// 2025. november 14., péntek // Alíz

A kolozsvári sürgősségi kórház áldatlan állapotain méltatlankodik a miniszter

// HIRDETÉS

Pintea váratlan látogatása után kicsit odaszúrt a Kolozs megyei tanácsnak is.

Folytatja „álruhás” országjáró körútját Sorina Pintea egészségügyi miniszter, ezúttal a kolozsvári sürgősségi kórházban tett váratlan látogatást, amiről a Facebookon is beszámolt egy méltatlankodó bejegyzésben. Mint írja, aki az udvarra belép, lesújtó képet kap az intézetről, a páciensek számára nem egy jó „névjegykártya” az itt látható szemét és rendetlenség.

Mivel a kórházi részlegek több épületben működnek, a betegeknek várakozniuk kell, hogy egyik helyről a másikra szállítsák őket a mentővel, amit a miniszter szerint meg kell oldani, főleg, mert – értelemszerűen – aki a sürgősségi kórházba érkezik sürgősségi ellátásra szorul. Pintea megállapította, hogy az ortopédián hétvégenként nem műtenek, inkább más kórházakba küldik orvosi beavatkozásokra a betegeket.

A tárcavezető persze felhánytorgatta, hogy a Kolozs megyei tanács nem biztosítja a megfelelő feltételeket a minőségi orvosi ellátáshoz, pedig az épület hozzájuk tartozik. A helyi és megyei önkormányzat, illetve az egészségügyi minisztérium között nem túl jó a kommunikáció a majdani regionális kórház körüli huzavona miatt.

A nyilatkozatháború Kolozsvár és Bukarest között odáig fajult a témában, hogy a megyei tanács inkább átvállalta volna az egészségügyi minisztériumtól a regionális kórház megvalósítását, amibe Bukarest nem ment bele.

Jelenleg a megvalósíthatósági, illetve a környezeti hatástanulmány elkészülésére várnak, ezt követően lehet benyújtani a finanszírozási kérelmet az Európai Bizottsághoz.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Újabb terepszemle a parajdi sóbányánál, ezúttal már fenyegető környezetben
Székelyhon

Újabb terepszemle a parajdi sóbányánál, ezúttal már fenyegető környezetben

Nem hisz abban, hogy megvalósul a Korond-patak végleges elterelése a parajdi sószorosnál, ám mindenképp szükség van egy lebetonozott mederre a kiépített csőrendszer mellett – állítja a kivitelező cég munkapontvezetője, Paul Bejan.

// még több főtér.ro