatát, és döntenek a következő lépésekről.
„Senki nem vonhat le következtetéseket egy olyan törvényből, amely nem létezik, és egy olyan népszavazásból, ami nem történt meg"
– fogalmazott kedd este Soraya Sáenz de Santamaría spanyol kormányfő-helyettes, felidézve, hogy a katalán népszavazás végrehajtására vonatkozó törvényt a spanyol alkotmánybíróság felfüggesztette, ahogy magát a referendumot is. A spanyol miniszterelnök-helyettes Carles Puigdemont kedd esti parlamenti beszédét úgy értékelte: „egy olyan ember beszéde, aki nem tudja, hol van, hova tart, és kivel akar menni".
Az október 1-jei, alkotmányellenes népszavazáson a névjegyzékben szereplők valamivel több mint 40 százaléka vett részt, és 90 százaléknál is többen szavaztak a függetlenségre. Az elszakadást ellenzők nagy része bojkottálta a referendumot.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
Ha az ember előtt megnyílnak a dobrudzsai népek kapui, és jól figyel, láthatja: ha az a nép maroknyi, akkor jól elfér a nemzetállam tenyerén.
Moharos Attila az egykor szolgaként, most pásztorként élő Fülöp Levente életútjáról készített dokumentumfilmet.

Jól látszik négy hónapnyi munka eredménye Kolozsvár egyik megaberuházása, az új oktatási, szabadidős és sportközpont területén, ahol immár több épület falait felhúzták.
Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Lesodródott az úttestről és felborult egy személyautó szombaton Csernáton közelében, a 11-es országúton. Négy sérültet kórházba szállítottak.
Személygépkocsi ütközött egy mikrobusszal vasárnap este a Bihar megyei Tótiban, 9 személy megsérült, az egyik utas életveszélyes sebeket szenvedett.
Két autó ütközött vasárnap délben a 11-es országúton, Réty közelében. Négyen megsérültek.
Újabb medvetámadás a Transzfogarason. Leveleket égettek egy iskola udvarán, nem lett jó vége.

Eközben az országban szép, nyárias szeptember vége lesz és az október sem kezdődik rosszul.

A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.

Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.

És a jelek szerint, ha Marcel Ciolacun múlik, akkor Iohannisnak nem lesz jó dolga.

… persze, az ő szavazata is csak egy szavazat, a friss felmérések pedig más jelöltet hoztak ki nyerőnek… és a kampányzajtól teljesen függetlenül, kigyulladt egy koporsógyár Bihar megyében.

Tíz év bujkálás után Belgiumban csípték nyakon a legkeresettebb román bűnözőt. Hiába az egymás elleni távoltartási végzés, együtt ment rabolni két sinaiai férfi.

Kolozsváron a városi költségvetésből szeretnék fedezni a háziállatok ivartalanítását. Romániá változatlanul vezet inflációban.

A következő években pedig hőszivattyúkkal helyettesítenék a gáztüzelésű egyéni hőközpontokat.

Első alkalommal hajtottak végre májátültetést Kolozsváron. Tízezer lejig terjedő gyorssegélyt kapnak a galaci árvízkárosult családok. Napsütéses két hétre készülhetünk. Ötös erősségű földrengés rázta meg Romániát.