Például az, hogy az oltottak aránya nem mindenhol éri el az elvárható szintet. És akkor még finoman fogalmaztunk.
Határozott lépést javasolnak a Romániában működő egyetemek rektorai az intézmények biztonságos működése érdekében: azt szeretnék, ha csakis védettségi igazolvány felmutatásával lehetne belépni az egyetemekre.
Az Országos Rektori Konferencia vasárnap Brassóban ülésezett, ezen fogadták el – a felsőoktatás működésének javítását szolgáló egyéb javaslatok mellett – azt a felvetést is, amely szerint felkérik a kormányt, kezdeményezzen törvénymódosítást,
Ez alól csak azok jelenthetnének kivételt, akik orvosi okok miatt nem vehetik fel a koronavírus elleni oltást.
Egyben felkérték a diákszervezeteket, hogy segítsenek annak nyilvántartásában, hány diákot sikerült már beoltani.
Az ülésen jelen volt Sorin Cîmpeanu oktatási miniszter is, aki ugyan örül annak, hogy a rektorok szeretnének biztonságos egészségügyi körülményeket teremteni az egyetemeken, csakhogy ezt jelenleg nem túl egyszerű megvalósítani.
Mivel ugyanis a kormány jelenleg csupán ügyvivő kabinetként működik – lévén hogy elvesztette a keddi bizalmi szavazást a parlamentben –, nem kezdeményezhet ilyen tárgyú törvénymódosítást, ezt csak a parlament teheti meg – ahol jelenleg a kormánynak értelemszerűen nincs meg a többsége.
A miniszter azt is elmondta, a rektorok javaslatának gyakorlatba ültetését az is nehezíti, hogy még az egyetemeken is elmarad az oltottak aránya az európai uniós átlaghoz képest.
A marosvásárhelyi orvosi egyetem ugyan élen jár a jó példával, ott már 90 százalékos az oltottak aránya, de más felsőoktatási intézményekben csupán 50-55 százalékos az arány – ami még mindig jobb, mint az országos –, és olyan egyetemek is vannak, ahonnan még adatok sem érkeztek.
Cîmpeanu neheztelően állapította meg, hogy még azon intézményekben sem halad az elvárható mértékben az oltási folyamat, ahol a lehető legnagyobb mértékben tiszteletben kellene tartani az oltás, a tudományos eredmények fontosságát.
Ami tényleg nehezen felfogható ép ésszel.
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Amikor Guszti bácsi egy átlagos kedd délután egy Facebook-kommentben elküldi a jó büdös francba (ő trágárabb kifejezést használ) az RMDSZ-t, nem is tudja, hogy máris része a választási kampánynak.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Teljes zűrzavar közepette szállították el a Bihar megyében felszámolt illegális szociális létesítmények lakóit, közülük sok magyar rászoruló Olténiába került.
Nem mindegy, hogy milyen kézben marad a hátrahagyott református örökség – Makkai Péter református lelkész, korábbi szociális államtitkár előadásán jártunk.
Az időjárás a következő négy hétben is többnyire a kánikula jegyeit fogja megtartani, miközben az ország nagy részén jelentős csapadékhiány várható az Országos Meteorológiai Szolgálat négyhetes előrejelzése szerint.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Elpusztult az a nagyméretű medve, amely egy hónapja jószágokat pusztított Balánbányán, és csütörtök hajnalban ismét visszatért egy portára. A vadászok rálőttek az agresszív állatra, amely elmenekült, de reggel a vérnyomok alapján megtalálták a tetemét.
Tánczos Barna szerint újra kéne indítani a jégeső-elhárító rendszert. Csalóhálózatot lepleztek le több megyében, amely az érettségi feladatok megoldásait küldte tovább diákoknak pénzért.

További híreink: a miniszterelnök-helyettes szerint indokolatlanul magasak a romániai gázolajárak, a kánikula pedig enyhül, de jönnek a viharok.

Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.