Időközben meghalt egy másik beteg a kórteremben, holttestére órákon keresztül senki rá sem nézett. Mindez egyetlen éjszaka leforgása alatt történt az aradi horrorkórházban.
Egymást érik a botrányok az aradi megyei kórházban, ezen a héten már másodjára érkeznek sokkoló hírek arról, hogy mi is történik az intézmény falain belül. Még azt sem sikerült tisztázni, hogy mennyire megalapozott a hét gyászoló család panasza, akik a kórház alkalmazottait teszik felelőssé szerettük elvesztéséért, máris újabb belső vizsgálatot kellett indítani.
A sajtónak az egyik beutalt beteg tálalt ki, miután a kórházi alkalmazottak hosszú órákon keresztül ügyet sem vetettek egy földön fekvő társára, majd egy időközben elhunyt személy holttestét is a kórteremben „felejtették”. Mindkét eset szerdáról csütörtökre virradóan történt.
A beszámoló szerint a 2-es osztály 17-es kórtermének egyik idős betege leesett az ágyról, szomszédja pedig képtelen volt segíteni rajta. Először az ügyeletes személyzetnek csengetett, majd amikor senki nem reagált, a portástól kért segítséget, aki viszont csak annyit mondott, hogy nem tartozik rá. A segítő szándékú beteg végül tárcsázta a 112-őt, de még így sem sikerült megoldani a problémát. A személyzet ugyanis nem akart bemenni az osztályra arra hivatkozva, hogy egy toxikus szerrel felmosták a padlót, és csak két óra múlva mehetnek be.
Az Arad megyei mentőszolgálat megerősítette, hogy telefonhívás érkezett a megyei kórházból. Amikor felvették a kapcsolatot a kórházzal, az ügyeletes asszisztensek már tudtak a problémáról. Azt ígérték, hogy felöltik a védőfelszerelést, és intézik a beteg ellátását. Mire nagy nehezen megérkeztek az orvosok, és segítettek a földön fekvő betegnek, egy másik illető rosszul lett. Megpróbálták újraéleszteni, de nem jártak sikerrel. A holttestet egyszerűen otthagyták a kórteremben, és csak három és fél óra múltán szállították el, ami érthető módon kiborította a 17-es kórterem többi betegét.
A kórház vezetősége a sajtó érdeklődésére annyit reagált, hogy belső eljárást indítottak, melynek keretében az ügyeletes orvosoknak és asszisztenseknek magyarázattal kell szolgálniuk.
Ha az eljárást is olyan tempóban folytatják le, ahogyan segítettek egy bajban lévő betegnek, illetve elszállítottak egy halottat, akkor egyhamar aligha számíthatunk felelősségrevonásra.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Több mint 300 munkás és 245 munkagép dolgozik a Marosvásárhely-Târgu Neamț (A8) autópálya Gyergyóalfalu-Ditró szakaszán – közölte hétfőn az Országos Közúti Beruházási Társaság (CNIR).
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Baleset történt kedd este Csíkszeredában, a tűzoltók is nagy erőkkel siettek a helyszínre.
Egy erdélyi kötödei munkásnő és egy angol kamionsofőr szerelméből államügy lett a kommunista Romániában. A hatóságok megtagadták tőlük a házasságkötést, ezért a lány a jármű rejtett rekeszében, ingbálák közé bújva hagyta el az országot.
Közúti baleset történt kedden este Csíkszeredában a Szék utcában, a karambol után pedig az egyik sofőr bántalmazta a másik autót vezető fiatal nőt.
Tornatanárra támadtak egy ötödikes diák szülei egy temesvári iskolában. Egyetemistákat toboroz kiberbiztonságai feladatokra a román állam, de néhány év után elszívja őket a versenyszféra.

További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Továbbá: Marcel Ciolacu felébredt a szendergésből és kijelentette: mihamarabb kormány kell az országnak. És bemutatták Párizsban a vadiúj, nem Romániában gyártott elektromos Dacia Springet.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.

További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.

Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?

Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.

Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.