// 2026. október 18., vasárnap // Lukács

A korlátozások egyelőre maradnak, az időseket nem szeparálják családjaiktól, és minden, amit az intézkedésekről tudni akart...

// HIRDETÉS

...csak nem merte megkérdezni.

Nelu Tătaru egészségügy-miniszter hétfőn elmondta, hogy a korlátozások enyhítésére Romániában csak akkor kerülhet sor, ha az új koronavírus-fertőzöttek száma már csökkenő tendenciát mutat, az enyhítések ugyanakkor nem egyetemes érvényűek lesznek, hanem minden településen a helyi viszonyok figyelembevételével történnek majd.

Az korlátozások enyhítése ugyanakkor a korcsoportok esetében sem lesz azonos: az idős, 65 év fölötti emberek továbbra is csak bizonyos órarend szerint mehetnek majd ki egy kicsit (napi két-három órát) lazítani a szabad levegőn – maszkban és kesztyűben. A miniszter ugyanakkor igyekezett hangsúlyozni, hogy ezt nem korlátozásnak, inkább az idősek érdekében hozott óvintézkedésnek érdemes tekinteni.

Tătaru ugyanakkor tisztázott egy félreértést, a sajtóban ugyanis megjelentek részletek a Matei Balș Intézet vezetőjének, Adrian Ștreinu Cercelnek tulajdonított tervből, miszerint az időseket el kellene különíteni a családjuktól, és karanténközpontokba kellene dugni őket. A miniszter hangsúlyozta, hogy a tudományos bizottság ezt semmiképpen sem tartja szükségesnek.

Nem sokkal ezután a Stratégiai Kommunikációs Csoport is gyorsan kiadott egy közleményt, amelyben – hogy az esetleges pánikhangulatnak elejét vegyék – ők is igyekeznek tudatni a néppel, hogy az említett szeparálási tervet az egészségügyi minisztérium elutasította, mindenki marad, ahol van.

A közleményben ugyanakkor azt is kerek perec megmondják, hogy a közeljövőben ne is álmodozzunk a szigorú korlátozások akárcsak részleges feloldásáról.

A nemzet mikrobiológusa, Alexandru Rafila amúgy épp a hétvégén nyilatkozta, hogy a szakértők a jövő hétre várják a hazai járvány tetőzését, amikor a becslések szerint eljutunk a 12-14 ezer fertőzöttig. Ezután kezd csak el lassan csökkenni az új betegek száma, és szerinte – a spanyol példát követve – úgy május közepétől lenne érdemes lazítani a jelenleg igen szoros kapcán. Persze egy dolog az Országos Mikrobiológiai Társaság elnökének véleménye, és megint más, hogy hogyan dönt majd az egészségügyi tárca, szóval majd meglátjuk. Tătaru egyébként egy hete még azt nyilatkozta, hogy május közepe, június eleje előtt semmiképp nem beszélhetünk enyhítésekről, és ezek mértékével is igen körültekintőek és óvatosak lesznek.

A Stratégiai Kommunikációs Csoport a továbbiakban még leszögez ezt-azt.

Például, hogy az eddigi intézkedések ugyanvalóst hatékonyak voltak, úgyhogy további szigorú betartást szorgalmaznak.

Az enyhítések mérlegelésénél ugyanakkor figyelembe kell venniük a fertőzés lehetséges új hullámainak kockázatát.

A továbbiakban még egy pár mondaton keresztül magyarázzák, hogy mennyire bonyolult, összetett, valamint rétegzett a munkájuk, és azt is, hogy a korlátozások feloldásánál az Európai Bizottság ajánlásait is figyelembe veszik.

Nelu Tătaru egyébként újságírói kérdésre azt is elmondta, hogy sportesemények megszervezésére vagy a mall-ok megnyitására 2–3 hónapon belül senki se gondoljon.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Nem hagyhatjuk szó nélkül! Nem is hagyjátok, drága barátaim!

Fall Sándor

Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.

Klánok és neamok 2026 Romániájában, ahol a középkor szele fúj a közintézményekben

Sánta Miriám

Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van
Főtér

Amikor az „objektivitás” mögött nem csak szubjektivitás, hanem ferdítés is van

Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben
Krónika

Tarr Zoltán csalódást okozott azoknak Kolozsváron, akik a Tiszával eszközölnének ki változást az RMDSZ-ben

A Tisza-kormány támogatja a külhoni magyarokat, hogy szülőföldjükön boldoguljanak, de felelősen kívánja elkölteni az adófizetők pénzét – jelentette ki kolozsvári közönségtalálkozóján Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter.

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról
Főtér

Nicușor Dan beszólt a pártoknak: pénteken feloszlatja a parlamentet, ha nem állapodnak meg a kormányzásról

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván
Székelyhon

Amíg mi még javában aludtunk, addig medvék jártak Csíksomlyón, Csíkszentdomokoson és Székelylengyelfalván

Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket
Krónika

Megerősödtek, indulhatnak haza: kiengedik a kórházból a székelyföldi négyes ikreket

Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki
Székelyhon

Kormányprogram: a nyugdíjak 2027-ben nőnek; az új közalkalmazotti bértörvényt jövő évben dolgozzák ki

A nyugdíjak inflációhoz igazítása, az új közalkalmazotti bértörvény kidolgozása és a minimálbér 12 havonta történő felülvizsgálata is szerepel a Luca Niculescu-kormány 2026-2028-as programjában.

// még több főtér.ro