// 2026. február 26., csütörtök // Edina

A legfőbb ügyész több százszor „szirénázott” jogtalanul

// HIRDETÉS

Nem lett volna jogosult rá, de a belügyi tárca rendőri kíséretet biztosított számára.

Nem kispályázott a rendőri kíséret jogtalan igénybe vételével Tiberiu Niţu legfőbb ügyész: az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA) szerint 2014 áprilisa és 2015 októbere között összesen nagyjából hétszáz alkalommal – vagyis átlagosan naponta kétszer – száguldott végig szirénázó rendőrkonvojjal Bukarestben törvénytelenül.

Mint azt megírtuk, Niţu ügye Gabriel Oprea volt miniszterelnök-helyettes, belügyminiszter ügyéhez kapcsolódik, akinek esetében hétfőn kérte a szenátustól a bűnvádi eljárás jóváhagyását az Országos Korrupcióellenes Ügyosztály (DNA). Opreát először is azzal gyanúsítják, hogy miniszterként csak tavaly 1607 alkalommal vett igénybe rendőri kíséretet, holott az hivatalból csak az államfőt és a miniszterelnököt illeti meg, a minisztereket csak kivételes esetben.

Ezzel szemben Oprea magánügyekben, pártszékházakban tett látogatásokhoz, sőt még a vendéglőbe menet, illetve onnan jövet is rendőri felvezetést kért. A másik vád szerint törvénytelenül írt alá megállapodást a legfőbb ügyészséggel, amely nyomán Tiberiu Niţu a HotNews által idézett Agerpres hírügynökség szerint legfőbb ügyész 2014 áprilisa és 2015 októbere között mintegy hétszázszor – vagyis átlagosan napi kétszer – vett igénybe rendőri kíséretet törvénytelenül. Ennek nyomán a DNA szerint anyagi kár érte a bukaresti rendőr-főkapitányságot, miközben a legfőbb ügyész jogosulatlan haszonra tett szert.

Mint ismeretes, az Oprea-ügyre tavaly októberben derült fény, amikor egy este a konvoját felvezető motoros rendőr belehajtott egy, a gázművek által kiásott árokba az úttesten, és életét vesztette.
 
// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán
Krónika

„Nézzen a szemembe!” Felcsaptak az indulatok az Országgyűlésben a külhoni magyarok szavazata kapcsán

A Demokratikus Koalíció (DK) az Országgyűlés tavaszi ülésszakának első napján is folytatta a külhoni magyarok szavazata kapcsán megkezdett uszítást. Zsigmond Barna Pál válaszában leszögezte: aki a nemzet ellen fordul, „a történelem szemétdombjára kerül”.

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?
Főtér

Hogy kerül a dilettáns festőcsizma a múzeumi asztalra?

A kolozsvári szépművészeti múzeumban nemrég megnyílt egy kiállítás. Egy újságíró művei lepték el a falakat. Ami önmagában nem baj. A baj az, hogy az ember dilettáns. És a művészeti szakemberek beengedték.

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket
Székelyhon

Május eleji robbantások a parajdi sóbánya felszínén: a Salrom tisztázta a történteket

„Lazító robbantásokat” végzett az Országos Sóipari Társaság tavaly májusban a parajdi sóbánya felszíni sórétegében, amikor új medret próbáltak kialakítani a megnövekedett hozamú Korond-patak elterelésére. A robbanások lehetséges hatásáról érdeklődtünk.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Kapunyitás az államosításnak? Rendkívül magas az erdők és legelők adója
Székelyhon

Kapunyitás az államosításnak? Rendkívül magas az erdők és legelők adója

Szorongató helyzettel kell szembenéznie Csákány Lászlónak, a Szemerja-Görgő közbirtokosság elnökének és még sok kollégájának: az évi költségvetést kell előterjesztenie a tagságnak, ami a kifizetendő adók miatt teljesen ellehetetlenült.

// még több főtér.ro