// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor
Vielen Dank!

A nap hírei: a rendőrség további járműbeszerzést foganatosít, a népesség fogy és lavinaveszély van

// HIRDETÉS

Pénteken is összeszedtük az érdekesebb híreket, hogy Önnek már ne kelljen keresgélni.

A nap örömhíre: a belügyminisztérium folytatná a közpénzherdálást

Bár a szomszédos háború kitörése óta az infláció rekordokat dönt, a gazdasági válság pedig az életünk minden területére kihat, a belügyminisztérium mégis belevágott a rendőrség autóparkjának lecserélésébe. Ami rögtön egy szép kis botránnyal indult: a 2022-es, 600 új autóra kiírt közbeszerzési eljárást sikerült úgy megfogalmazni, hogy azon csak a BMW romániai forgalmazója, az Automobile Bavaria tudott eredményesen indulni, amelynek a társelnöke egy bizonyos Michael Schmidt Horst, Klaus Iohannis régi jó cimborája. Na de ez a 600 új BMW csak a kezdet. A belügy ugyanis a következő két év során több mint 4400 új járőrkocsit, mikrobuszt és egyéb járművet kíván beszerezni összesen mintegy 111 millió euró értékben a rendőrség különböző egységei számára. Amellett, hogy megint a legjobbkor sikerült beidőzíteni a közpénzköltést, már előre félünk a további balkáni „bakiktól”.

A nap riasztó statisztikája: fogyunk, mint osztálybulin a tojásos szendvics

Számtalan részadat látott már napvilágot a tavalyi népszámlálási adatokból, pénteken azonban Tudorel Andrei, az Országos Statisztikai Intézet (INS) elnöke egy újabb nagyon ijesztő számot mondott egy demográfiai konferencián. Azt évek óta tudjuk, hogy egyre kevesebb az újszülött, ennek megfelelően rohamosan öregszik el a társadalmunk, de a friss adat mégis megdöbbentő. A 2011-es népszámlálás óta ugyanis csaknem 20%-os az 1 év alatti népesség csökkenési üteme. A teljes romániai népesség 5,3%-kal, a 8 év alattiak száma 8,4, a 10 év alattiaké pedig közel 6%-kal csökkent az elmúlt 11 évben. Eközben a 65 év fölöttiek aránya 16-ról 20%-ra emelkedett a teljes népességhez viszonyítva.

A nap korrupt orvosát Suceava megyében kapcsolták le

Ezúttal a Suceava Megyei Kórház onkológiai osztályának vezetőjét, Anca Ababneh Dumitroviciot kapcsolták le a zsaruk korrupció miatt. A rendőrség korrupcióellenes osztályának ügyészei azután tartotta razziát a kórházban csütörtök este, hogy egy beteg bejelentést tett, miszerint kenőpénzt követeltek tőle az egészségügyi intézményben. Az onkológia főnökasszonyát többórás kihallgatás után 24 órára őrizetbe is vették. Pedig a fizetéséből is szépen el tudott volna éldegélni: a legutóbbi vagyonbevallása szerint 210 336 lejt keresett a megyei kórházban, egy magánklinikán folytatott praxisból pedig további 84 504 lejt talicskázott haza egy év alatt. Ebben természetesen nincsenek benne az időközben felvett csúszópénzek, pedig az első vizsgálatok szerint ezek is jelentősek. Tavaly áprilistól mostanig összesen 64 személytől fogadott el kenőpénzt (50–100 lej vagy 50 euró értékben), illetve egyéb javakat (méz, túró, sajt, kávé, bonbon stb.).

A nap figyelmeztetése: ide ne menjen kirándulni, mert elsöpri a lavina

A szokatlanul enyhe télben eddig hoppon maradtak a sízés szerelmesei, a hegyi túrák szokásos szezonja azonban jócskán kitolódott. A Bucsecs-hegység legmagasabb pontján, a Brassó és Prahova megye határán fekvő, mintegy 2500 méter magas Omu-csúcson azonban az elmúlt napokban olyan sok hó esett, hogy a hegyimentők arra figyelmeztetnek mindenkit, kerüljék az 1800 méter fölötti részeket, rendkívül megnőtt ugyanis a lavina kockázata. Ebben a magasságban, illetve e fölött átlagosan egyméteres hó borítja már a csúcsot, de egyes helyeken a szél akár 3–4 méteres hóréteget is összehordott, így tavaszig jó lesz szüneteltetni a hegyi túrákat a környéken.

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség
Krónika

Vásárlókkal hasonlítottuk össze a romániai és a magyarországi árakat: megdöbbentő a különbség

Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“
Székelyhon

Új szabályok a motorkerékpárosoknak: életbe lépett a „motorosok törvénye“

November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.

// még több főtér.ro