Sok plazmaferezis-készülék csak porosodik a vérközpontokban, a minisztérium sem fektet kellő hangsúlyt rá.
Kevesen vették rá magukat eddig a vérplazma-donációra, azok közül, akik sikeresen túlestek a koronavírus-fertőzésen: a romániai gyógyultak alig 1%-a (az európai átlag 7%). Az eljárás egyszerűsítése sokat nyomott a latban, az összesítések szerint ugyanis augusztus 11- szeptember 15. között háromszor több gyógyult adott vért, mint az azt megelőző időszakban.
Jelenleg 17 plazmaferezisre alkalmas készülék van használatban, és még egyet beüzemelnek hamarosan Bukarestben, ahol elég magas a véradók száma. A gépek mindegyikét egy magáncég, a Besmax Pharma Distribution adományozta a román államnak. Enélkül nem lenne elérhető az országban az eljárás, mely a legsúlyosabb állapotban lévő betegek számára akár életmentő is lehet. További 32 gépet ajánlottak fel, de az egészségügyi tárca nem vette a fáradtságot, hogy válaszoljon a megkeresésükre. A cég kifogásolja a minisztérium hozzáállását, és felrója azt is, hogy bár az eljárás április 24-től elérhető, tizenöt hétbe telt megszüntetni az ezzel kapcsolatos bürokráciát. Valószínűleg politikai okai is vannak ennek, tekintettel arra, hogy a Besmaxot az a Florian Hozoc vezeti, aki sokáig a PNL-ben politizált, ma már több cégben is érdekelt, a készülékek adományozása óta pedig rendszeresen szerepel a sajtóban, nem rejtve véka alá a kormánnyal szembeni kritikákat.
Mindenesetre a Besmax összesítette az adományozók listáját, összehasonlítva az egyes városokat aszerint, hogy hol milyen a vérplazmaadási kedv a gyógyultak körében. Bukarestben tízszer többen adtak vért azóta, amióta egyszerűsítették az eljárást, az azt megelőző 16 héthez képest. Hunyad, Arad, Galac és Beszterce-Naszód megyékben szintén növekedés volt tapasztalható. Vannak azonban olyan megyék is amelyek alulteljesítenek, a cég ezek közé sorolja Fehér, Bákó, Máramaros, Szeben és Iași megyéket, ahol 21 hét alatt kevesebb, mint húsz plazmaferezist végeztek el. Az Országos Transzfúziós Hematológiai Intézettel közösen fogják eldönteni, hogy hová költöztessék plazmaferezis-készülékeket azokból a városokból, ahol csak porosodnak.
A plazmadonáció egyébként kétféleképpen működhet, plazmaferezissel vagy hagyományos véradással, amikor is a vérből utólag vonják ki a plazmát.
Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.
Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.
A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.
A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
Teljes hőfokon ég Magyarországon a jövő tavasszal rendezendő országgyűlési választást megelőző kampány, és a politikai csatazaj közepette időnként a nemzetpolitika is terítékre kerül.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
Tizenhét nappal az eltűnése után megtalálták a fiatal nőt, akit utoljára egy székelyudvarhelyi bevásárlóközpont parkolójában láttak. A holttestére Fenyéd község határában bukkantak rá a keresőcsapatok.
Nem hisz Magyar Péter, a Tisza Párt elnöke annak a közvélemény-kutatásnak, amely szerint az erdélyi magyarok elsöprő többsége a Fideszre szavazna.
Egy fiatal sofőr addig manőverezett az autójával egy lugosi áruház parkolójában, amíg belehajtott az ottani Altex kirakatába, anyagi károkat okozva. A rendőrök közel háromezer lejre büntették és négy hónapra bevonták a jogosítványát.
A Főtér szerkesztősége áldott, békés karácsonyt kíván minden Olvasójának, minden határon innen és túl.

Beomlott a szebeni Hilton szálló úszómedencéje feletti mennyezet. Ludovic Orban volt miniszterelnök élesen bírálja Nicușor Dan népszavazási ötletét a bírák és ügyészek körében.

… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
… egy lugosi fiatalember addig piruettezett a verdájával, míg belegurult egy bolt kirakatába… és akinek szerencséje van, elcsíphet valamit a havas karácsonyból.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… született még egy tanulmány, amely szerint a hazai közoktatási rendszer a béka segge alatt van… és egy mioritikus kórházban be akarják vezetni a horoszkópadót!
… aradi kóbor ebek gyakorlatilag megettek négy autót, több ezer eurós károkat okozva… és a síron túlról befutottak Baba Vanga jóslatai a 2026-os évre.

Horațiu Potra unokahúgát, Patricia Potrát is őrizetbe vették csalás és okmányhamisítás miatt. Ezután, ha ingatlant vásárolunk, tudni fogjuk, mennyire veszélyes az épületre a földrengés.

Nem szárnyalt a turizmus 2025-ben. A pulpituson tépte szét Eminescu és Iorga fotóit a romániai zsidó közösség képviselője.

Közben a DNA őrizetbe vett egy volt PSD-s minisztert. És miért nem mindegy, mikor jár le egy élelmiszer szavatossága és meddig fogyasztható biztonságosan?

További híreink: megbukott az ötödik bizalmatlansági indítvány is a Bolojan-kormány ellen, a következő két hétben pedig felmelegedés és lehűlés váltja egymást.