Lassan a bukaresti média is megtanulja a Székely Himnuszt, annyiszor énekelték el csütörtökön a bukaresti Rapid-stadionban.
A székelyhimnusz-fóbia egyre erőteljesebb jeleit mutató román sportmédiát szinte nem is érdekelte, ami a pályán történt, csak azt számolták, hogy melyik székely csapat melyik játékosa énekli vagy nem énekli a román himnuszt, és teszi vagy nem teszi ezalatt szívére a kezét. Pedig az ifik meccse után a felnőtt kupadöntő jó focit hozott, megérdemelt Sepsi-győzelemmel, és egy felemelt fővel veszítő Voluntari-al.
A DÖNTŐ HŐSE: Marius Ștefănescu. A hetek óta bombaformában játszó szentgyörgyi balszélső két ballábas bombagóllal döntötte a finálét. Kimagaslóan a meccs legjobb játékosa volt, egy 12 gólos szezon végén joggal reménykedhetne egy jobb csapat ajénalatában. Diószsegi László klubelnök viszont lassan, szótagolva mondta, hogy: NEM EL-A-DÓ!!!

A DÖNTŐ EDZŐJE: Cristiano Bergodi. A támadó szellemű olasz edző megnyerte a taktikai párharcot a védekezést preferáló Ciobotariuval szemben, pedig a bajnokságban kétszer is kikapott tőle. A lassan két évtizede a román fociban dolgozó Bergodi a CFR-rel, a Rapiddal, a FCSB-vel és a Craiovával sem tudott trófeát nyerni, a Sepsivel viszont történelmet írt.
A DÖNTŐ GESZTUSA: Liviu Ciobotariu. A vesztes csapat edzője sorfalat állt játékosaival a győztes szentgyörgyiek számára az érmek és a trófea átvételekor. A bírózásról, kifogások kereséséről és az ellenfél leszólásáról hírhedt román futballban ritka elegáns és szép gesztus volt.

A DÖNTŐ SZURKOLÓI: a Sepsi-tábor. Nemcsak létszámban múlták sokszorosan felül a Bukarest tőszomszédságában fekvő Voluntari rajongóit, hanem szurkolói kultúrában is. Piros-fehér mezek, sálak, több tucatnyi dal és az egész meccset végig kísérő hangorkán éles ellentétben állt a népviseletbe öltöztetett voluntari-i gyerekek román zászlóival és észak-koreai pionírokra emlékeztető monoton rigmusaival. 2-0 után már ettől is elment a kedvük, és a Székely Himnuszt sem várták meg. Bezzeg a szentgyörgyiek még közel egy órával a lefújás után is ünnepeltek.
A DÖNTŐ STATISZTIKÁJA: 23 csapat osztozik az eddigi 85 Román Kupa-győzelmen, ebből 11 erdélyi vagy partiumi, de a Sepsi közülök az első székelyföldi. Az örökranglista élén a Steaua/FCSB áll 24 kupagyőzelemmel, az erdélyi rekorder a Kolozsvári CFR néggyel.
Román Kupa, döntő:
Sepsi OSK–FC Voluntari 2-1 (Ștefănescu 22., 38., illetve Dumitrescu 90+5., öngól)
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Továbbá: szinte tízmillió lejre vágta meg négy leleményes hölgy a közlekedési minisztériumot. És kedves Olvasók, nyugi, még kicsit fázik az orrunk hegye, aztán jön a jó idő.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.