// 2026. február 24., kedd // Mátyás

A pápa romániai látogatása előtt orvosolni kellene az egyházat ért sérelmeket

// HIRDETÉS

Az elkobozott javak visszaszolgáltatása, a Caritas munkája, a vásárhelyi iskolaügy – sorolja a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség.

„A szentatyát mindig szeretettel várjuk és fogadjuk szülőföldünkön” – írja szerdán kiadott állásfoglalásában a Gyulafehérvári Római Katolikus Érsekség annak kapcsán, hogy Klaus Iohannis államfő a múlt héten azt mondta: Ferenc pápa megígérte, ellátogat Romániába, „ha lehetséges lesz”. Az elnök azt követően mondta ezt, hogy a pápa a Vatikánban fogadta az Európai Unió vezető politikusait.

Az érsekségi állásfoglalás szerint – amit Dr. Jakubinyi György érsek, Tamás József segédpüspök, és Potyó Ferenc általános helynök írt alá – csak Románián múlik, hogy valóra váljon a „ha lehetséges lesz” kitétel a pápa jövőbeli látogatása kapcsán.

Ugyanis „ott, ahol az alapvető emberi jogok sérülnek, ahol a hívek nem gyakorolhatják az alkotmány biztosította kisebbségi és felekezeti jogaikat, ott nem beszélhetünk a pápalátogatás lehetőségének biztosításáról” – olvasható az állásfoglalásban.

Az érsekség vezetői szerint a római katolikus egyházat ért legfőbb romániai sérelmek az elkobozott egyházi javak visszaszolgáltatásának elmaradása vagy késleltetése, a Caritas szeretetszolgálat tevékenységének ellehetetlenítése az állami támogatás megnyirbálásával, és nem utolsósorban a marosvásárhelyi Római Katolikus Gimnázium ügye.

Az állásfoglalás emlékeztet, hogy a pápa személyes képviselője a bukaresti apostoli nuncius, Miguel Maury Buendía érsek a romániai katolikus kisebbség sérelmei ügyében már két alkalommal is kihallgatást kért az utóbbi időben a román állam illetékes képviselőitől, a találkozókról pedig minden egyes alkalommal tájékoztatta a vatikáni államtitkárságot, közvetve Ferenc pápát is.

December végén a nunciust fogadta a Romániai Visszaszolgáltató Bizottság elnöke. A találkozón a nuncius „a Szentszék megdöbbenésének is hangot adott” az egyházi javak visszaszolgáltatásának késleltetése és akadályozása.

A Caritas helyzete szintén a jelzett problémák között van.

„Főegyházmegyénkben a szeretetszolgálatot a Gyulafehérvári Caritas közhasznú szervezetként, a törvényes előírások betartásával biztosítja. Évek óta pályázik a Munkaügyi Minisztériumhoz költségei részbeni fedezésére a 34/1998-as törvény értelmében. A Caritas 3650 személyt gondozott 2013-ban főegyházmegyénkben. Ez a szám 2017-re 1876-ra csökkent. A 2016 decemberében jóváhagyott támogatási összeget minden indoklás nélkül 2017 februárjában a mostani kormány lecsökkentette”.

Az apostoli nuncius a vásárhelyi római katolikus iskola ügyében is felemelte a szavát március végén, amikor találkozott Teodor Meleşcanu külügyminiszterrel. Buendía érsek akkor elmondta, hogy a DNA eljárása „azt a benyomást kelti nemzetközi megítélés szerint is, hogy a katolikus és magyar kisebbséget akadályozzák jogai gyakorlásában”.

„Ezek után megkérdezzük az elnök úrtól, hogy valóban komolyan gondolta-e Ferenc pápa romániai meghívását? Ha igen, akkor tegyen meg mindent azért, hogy »lehetséges legyen« ez a látogatás. Ebben való fáradozásában mindig számíthat a romániai katolikus és magyar kisebbség támogatására”.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro