// 2026. február 3., kedd // Balázs

A SRI által kötött háttéralkuk titkosításának feloldását kérte a kormányfő

// HIRDETÉS

A „párhuzamos állam” elleni küzdelem szellemében a SRI és a DNA kapcsolatára kíváncsi a kormány.

Viorica Dăncilă miniszterelnök kéri, hogy oldják fel a titkosítását azoknak a protokollumoknak, amelyeket a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) más állami intézményekkel kötött – tájékoztat a kormány péntek esti közleménye.

A miniszterelnök azért tartja fontosnak ezt a lépést, mert „hatalmas érdeklődés mutatkozik” bizonyos dolgok tisztázása iránt, amelyek befolyásolják Románia demokratikus államként való működését, amelyben az államhatalmi ágak egymástól függetlenül működnek. A miniszterelnök kérése a törvény azon előírásán alapszik, amely szerint tilos államtitoknak minősíteni olyan információkat, amelyek esetleges törvényszegést lepleznének.

Az államfő cáfol

Az ügyben pénteken állást foglalt az Államelnöki Hivatal is cáfolva azokat a sajtóban keringő információkat, amelyek szerint a – Klaus Iohannis államfő által elnökölt – Legfelsőbb Védelmi Tanács (CSAT) határozatai alapján kötött az SRI titkos megállapodásokat különböző intézményekkel, köztük a korrupcióellenes ügyészséggel (DNA).

„A Legfelsőbb Védelmi Tanács nem hagyta jóvá határozattal, hogy protokollumokat kössön a Román Hírszerző Szolgálat (SRI) és az Országos Korrupcióellenes Ügyészség (DNA), vagy a SRI és az állam más intézménye, és nem állapított meg többletjogköröket ezeknek. A protokollumokat vagy a SRI, vagy a többi intézmény kezdeményezésére kötötték, saját szervezési és működési szabályuknak megfelelően. A SRI és más állami intézmények között kötött protokollumok egy részét már eljuttatták a titkosszolgálatok működését ellenőrző parlamenti bizottsághoz, ez utóbbi kérésére” – közölte egy közleményben az elnöki hivatal.

Péntek este Tudorel Toader igazságügyi miniszter azt közölte: ha a kormányfő nem tenné meg vagy intézkedése csak a SRI-t érintené, akkor saját hatáskörben fogja felszólítani a legfőbb ügyészséget és a DNA-t a titkosszolgálatokkal kötött megállapodások titkosításának feloldására.

Mi ez az egész?

A tikosítás feloldásának hátterében ezúttal is a kormány azon rögeszméje áll, hogy a DNA-t egy sötét háttérhatalom, az úgynevezett „párhuzamos állam” mozgatja, amely koholt vádak és hamisított bizonyítékok alapján a korrupcióellenes harc ürügyén politikai tisztogatást végez. A SRI és a DNA közötti titkos megállapodás nyilvánosságra hozatala fényt deríthet azokra az illegális összefonódásokra és visszaélésekre, amelyekkel – többnyire bűnvádi eljárás alá vont vagy már el is ítélt – politikusok vádolják a „párhuzamos államot”.

A Laura Codruța Kövesi korrupcióellenes főügyész leváltására irányuló törekvés részeként, a SRI és a DNA közötti kapcsolat feltárását az tette újra aktuálissá, hogy a korrupciós ügyletekkel megvádolt és a letartóztatás elől Szerbiába menekült Sebastian Ghiță volt parlamenti képviselő azt állította, hogy a SRI emberei belefolynak az igazságszolgáltatás munkájába és befolyásolják annak döntéseit.

Claudiu Manda, a SRI működését felügyelő parlamenti bizottság elnöke tavaly októberben azt állította: a szolgálatnak 65 állami intézménnyel van együttműködési megállapodása és 52 intézménnyel adatvédelmi szerződése. A Mediafax hírügynökség felidézte: a SRI-nek 2005-ben „adták parancsba”, hogy besegítsen a korrupt tisztségviselők leleplezésébe, amikor a Legfelsőbb Védelmi Tanács nemzetbiztonsági kockázattá nyilvánította a korrupciót.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Erich von Däniken, a vendégek a világűrből, a fantázia és a piramisok

Fall Sándor

Az, hogy nincs bizonyíték földönkívüliek múltbeli látogatásaira, még nem jelenti automatikusan azt, hogy ez nem következett be. Vagy mégis? Meghalt a paleoasztronautika atyja.

A bécsi újévi hangversenyt is elérte az ostoba identitárius kultúrharc szele

Szántai János

Sokánt, ahogy az úri közönség szokta mondani. Egy meleg karmester vezényelte a 2026-os bécsi újévi hangversenyt. És persze, jött a botrány.

// HIRDETÉS
Nagyítás

A Kárpátok Prigozsinjának útja az idegenlégiótól a dubaji letartóztatásig

Sólyom István

Katari emír, afrikai államfők és a kínaiak távoli érdekeltségei – ez nem egy kémregény, hanem Horațiu Potra referencialistája. Călin Georgescu biztonsági főnöke nem ma kezdte az ipart.

Bocsássa meg nékünk a Doomnezeu, ezt a koncertet sem hagyhattuk ki

Sánta Miriám

Az Úr hangját (is) tolmácsolta súlyos riffekkel és dicsőséget sugárzó dallamokkal a román rockzenei szcéna hívőit és hitetleneit egyaránt megszólító doom metál formáció.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával
Főtér

A rablóállam esete a védtelen állampolgárokkal és a jogállamiság illúziójával

A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?
Krónika

Miért mondhatta Csíkszereda polgármestere, hogy az AUR „kihasználta” az adóemelés-ellenes tüntetést?

Heves indulatokat váltott ki a közösségi oldalakon Korodi Attilának, Csíkszereda polgármesterének az állásfoglalása, amelyben elfogadhatatlannak nevezte, hogy a szélsőséges Románok Egyesüléséért Szövetség (AUR) tüntetést szervezzen a városban.

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix
Főtér

Így lopott a Szeku a Romániába érkező csomagokból 1989 előtt – hírmix

Kiderült, mi okozta a szörnyű bánsági közúti balesetet, amelyben hét ember vesztette életét. Kiskorúak bántalmaztak egy taxisofőrt Marosvásárhely közelében.

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját
Székelyhon

Életbe lépett a jogszabály: nem fizetik többé a betegszabadság első napját

Nem fizetik többé a betegszabadság első napját Romániában, az erről szóló sürgősségi kormányrendelet február elsején lépett hatályba.

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből
Krónika

Kolumbán Vilmos: az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből

Az Erdélyi Református Egyházkerület megfontolja, vagy elgondolkodik azon, hogy kilép a Református Egyházak Világközösségéből, vagy felfüggeszti tagságát – jelentette ki Kolumbán Vilmos, az egyházkerület püspöke szombaton az M1 aktuális csatornán.

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában
Székelyhon

Korodi Attila: elfogadhatatlan, hogy az AUR szervezzen tüntetést Csíkszeredában

Elfogadhatatlan, hogy Csíkszeredában egy szélsőséges párt szervezzen tüntetést, embereket mozgatva, feszültséget szítva – jelezte rövid bejegyzésében Korodi Attila, Csíkszereda polgármestere, az AUR pártra utalva.

// még több főtér.ro