// 2025. november 12., szerda // Jónás, Renátó

A megsértett sportminiszter bocsánatot kért. A megsértett sportoló is. Szent a béke

// HIRDETÉS

Novák Eduárd megtette, amit elvártak tőle. Ana-Maria Popescu is.

Mivel Romániában általában minden pozitív történésnek sikerül azonnal a negatív oldalát megtalálni, és azt kidomborítani, tulajdonképpen kevés csodálkozni való van azon, hogy a tokiói olimpián az elmúlt hét végén ezüstérmet nyert román párbajtőröző, Ana-Maria Popescu megsüvegelendő teljesítményéből is botrány csiholódott. Ezt azonban a botrány egyik főszereplője, Novák Károly Eduárd sportminiszter most megpróbálta elsimítani.

Mi is beszámoltunk róla, hogy az érem megszerzése után Popescu egyik nyilatkozatában a román sportpolitikai illetékesek felé is tett egy diszkrét oldalvágást, mondván: reméli, hogy ezek után elegendő pénzt szánnak a román vívósport támogatására.

A történetesen magyar nemzetiségű sportminiszter, Novák Eduárd – aki amúgy maga is élsportoló, aranyérmet nyert kerékpározásban a londoni paralimpián, Pekingben pedig ezüstöt – erre kissé meggondolatlanul úgy reagált: szerinte Popescu akkor sem nyert volna aranyat, ha a vívószövetség költségvetése ötmillió lejjel nagyobb.

Innentől szabadultak el az indulatok, boldog-boldogtalan beszólt a közösségi médiában a miniszternek, Popescu pedig egyrészt hazaérkezésekor igencsak barátságtalanul nem fogadta el Novák felé kinyújtott kezét, majd ismét csak beszólt neki, mondván: remélő, ő képes lesz Tokióban megnyerni azt az aranyat, amit ő nem. A miniszter ugyanis szándékai szerint idén is elindul a paralimpián.

Novák viszont nem folytatta tovább a meddő nyilatkozatháborút, ehelyett olyat tett, ami Romániában meglehetősen szokatlan az ilyen szituációkban.

Bocsánatot kért.

„Nagyon, nagyon sajnálom. Nagyon félreértettek. Ha én sem értem meg egy öt olimpián részt vett sportoló áldozatát, akkor tényleg senki. Én is az ötödik paralimpián fogok részt venni, tudom, milyen erőfeszítést tenni. Félreértettek. Ő a maga módján reagált, semmi gond. Ő sportoló. Én miniszter vagyok, az én feladatom az, hogy minden körülmények között képviseljem a romániai sportot, még ha szidnak, támadnak is. (…)

Őszintén sajnálom, számomra Ana-Maria aranyérmes bajnok, tudnivaló, hogy mellette állok”

– mondta a miniszter a román közszolgálati televízióban.

Nos, a gesztust megtette, ami egy romániai politikus részéről tényleg nem mindennapi dolog.

A miniszter bocsánatkérésére reagált Ana-Maria Popescu, aki szintén elnézést kért bevallottan udvariatlan gesztusáért.

„Soha nem késő helyrehozni a dolgokat – írja Facebook-oldalán a sportoló –, ezért bocsánatot kérek, hogy nem fogadtam el a jelen levő hivatalosságok kéznyújtását”.

„...üzenetem nem személy elleni támadás volt, hanem egy olyan ember kiáltása, akinek a feltételektől függetlenül sikerült, de aki azt kívánja, hogy a fiataloknak ne kelljen ugyanazokkal az akadályokkal szembesülniük, az anyagi nélkülözéssel, azzal, hogy anyagi okok miatt lemaradnak versenyekről, ne kelljen ócska felszereléssel küszködniük”

– írja Popescu.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?
Krónika

Magyarokat gyalázni lehet, a különnyugdíjakat kritizálni uszítás?

Nicușor Dan kedden ismét egyeztet a négypárti kormánykoalíció vezetőivel a bírák és ügyészek speciális nyugdíjának ügyében, kétséges azonban, hogy sikerül-e kialakítani az államfő által meglebegtetett politikai kompromisszumot a pártok között.

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix
Főtér

Volt hírszerző tisztek által vezetett hálózat csempészte volna ki az országból Călin Georgescut – hírmix

További híreink: négy év börtönre ítélték „a nagy matematikusnak” kampányoló manelistát, de meglépett, a településekre bemerészkedő medvéket pedig ezentúl azonnal ki lehet lőni.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet
Krónika

Romániában világszinten is az egyik legdrágább az áram, ez is rontja a versenyképességet

A világ legdrágább villamosenergiájával rendelkező országok között Románia a 21. helyen áll – derül ki az Intelligens Energia Egyesület (AEI) által összeállított statisztikából, amely 144 ország lakosságának villamosenergia-árait vizsgálja.

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút
Székelyhon

Borzasztó baleset történt Hidegségben: az udvaron gázoltak halálra egy kisfiút

Tragikus baleset történt kedden dél körül a gyimesközéploki Hidegségben: egy másfél éves kisfiú életét vesztette, miután véletlenül elütötte autójával egy fiatal nő az udvarban.

// még több főtér.ro