Közben törvény készül a karantén és a kötelező kórházi beutalás átláthatóbb szabályozására.
A csütörtökihez hasonló adatokkal szolgált péntek délben a Stratégiai Kommunikációs Csoport: 420 új megbetegedést regisztráltak az elmúlt 24 órában, 30-cal kevesebbet, mint egy nappal korábban. Nőtt a kórházból kiengedett személyek száma, ugyanis az elmúlt egy nap során 182 személyt nyilvánítottak gyógyultnak.
A járvány kezdete óta 28 166-an fertőződtek meg, közülük 20 433-an már otthon vannak. Nem mindannyian vírusmentesek, ugyanis 887 tünetmentes fertőzöttet is kiengedtek már, tíz nappal a diagnosztizálásuk után. Jelenleg 224 beteget ápolnak az intenzív osztályon.
Mostanáig 747 592 koronavírustesztet végzetek el, az utóbbi 24 órában 12 371-et. Ez az elmúlt napokhoz képest átlagosnak mondható.
Huszonegy olyan személy halt meg, akik más betegségek mellett koronavírusosak is voltak.
Intézményes karantéban 741, házi elkülénítésben 58 991 személy tartózkodik. Nelu Tătaru egészségügyi miniszter ezzel kapcsolatosan pénteken azt nyilatkozta, hogy az alkotmánybíróság ajánlásainak figyelembevételével törvénytervezetet dolgoznak ki a karanténra és a kötelező kórházi beutalásra vonatkozóan.
Az érvényes rendeleteket a Nép Ügyvédje támadta meg az alkotmánybíróságon, mert szerintük a kormány korlátozta a betegek és a fertőzött-gyanúsak szabadságjogainak gyakorlását. Az alkotmánybíróság alaptörvénybe ütközőnek nyilvánított pár cikkelyt a járvány során kiadott kormányrendeletekben, és egyértelműséget, illetve kiszámíthatóságot követel meg a kormánytól.
Tătaru egy sajtótájékoztatón közölte, hogy amíg nem tisztázzák a törvényt, az egészségügyi minisztérium csak ajánlásokat tesz a betegeknek és a kórházaknak arra vonatkozóan, hogy házi elkülönítésbe vagy intézményes karanténba vonuljon a külföldről hazatérő román állampolgár.
A tárcavezető arra figyelmeztetett, hogy három hete növekedő tendenciát mutat a járvány, ezért nem ajánlott a zárt éttermek megnyitása, és az is elképzelhető, hogy július 15-től meghosszabbítják a veszélyhelyzetet.
A technológia adta kényelem meglehetősen sok előnnyel jár. De mi van akkor, ha a hiba egyre inkább a felhasználóban van?
Többször leírtam: Románia egy projektország. Na és ebben a projektországban akkor van demokrácia, amikor a projekt megkívánja. Amikor nem, akkor nincs.
Az 1989 előtti etnikai egyenlőség matematikája alapján tizenegy magyar diák nem tett ki hét embert. Utolsó előtti felvonásához érkezett az MCC-történészkerekasztal.
Az immár hétéves szatmárnémeti tehetség játékszenvedélyét, kitartását és lendületét a profi sakk árnyoldalai sem kezdhették ki. A sakkzseni édesapjával, Balog Cristiannal beszélgettünk.
Szántai János kollégánk – aki egyben az Erdélyi Magyar Írók Ligájának elnöke is – beszéde a 15. Kolozsvári Ünnepi Könyvhét megnyitóján.
Egy magát humanitárius szervezetnek kiadó, Jóságos szamaritánus nevű, a rászorulókat kihasználó, a nekik szánt adományokat saját célokra költő egyesület tagjaira csapott le kedden a Szervezettbűnözés- és Terrorellenes Ügyosztály (DIICOT) Bihar megyében.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Két sárga jelzésű figyelmeztetést adott ki hétfőn az Országos Meteorológiai Szolgálat (ANM) viharos időjárás, erős szél és jelentős mennyiségű csapadék miatt az ország több megyéjére. A riasztások kedden és szerdán lesznek érvényben.
Két természetes személyt és hét kereskedelmi társaságot küldött bíróság elé a Kovászna Megyei Törvényszéki Ügyészség egy több mint 9,2 millió lejes sikkasztási és pénzmosási ügyben.
Vörös hőségriasztás van érvényben szerda reggelig az ország területének háromnegyed részén; fokozott hőterhelés és helyenként 41 Celsius-fokos maximumok várhatók.
Elégedetlenebbek vagyunk az életminőségünkkel, mint az EU-s átlag. Továbbra is a Dacia a kedvenc új autónk.

… Victor Ponta úr szerint Romániának nincs szüksége külföldön képzett szekusokra, mert itthoniakból is van elég… és Németországban elkaptak egy románt, aki nemzetiszocialista uralmat akart Romániában.

Elhalasztották az érettségi egyik írásbeli vizsgáját a meleg miatt. Bukarestben fortyog a politika, de új kormánynak híre sincs. Tovább drágulnak az online rendelt olcsó kínai áruk.

További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
További vasárnapi hírek: a PSD nagyon udvarol az RMDSZ-nek, hogy támogassa Grindeanu kormányát, egy közvélemény-kutató pedig elmagyarázza, miért nincsenek az utóbbi időben politikai felmérések.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Autóval hajtott egy helsinki luxusüzlet kirakatába egy román bűnbanda, majd 580 000 eurós zsákmánnyal menekült. Az ország háromnegyed részén vörös hőségriasztással indul a jövő hét.
Siegfried Mureșant javasolja kormányfőnek a PNL, az USR és az RMDSZ. Moszkvai ügynök aknamunkájának tartja Maia Sandu a román–moldovai egyesülésről szóló törvénytervezetet.

További híreink: pénteken tesznek javaslatokat a következő kormányra a nyugatbarát pártok, Oroszország pedig kiutasította a szentpétervári román főkonzult, de a külügy szerint nincs ott semmi látnivaló.

Hihetetlen, de igaz: az alkotmánybíróság „dögre lőtte” az államelnök medvetörvényes kifogását. És a Románia és Moldova egyesülésére vonatkozó törvénytervezet csendben átment a képviselőházon.

Az államfő ismét a parlamenti pártokkal konzultált a politikai válság meghaladásáról. Közben Szatmáron illegális kriptobányász-farmra bukkant az adóhatóság. A Transzfogarason medvéket etető turistákat pedig keményen büntetik.

A külügyminisztérium egyik volt tisztviselője tizenöt évig utalt magának illegálisan fizetést. Továbbá: rendkívül kiterjedt illegális gyógyszerkereskedő hálózat működéséről rántották le a leplet Kolozsváron.