Ahol a vizek is halált lehelnek

Aki esetleg még nem hallott Szászavincről, Verespatakról, csak egy kattintásába kerül, és máris ömlik a szomorú információ-áradat. Perc alatt kiderül, hogy Szászavinc az Erdélyi-középhegységben található elsüllyedt falu, amely Nicolae Ceaușescunak köszönhette pusztulását, aki 1977-ben engedélyezte a veresvölgyi rézbánya megnyitását, melynek következtében az ott élők oroszlánrészének el kellett hagynia otthonát, ugyanis a bányahordalék tárolására szánt zagytározót éppen abban a völgyben hozták létre, ahol Szászavinc is elterült. Verespatakot, az ősrégi aranybányász települést az utóbbi évtizedek aranyláza helyezte ismét a világtérképre. A ciántechnológiával támadó bányavállalatok küzdenek a környezetet és a történelmi örökséget védeni igyekvő civil szervezetekkel, közben pedig a helység szép csendben leépül.

A közösségek elpusztításának szimbólumaivá vált képek is sokfelé szemünkbe ötlenek. A helyszínen lenni azonban más. Az ember újra meg újra megdöbben a széthulló valóság láttán. És mint oly gyakran, a borzalom ezúttal is a részletekben lakik. Szászavincen és Verespatakon jártunk ebben az őszi nyárban. És ezt láttuk:

Zöld, vörös, narancs, szürke. Fölötte meg az Úristen kékje. Akinek az útjai a mondás szerint kifürkészhetetlenek. Ezt a tájat ugyancsak próbára teszi, az Ő nagy hatalmában.

Ez akár egy Jackson Pollock-festmény is lehetne. És van is némi köze az akciófestészethez. Ez a pusztulás, akcióban. Halálcsendélet. Felhasznált anyagok: víz, méreg, fa, alma, enyészet.

Belépni tilos! Fulladásveszély! A tábla szövegezői is elrugaszkodottnak tartották az úszni ige használatát. Az még számukra is túl cinikusnak tűnhetett. Amúgy, a látvány maga kellőképpen fullasztó.

Ez egy patak. Méreg folyik benne. Vígan csörgedez a templom közelében. Amelynek a tornya még látszik. A falu, a házak, a kertek, a kutak már nem. A halál mindent betemetett. A temetőt is. Kicsit odébb, a képen kívül, egy ház áll a patak partján. A kakas kukorékol, mint bármelyik falusi portán. A ház tulajdonosa ellátja a jószágot, mint bármely gondos gazda. Élnek. Mint bárhol a világon. Makacsul.

Weöres Sándor gyöngyszemét parafrazálva: Áll a ladik Szászavincnél. Benne haldoklik az éjfél. Szennyesebb a tó vizénél. Áll a ladik Szászavincnél.

A verespataki temető kapuja. Süllyed, méltóságteljesen. Mint Atlantisz.

Aki még magyarként született, de már románul emlékeznek meg róla. Nehéz eldönteni, melyik a szomorúbb elmúlás.

A sírkertből a focipályára, egy pillanat műve. Persze, látjuk, az élet él, és élni akar. Be is növi a pályát buján. Itt sem rúgja már a lasztit senki.

Hollywoodi helyszíneken lehetett látni ilyeneket, a hőskorban. A homlokzat áll, hátul pedig izzadnak a tartógerendák. Csak hát ez nem Hollywood. Ez az enyészet maga.

Az 551. számú ház. Belépés díjtalan. Kilépés bizonytalan.

Verespatak, a hely, ahol öt felekezet temploma áll. Áll még a református templom is, igaz, hadilábon. És ha az ember benéz az ablakon, a szívét két marokra fogja az iszonyat: Isten lelke ide tán még hálni se jár már.