Egy kis plagizálás, egy kis rokonizmus, egy kis romantika. Válogatásunk a szerda történéseiből.
A belügyminiszter kálváriája nem ért véget, sőt, csak most kezdődik igazán: a plágiumügy legújabb fejleménye az, hogy a Babeş-Bolyai Tudományegyetem (BBTE) etikai bizottsága másodszor is nekiszaladt Lucian Bode doktori disszertációjának, s ezúttal kimondta, a dolgozattal kapcsolatos plágiumvádak többsége megalapozott. Érdekes, hogy csak második nekifutásra derült ki, hogy Bode anélkül vett át angolból fordított vagy román nyelvű szövegeket, hogy bármilyen formában jelezte volna, hogy azok nem tőle származnak.
A BBTE bizottsága fel is szólította Lucian Bodét, hogy javítsa ki a dolgozatát és vonja vissza a disszertáció alapján kiadott könyvet. A belügyminiszter persze mossa kezeit, továbbra is azt állítja, a szabályok betartásával írta meg a doktori dolgozatát, és közölte, hogy bírósági úton fogja tisztázni a disszertációjával kapcsolatos plágiumvádakat. Közben Dan Cărbunaru, a kormány sajtóreferense úgy nyilatkozott, a kormány megvárná a bíróság döntését, majd azt követően fog dönteni a miniszter sorsáról. A megmondóemberré avanzsált Tudor Chirilă már el is sütött egy jó viccet a téma kapcsán: a zenész szerint Bode még azért nem mondott le, mert nem volt akitől lemásolja a nyilatkozat szövegét.
A nagyváradi Euclid klinikán készült az a szerdán megosztott videófelvétel, melynek tanúsága szerint egy magyar hölgynek közvetlenül a szülés után kérték meg a kezét. Remek ötlettel rukkolt elő a kérő: a szíve választottja egy kislányt hozott világra, a babát pedig a nővérek beöltöztették egy ruhacskába, melyen ez a felirat állt: „Anya, leszel apa felesége?” A lánykérés sikeres volt, az anyuci igent mondott. Gratulálunk, és gratulálunk!
Hiába bizonygatta ártatlanságát, eddig tartott Constantin-Florin Mituleţu-Buică pályafutása az Állandó Választási Hatóság (AEP) élén: az úriember lemondott a tisztségéről, miután az Országos Feddhetetlenségi Ügynökség (ANI) feljelentette a legfőbb ügyészségen. Mituleţu-Buică ott hibázott, hogy tanácsosként alkalmazta a sógornőjét a kabinetjében, márpedig ez törvénytelen. A választási hatóság (volt) elnöke nem először rosszcsontkodik: 2021 novemberében hivatali visszaélés miatt kellett bíróság elé állnia, miután az intézmény két igazgatóját távozásra kényszerítette, de aztán persze a megüresedett állásokra versenyvizsgát sem akart hirdetni.
...de ez a kormányt egyáltalán nem izgatja, legalábbis úgy tűnik, ahhoz képest, hogy a választási törvény kimondja: amennyiben egy település polgármester nélkül marad, 90 napon belül kormányhatározatot kell elfogadni az időközi választás kiírásáról. Dan Cărbunaru kormányszóvivő a lehető leghiggadtabban kijelentette ma, a települések helyzetének elemzése még folyamatban van, az időközi helyhatósági választások időpontjáról a későbbiekben születik döntés.
Korábban már Ludovic Orban volt miniszterelnök – jelenleg a Jobboldal Ereje nevű zsebpárt elnöke – bejelentette, az időhúzás miatt beperelte a kormányt, az első tárgyalást február 6-án tartják.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Szívességspirálba keveredett a szomszédasszonyával egy Kolozsvárra költözött külföldi. Fényes nappal, az utcán késelte meg a feleségét egy hivatásos katona Caracalban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő tanácsadója szerint pár éven belül normalizálódhatnak az energiaárak Romániában. A kirámolt házban aludt el egy román tolvaj Olaszországban.
Az államfő szerint Románia fizetne is azért, hogy az amerikai katonai csapatok itt állomásozzanak. Hatalmas korrupciós hálózatot tártak fel, hét rendőrt tartóztattak le: kétezer euróért adtak el járművezetői engedélyeket.

Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Továbbá: vége a leállásnak, újraindítják a cernavodai atomerőmű 1-es reaktorát. És Bolojan meg Grindeanu urak keményen beszóltak a német AUR elnök asszonyának.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
Közben kiderült, hogy sok országos egészségügyi program alkalmazhatatlan, mivel köszönőviszonyban sincs a valósággal. És a legnépszerűbb német párt elnöke keményen nekiment a román bevándorlóknak.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
További híreink: a hétvégén a szocdemek akkora luxizást rendeztek, hogy hétfőn Sorin Grindeanu nyugdíjemelést és mindent megígért.
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Rossz hír: megkéseltek egy ride-sharing sofőrt. Jó hír: emelkedik a Duna vízszintje!
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: Szebenben turisztikai autonómiát követelnek Erdélynek. És több mint ezer ember tüntetett a fővárosban a bejegyzett élettársi kapcsolat bevezetéséért.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
További csütörtöki hírek: nagyot veszítene az RMDSZ a községek tervezett összevonásával. És jön az első, sürgősségi költségvetés-kiegészítés, novemberben pedig egy második.