// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

A végén még Románia szomszédságába költözik az Oroszország vezette Eurázsiai Gazdasági Unió

// HIRDETÉS

Moldova megfigyelői státust kapott az EU riválisaként létrehozott, Moszkva körül gravitáló szervezetben.

Megvalósulóban a Moszkva-barát moldovai elnök, Igor Dodon nagy álma: az Eurázsiai Gazdasági Unió (EGU) tagállamainak vezetői beleegyeztek abba, hogy a Moldovai Köztársaság megfigyelői státust kapjon a szervezetben.

Vlagyimir Putyin orosz elnök a döntést követően közölte,

azt várja, hogy Moldova aktívan részt vesz majd a szervezet munkájában.

És azt is megjegyezte, hogy más, csatlakozni akaró országok jelentkezését is várják. Elsősorban persze az egykori Szovjetunió tagállamait tömörítő Független Államok Közösségéből, de mást sem hajtanak el, ha érdeklődik.

Az EGU tagállami vezetőinek a festi Szocsiban megtartott csúcstalálkozóján a frissen megfigyelővé avanzsált Igor Dodon nem fukarkodott a nagy szavakkal: fontos és történelmi napnak nevezte a hétfőit.

Dodon amúgy négyszemközt is beszélt Putyinnal, amelynek a tartalmáról ugyan semmit sem árult el, azt viszont igen, hogy kiváló volt. Ami azért mégiscsak megnyugtató.

Amúgy Putyin arról is beszélt, hogy prioritásként kell kezelni a belső gazdasági akadályok leépítését és a digitális technológiák fejlesztését. Putyin szerint

az integráció elmélyítéséhez elsőrendűen szükséges az unió belső piaca hatékonyságának növelése,

a nemzeti gazdaságszabályozások közelítése, valamint az áru, a tőke és a munkaerő szabad mozgását továbbra is gátló tényezők kiküszöbölése. A prioritások között említette meg az online kereskedelem és az áruszállítás nyomon követésének fejlesztését, a közlekedési folyosók létrehozását és az ipari együttműködés elmélyítését.

Az EGU-nak jelenleg Oroszország, Fehéroroszország, Kazahsztán, Örményország és Kirgizisztán az állandó tagja, de Mongólia és Tádzsikisztán is csatlakozni szeretne.

Moldova közeledése az Oroszország vezette gazdasági közösséghez újabb nagy pofon mindazok számára, akik vágyálmaikban arról révedeznek, hogy Románia előbb-utóbb bekebelezheti a Pruton túli országot, miután múlt héten Pavel Filip moldovai miniszterelnök a The Guardian című brit lapnak kerek perec kijelentette: szó sem lehet arról, hogy országa egyesüljön Romániával.

Filip szerint Moldova az Európai Unió része akar lenni, és legfeljebb EU-tagi minőségében kerül majd közelebb Romániához.

Igaz, az EGU-hoz való közeledése az EU-csatlakozási álmokkal sem feltétlenül összeegyeztethető.

Eurázsiai Gazdasági Unió: az EU keleti riválisa

Az Eurázsiai Gazdasági Unió, vagy más néven Eurázsiai Unió egy három ország részvételével létrejött gazdasági együttműködés. Oroszország, Kazahsztán és Fehéroroszország elnökei 2014. május 29-én írták alá Asztanában azt a szerződést, amelynek értelmében az összesen 170 milliós népességet és 2,7 trillió dollárnyi bruttó hazai terméket felölelő új gazdasági integrációs szervezet megkezdte működését 2015. január 1-én. Az Unió célja elsősorban a tőke és szolgáltatások szabad áramlásának megteremtése.

Az összefogást az Európai Unió ihlette, ugyanakkor az EU emberi jogokra és demokratikus berendezkedésre vonatkozó alapelveit nem tekintik prioritásnak. És akkor még enyhén fogalmaztunk. Örményország, Kirgizisztán, Tádzsikisztán és Üzbegisztán a szerződés megkötése napján kifejezte érdeklődését egy esetleges későbbi csatlakozást illetően. Közülük végül az örmények és a kirgizek csatlakoztak is.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták
Krónika

Annyira „tisztelik” a román zászlót egy AUR-os vezetésű településen, hogy szeméttartónak használták

Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro