Szászavinc és Verespatak az elmúlás tragédiája az élet nagy színpadán. A pusztulás képei viszont néha döbbenetesen szépek.
Aki esetleg még nem hallott Szászavincről, Verespatakról, csak egy kattintásába kerül, és máris ömlik a szomorú információ-áradat. Perc alatt kiderül, hogy Szászavinc az Erdélyi-középhegységben található elsüllyedt falu, amely Nicolae Ceaușescunak köszönhette pusztulását, aki 1977-ben engedélyezte a veresvölgyi rézbánya megnyitását, melynek következtében az ott élők oroszlánrészének el kellett hagynia otthonát, ugyanis a bányahordalék tárolására szánt zagytározót éppen abban a völgyben hozták létre, ahol Szászavinc is elterült. Verespatakot, az ősrégi aranybányász települést az utóbbi évtizedek aranyláza helyezte ismét a világtérképre. A ciántechnológiával támadó bányavállalatok küzdenek a környezetet és a történelmi örökséget védeni igyekvő civil szervezetekkel, közben pedig a helység szép csendben leépül.
A közösségek elpusztításának szimbólumaivá vált képek is sokfelé szemünkbe ötlenek. A helyszínen lenni azonban más. Az ember újra meg újra megdöbben a széthulló valóság láttán. És mint oly gyakran, a borzalom ezúttal is a részletekben lakik. Szászavincen és Verespatakon jártunk ebben az őszi nyárban. És ezt láttuk:

Zöld, vörös, narancs, szürke. Fölötte meg az Úristen kékje. Akinek az útjai a mondás szerint kifürkészhetetlenek. Ezt a tájat ugyancsak próbára teszi, az Ő nagy hatalmában.

Ez akár egy Jackson Pollock-festmény is lehetne. És van is némi köze az akciófestészethez. Ez a pusztulás, akcióban. Halálcsendélet. Felhasznált anyagok: víz, méreg, fa, alma, enyészet.

Belépni tilos! Fulladásveszély! A tábla szövegezői is elrugaszkodottnak tartották az úszni ige használatát. Az még számukra is túl cinikusnak tűnhetett. Amúgy, a látvány maga kellőképpen fullasztó.

Ez egy patak. Méreg folyik benne. Vígan csörgedez a templom közelében. Amelynek a tornya még látszik. A falu, a házak, a kertek, a kutak már nem. A halál mindent betemetett. A temetőt is. Kicsit odébb, a képen kívül, egy ház áll a patak partján. A kakas kukorékol, mint bármelyik falusi portán. A ház tulajdonosa ellátja a jószágot, mint bármely gondos gazda. Élnek. Mint bárhol a világon. Makacsul.

Weöres Sándor gyöngyszemét parafrazálva: Áll a ladik Szászavincnél. Benne haldoklik az éjfél. Szennyesebb a tó vizénél. Áll a ladik Szászavincnél.

A verespataki temető kapuja. Süllyed, méltóságteljesen. Mint Atlantisz.

Aki még magyarként született, de már románul emlékeznek meg róla. Nehéz eldönteni, melyik a szomorúbb elmúlás.

A sírkertből a focipályára, egy pillanat műve. Persze, látjuk, az élet él, és élni akar. Be is növi a pályát buján. Itt sem rúgja már a lasztit senki.

Hollywoodi helyszíneken lehetett látni ilyeneket, a hőskorban. A homlokzat áll, hátul pedig izzadnak a tartógerendák. Csak hát ez nem Hollywood. Ez az enyészet maga.

Az 551. számú ház. Belépés díjtalan. Kilépés bizonytalan.

Verespatak, a hely, ahol öt felekezet temploma áll. Áll még a református templom is, igaz, hadilábon. És ha az ember benéz az ablakon, a szívét két marokra fogja az iszonyat: Isten lelke ide tán még hálni se jár már.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Neves erdélyi születésű művészről derült ki, hogy az állambiztonságnak jelentett: Korniss Péter Kossuth-díjas fotográfus a Válasz Online-nak elismerte, hogy 1957 és 1966 között „Pál” fedőnéven szerepelt az állambiztonság hálózatában.
Székelyudvarhelyen nyitja meg november 6-án első romániai boltját a ShockPrice lengyel kiskereskedelmi lánc – írja az economica.net beszámolója nyomán az MTI.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.
További híreink: hat politikus akart átvágni egy szalagot, de csak öt ollójuk volt hozzá Tövisen, a besztercei késes támadót pedig kizárták iskolájából, de egy másikba visszairatkozhat.