Moldovai miniszterelnök: kizárt az egyesülés Romániával

Pavel Filip szerint a két ország legfeljebb az európai uniós tagság révén kerülhet közelebb egymáshoz.
Hirdetés

Hamisítatlan, tökéletesen lelombozó hideg zuhanyt szállított a Moldova bekebelezését szorgalmazó román unionistáknak Pavel Filip, a Moldovai Köztársaság miniszterelnöke, aki egy, a The Guardian című brit lapnak adott nyilatkozatban kizárta a két ország egyesülésének lehetőségét.

Filip leszögezte: Moldovának szuverén, Romániától független államnak kell maradnia.

„Túl sokat beszéltek az újraegyesülésről, az identitásról, a nyelvről, én azonban az ország tényleges fejlődését szeretném elérni”

– mondta Filip.

Hozzátette: az érzelmi töltetű problémákat későbbre kell hagyni.

Az elmúlt hónapban a moldovai fővárosban, Chișinăuban mintegy tízezer fős részvétellel rendeztek egyesüléspárti demonstrációt. A résztvevők között ott volt Traian Băsescu volt román államfő is, aki már elnöki mandátuma idején is Moldova Románia általi bekebelezésének egyik legfőbb szószólója volt, azóta pedig moldovai állampolgárságot is szerzett, amit viszont az oroszbarát moldovai elnök, Igor Dodon megvont tőle.

A román parlamenti pedig nyilatkozatot fogadott el arról, hogy amennyiben a moldovai polgárok készen állnak, Románia hajlandó az egyesülésre.

Hirdetés

Pavel Filip azonban most alaposan lehűtötte a kedélyeket. Kijelentette ugyanis, hogy a célja az európai uniós integráció.

„Az Európai Unióban majd együtt leszünk”

– üzente a miniszterelnök mindazoknak, akik országa államiságának megszüntetésére törekednek.

Az Európa egyik legszegényebb országának számító Moldova polgárai pedig egyetértenek vele: csupán 32 százalékuk támogatná az egyesülést Romániával.

Hirdetés