Sőt, kezdeményezhetik az ominózus szavak nyilvános használatának betiltását.
A szociáldemokrata párti (PSD) honatyák érzékeny lelkét sértik a fenti kifejezések, ezért büntetni akarják a nyilvános használatukat, méghozzá a büntető törvénykönyv módosítása útján. Mi több, az ártatlanság vélelmének megszegése örvén jóvátételt is követelnek.
A téma azt követően forrósodott fel ismét, hogy a múlt héten Klaus Iohannis elnök a következőket nyilatkozta, mielőtt elfogadta volna a Mihai Tudose miniszterelnök által benyújtott három új miniszteri kinevezést: „A büntetőügyes személyeknek nincs mit keresniük az állami hivatalokban. Semmi baj a magánszemélyekkel, ám a politikában nem működik a törvény által előírt ártatlanság vélelme.”
A büntetőügyes politikusok megbélyegzésének kérdését Ioan Dîrzu szociáldemokrata képviselő elevenítette fel, aki közvetlenül a Rovana Plumbot felmentő ülés előtt kérte egy, az ártatlanság vélelmére vonatkozó európai direktíva alkalmazását.
„Klaus Iohannis büntetőügyesekre vonatkozó nyilatkozata, illetve egyes ügyészségek közleményei megszegik az európai törvénykezést”, jelentette ki Dîrzu a parlament plenáris ülésén. „A büntetőügyes és börtönérett kifejezéseknek el kell tűnniük a politikai diskurzusból. Az elnök büntetőügyesekre vonatkozó nyilatkozata Európa-ellenes és sérti az alapvető emberi jogokat.”. Egyes politikai források szerint a Szociáldemokrata Párt kérni fogja a jóvátételt a megbélyegzett politikusokkal szemben.
A téma a szociáldemokrata szenátusi frakció vezetője, Șerban Nicolae érdeklődését is felkeltette. Neki a múltban már volt egy olyan törvénytervezete, miszerint ne bilincseljék meg a korrupcióval gyanúsítottakat, illetve egy olyan is, amely a bűnpártolás, a vesztegetés elfogadása, a vesztegetés, a hivatali visszaélés valamint az összeférhetetlenség miatt elítélt személyek számára is biztosította volna a lehetőséget, hogy hamarabb elhagyják a börtönt. Nicolae kijelentette: a probléma terítékre kerül az igazságszolgáltatási törvénykezési különleges bizottság következő ülésén, amelyet maga Florin Iordache, a 13. sürgősségi kormányrendelet atyja vezet.
Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.
Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.
A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.
Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.
Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.
Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.
Továbbá: Románia hivatalos jóváhagyást kapott a felülvizsgált PNRR-re. Az ANAF nagy bevetésre készül – 500 nagyvállalatot fog vizsgálni.

Továbbá: a Lukoil olajfinomítóját korlátozott ideig átveheti a román állam. 77 juhot lopott el három román állampolgár egy spanyolországi esztenáról.

További hírek: már a miniszterelnök-helyettest is feljelentették a bírák különnyugdíjuk védelmében, de az államfő nem fogja szentesíteni a büntetőeljárási kérelmet, Dani Mocanura pedig az ANAF is rászállt.

További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
További hírek: kiderült, hogy több mint húsz éve szakmai engedély nélkül dolgozott az ország egyik legismertebb pszichoterapeutája, a négy évre ítélt, majd elmenekült Dani Mocanu manele-énekest pedig Nápolyban kapták el.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.
Jelentős változás az oktatásban – a középiskolák saját tanterveket hozhatnak létre. Több tucat szülő ellen indított vizsgálatot a DIICOT gyermekpornográfia gyanújával, egy WhatsApp-on küldött obszcén matrica miatt.

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Nyolcvannyolc éves korában elhunyt Jenei Imre. Alig hagyta el a börtönkaput, újra őrizetbe vettek egy férfit. Rendőrautóval ütközött egy spicces furgonos.

Büntetések várnak azokra, akik az állami alkalmazottakat sértegetik. Több tucat köztisztviselő jutott be az adóhatósághoz és a pénzügyminisztériumhoz fantomegyetemeken végzett tanulmányok révén. Egy férfi illegális csatornarendszert működtetett 4 évig.