// 2024. október 3., csütörtök // Helga
hadsereg

A román hadsereg már azért is megfizeti, ha egész nap otthon ül

Ehhez persze jelentkeznie kell román katonának.

Tulajdonképpen még meg is éri a román hadseregbe jelentkezni annak, aki olthatatlan vágyat érez ahhoz, hogy román egyenruhát viseljen: még azért is megfizetik, ha éppen nem csinál semmit.

Ehhez persze először is önkéntes tartalékosnak kell jelentkezni – a hadsereg augusztus 1. és 23. között tart toborzást, és az idei évre valamivel több mint 1300 helyet hirdettek meg, az érintett laktanyák közöl több is Erdélyben vagy a Partiumban található. Így Arad, Bihar, Beszterce-Naszód, Brassó, Kolozs és Kovászna megyei laktanyákban is várják a fegyverforgatás művészetét kitanulni akaró polgárokat.

A szükséges orvosi és egyéb vizsgálatok után következik a kiképzés, majd, mint aki jól végezte dolgát, az érintettek hazatérhetnek az önkéntes tartalékosi igazolvánnyal a zsebükben.

És megéri végigszívni a kiképzést, annak idejére ugyanis a hivatásos katonákat megillető zsoldot kapnak.

Ez egy közlegény esetében havi 1857 lej, egy altiszt esetében 2400, míg egy tiszt 4000 lejt szakít.

Na de ezzel még nincs vége: az önkéntes tartalékos a kiképzés után is jogosult az aktív szolgálatot teljesítő katonák illetményének 30 százalékára.

Vagyis egy önkéntes tartalékos közlegény havi 540 lejt kap akkor is, ha a laktanya vagy bármilyen katonai létesítmény/misszió közelébe sem megy. Az altisztek 720, a tisztek közel 1200 lejt kapnak a nem aktív szolgálattal töltött hónapokban.

Azért mellékesnek nem is olyan rossz.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én
Főtér

Agyagos út, ha végigmegyek rajtad én

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban
Krónika

Koronavírusgóc alakult ki az egyik székelyföldi kórházban

A csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház (SJU) kedden bejelentette, hogy a kardiológiai osztályán Covid-19-járványgóc alakult ki.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit
Székelyhon

Így lett egy ütközésből több – megkaptuk a szejkei baleset rendőrségi részleteit

Három személyautó és egy parkoló teherautó volt érintett a szerda délutáni szejkefürdői balesetben. Megkaptuk a rendőrségi jelentést.

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás
Krónika

Sokaknak hoz októberben nagyobb nyugdíjat a postás

Október 1-jén, az idősek világnapján lép érvénybe a nyugdíjak adómentességi küszöbét 3000 lejre emelő törvény – emlékeztetett egy keddi Facebook-bejegyzésében Marcel Ciolacu miniszterelnök.

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője
Székelyhon

Az ügy kivizsgálását kérte és felmondott az újszülöttosztály vezetője

Hivatalosan még nem nyújtott be panaszt a Facebook közösségi oldalon nyílt levelet megfogalmazó hölgy, aki a csíkszeredai kórház újszülöttosztályának vezetőjét vádolta. Mégis van következménye a nyílt levélnek: a főorvos felmondott.

// még több főtér.ro