// 2026. szeptember 4., péntek // Rozália

A nap meglepetése: Tőkés érdemkeresztjének visszaadását kéri a háromszéki RMDSZ

// HIRDETÉS

Vannak még meglepő gesztusok az erdélyi magyar politikában. Jegyezzük fel ezt a péntek tizenharmadikát, ki tudja, mikor lesz legközelebb ilyen.

Ritka pillanatnak számít az erdélyi magyar politikában, amikor az egyik párt képviselője egy másik párt képviselőjének (jelen esetben: védnökének) érdekében szólal fel a nyilvánosságban. Jegyezzük meg tehát ezt a péntek tizenharmadikát, ugyanis ma ez történt. Az RMDSZ háromszéki területi szervezete nevében Tamás Sándor háromszéki elöljáró közleményben kérte Klaus Iohannis államfőtől, hogy a forradalom kerek évfordulója apropóján  tegyen igazságot, és adja vissza Tőkés Lászlónak az őt megillető állami kitüntetést.

„A temesvári eseménysor, a romániai forradalom kitörése egyértelműen kötődik Tőkés László személyéhez, szerepe elvitathatatlan. Ez alkalommal szeretnénk javasolni Klaus Iohannis államelnöknek, hogy emberelje meg magát és miután elveszi a Románia Csillaga elismeréseket a börtönviselt kitüntetettektől, adjon egy méltó elismerést Tőkés Lászlónak” – szerepel a közleményben, melyben történelmi igazságtalanságnak nevezik Tőkés kitüntetésének elvételét.

Tőkés Lászlót méltatva Tamás Sándor azt írja: „kitüntetéssel és anélkül is a kelet-európai rendszerváltások és forradalmak történelemkönyvében jelen van, és jelen lesz sok más percnyi politikustól eltérően”.

A temesvári forradalom kirobbantójától 2016 márciusában vonta meg Klaus Iohannis a Románia Csillaga lovagi fokozatot, mert 2013-as tusványosi beszédében felvetette, hogy Magyarország vállaljon védhatalmi szerepet Erdély érdekében, ahogyan Ausztria tette Dél-Tirol esetében. Az állami kitüntetés témája azért került ismét a közbeszéd homlokterébe, mert az államfő a héten – végre valahára – a köztörvényes bűnözőktől is megvonta Románia Csillagát.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?
Krónika

Iskolakezdés 500 lejből. Kik kaphatják meg a támogatást, és mire elég?

Ötszáz lej első látásra komoly segítségnek tűnik az iskolakezdéshez, ám a hazai árak alapján legfeljebb az alapvető tanszerekre és egy olcsóbb iskolatáskára lehet elég.

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!
Főtér

Sokánt! Az AUR-os győzhetetlen armada nekivágott a Dunának!

Továbbá: filmbe illő karambollal írta be magát Lugos városa a hazai roncsderbi-történelembe. És: vasútfelújításra szerződtek, vasúti kábeleket loptak, mázsaszámra.

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert
Krónika

Agyonnyomta a traktor az erdélyi polgármestert

Traktor alá szorult és életét vesztette szerdán Damian Diniș, a Hunyad megyei Boica (Băița) község polgármestere. Az 58 éves elöljáró a település közelében dolgozott, amikor a munkagép felborult.

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt
Székelyhon

Kiszállt az elütött medvéhez, az állat azonnal rátámadt

Medve sebesített meg egy 74 éves Hargita megyei férfit szerda éjszaka Erdőszentgyörgyön. Az állatot nem sokkal korábban elütötte az az autó, amelyben a férfi utazott.

// még több főtér.ro