Most épp Ausztria van soron. A fekete-tengeri földgáz kapcsán a mioritikus sajtó egyik (börtönviselt) veteránja rántotta elő a véres kardot.
Az alaphírt pár napja futtatta meg a romániai sajtó. Manfred Leitner, az osztrák OMV cég vezető tanácsának egyik tagja azt találta mondani, hogy a fekete-tengerben felfedezett földgázlelőhelyek tekintetében sajnálattal látja: Romániában nincsenek megfelelő gazdasági politikák egy több milliárd dolláros befektetéshez. Szilárd pénzügyi rendszerre és szabályozásokra van szükség a döntés meghozatala érdekében, ehelyett csak kínlódás folyik, legalábbis egyelőre.
Nosza, több se kellett Sorin Roșca Stănescu újságírónak, a hazai média egyik veteránjának (aki a sajtós és politikai pálya mellett a börtönt is megjárta: éppen egy kőolajhoz köthető ügyben két év négy hónap letöltendő börtönbüntetést kapott, amelyből majdnem kilenc hónapot le is töltött), a földgáz nagy szakértőjének: írt egy dörgedelmes cikket, amelyben a fenti bejelentésre rögtön úgy reagál, hogy márpedig ez totális háborút jelent.
Mert nem elég, hogy a gazdag román földgázlelőhelyek feltárási jogát külföldi (értsd, nem román) cégek kaparintották meg, azzal az érvvel, hogy a románoknak nincs megfelelő technológiájuk. Nem, ez nem volt elég. Következett a másik gyarmatosító lépés: a feltárási jogok furmányos módon kitermelési jogokká változtak, melyeket ráadásul a sokkal kisebb OMV kapott meg, és nem a sokkal nagyobb, és főleg román Petrom.
Stănescu szerint az osztrák cég minden lehetőséget felhasznál arra, hogy megzsarolja, átverje, kizsigerelje a román államot, és a becses fekete-tengeri földgázt a saját hasznára termelje ki. Nos, nem vagyunk se a szakma, se a téma különösebb szakértői. Elképzelhető, hogy – amint az ekkora nagyságrendű üzleti akciók esetében gyakran előfordul – minden szentnek maga felé fordul a keze. Viszont a szókarate műfaját vágjuk. És irtó nevetséges, ahogy a derék (és bizonyítottan korrupt) újságíró az osztrák kormányt megfenyegeti. Idézzük is, szó szerint:
„Jó, ha az osztrák kormány tudja: ha kardott rántott, gazdasági és politikai konfliktust kezdeményezett Romániával, akkor kard által vész el.”
És most egy pillanatig dőljünk hátra és képzeljük el, amint az osztrák kormány értesül a fenti fenyegetésről, és testületileg remegni kezd a gatyája.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.
A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Jó tempóban halad az autópálya építése Maros megyében és a Lőrincfalva-Ákosfalva-Nyárádszereda szakaszon egyre több, a gépkocsiforgalmat érintő változásra lehet számítani.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.