… az államelnök-jelöltek sikeresélyét szinte percenként mérik most már, és van is egy meglepetés… és egy kórház műtőjében éppen beavatkozás közben vált le a mennyezet.
A keddi nap igen jól kezdődött Hollandiában. Ugyanis a rendőrség illetékes emberei bejelentették: hej, közel járnak már a dák aranysisakhoz. Ugye, mindenki emlékszik: januárban ismeretlen tettesek kapták magukat és betörtek az asseni Drents Múzeumba, ahol épp ott ékeskedett a híres coțofenești dák aranysisak, meg vagy három jó nagy aranykarperec, szintén dák. A rablók felmarkolták a kincseket és belevesztek az éjszakába.
Jó. Azóta a rendőrség rendületlenül nyomoz, letartóztattak négy gyanúsítottat, egyet időközben elengedtek, három továbbra is a sitten van. És persze minden erejüket arra fordítják, hogy az ellopott tárgyakat előkerítsék.
Na és kedden délelőtt egy holland illetékes bejelentette: több tucatnyi rendőr dolgozik reggeltől estig azon, hogy előkerítsék a kincseket. Ugye, a letartóztatott gyanúsítottaktól begyűjtött adatokat arra használták, hogy meghatározzák, merre járhattak a rablás után. S ez biza időigényes feladat. A nyilatkozó rendőr úr viszont igen bizakodó volt: arra számítanak, hogy megtalálják a tárgyakat, mondta.
És tessék, alig telt el pár óra a nyilatkozat óta, jött a hír: egy ötödik gyanúsítottat is láncra vert a rendőrség. A 36 éves férfit egy lakásban csípték fülön, a szülővárosában. Aztán atomjaira szedték a lakást, de sajnos nem találták meg a kincseket.
Lehet, hogy a kedd délelőtti nyilatkozatban rejlő optimizmus picit túlzott volt. Egyelőre a nyomozás eredménye az, hogy egyre több gyanúsított ül a hűvösön, viszont a dák sisak sehol, a karperecek sehol.
Három hét sincs már hátra az újratervezett államelnök-választások első fordulójáig (május 4.). Nem csoda hát, hogy egymást érik a közvélemény-kutatások.
A legfrissebbet a Hotnews portál rendelte, és van benne egy kis meglepetés. Nevezetesen az, hogy a PSD–PNL–RMDSZ koalíció közös jelöltje, Crin Antonescu úr megugrott, már ami a választói preferenciák pillanatnyi mutatóit illeti. Olyannyira, hogy maga mögött is hagyta Nicușor Dan urat. Ami jó, legalábbis Antonescu úr meg a koalíció szempontjából.
Na de nézzük a bűvös számokat. Ha a biztos szavazókat tekintjük alapul, az idei államelnök-választások első fordulójának győztese továbbra is az AUR-os George Simion lesz, mégpedig a szavazatok 34,4%-ával. Na és itt a meglepi: a második helyre Crin Antonescu futna be 25,5%-kal. Nicușor Dan úr csak a harmadik, kieső helyet tudná megfogni, 21,8%-kal. A friss mérés szerint a szocialistából szuverenistává lett Victor Ponta úr ugyanott lenne, ahol eddig is volt, a negyedik helyen (10%), szegény Elena Lasconi (akivel rendesen kitolt a saját pártja) pedig 5,2%-kal az utolsó olyan jelölt, aki egyáltalán valamilyen nagyobb számot tudna produkálni (ez viszont szintén a futottak még kategóriára elég csak).
Ami a második fordulót illeti, egy hónappal ezelőtt mg az volt a helyzet, hogy George Simion az összes lehetséges ellenjelöltjét (értsd, bárki jutna be a második fordulóba) legyőzte volna. Mostanra viszont úgy fordult a kocka, hogy Simion úr szinte mindenkivel szemben veszítene. Egy kivétel lenne: ha Ponta úr lenne az ellenfél, na, őt Simion úr elverné a második fordulóban. Vagyis Crin Antonescu, Nicușor Dan urak, de még Elena Lasconi asszony is megverné Simion urat, ha bejutna. Na de a felmérés szerint Antonescu úr lesz az ellenfél. Ez esetben pedig tessék, máris megvan, ki lenne Románia államelnöke, ha… bizony, az elveszettnek hitt Crin Antonescu úr.
Ahogy ilyenkor szoktuk, most is sietünk megjegyezni: az eset nem Erdélyben történt, hanem messze, délen, a Kárpátokon túl, egész pontosan Bukarestben, a híres Marius Nasta kórházban.
Tessék elképzelni a helyzetet: munkanap van a sebészeten, ami azt jelenti, hogy a betegeket egymás után betolják a műtőkbe, sebészek, altatóorvosok, nővérek, ápolók nyüzsögnek halkan, fegyelmezetten. Mindenki a beteg egészsége ügyében-tesz vesz.
És telik a nap, egyik műtét követi a másikat, míg egyszer csak megreccsen a műtő álmennyezete és leválik belőle egy darab. Beavatkozás közben! Arról nincs hír, hogy mi történt a mennyezetleválást követő percekben. Arról viszont van, hogy mi a kórház magyarázata az egyébként nem súlyos incidensre: az történhetett, hogy a sebész (vagy az asszisztens) hevesen mozgatta a műtéti felületet megvilágító sebészeti lámpatestet, amely jó nagy, és ha ráadásul a mennyezetről lóg le, akkor bizony oda is van erősítve. És könnyen elképzelhető, hogy a sok használat következtében éppen most jött el a pillanat, hogy az álmennyezet egy darabja feladja a harcot.
Eddig rendben is van. Amint hogy az is jó dolog, hogy senki sem sérült meg, és az is, hogy a pácienst nem felejtette senki a műtőasztalon, szépen megoperálták és minden rendben van vele. Az viszont már problémás, hogy a karbantartóknak (orvosoknak, bárkinek) nem tűnt fel a lámpa és a mennyezet kényszerű és ismételt találkozása. Mert nem valószínű, hogy az eset egyetlen mozdulat műve volt.
Mindent összevetve, azért örülhetünk, ugyanis az ehhez hasonló esetek még mindig elég gyakran torkollnak katasztrófába a mioritikus hazában.
A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.
Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A két világháború közötti erdélyi magyar eugenika védekező jellegű volt, míg a román expanzív, terjeszkedő – mondja az Oxford Brookes Egyetem professzora, akivel a Transilvania Nemzetközi Könyvfesztiválon beszélgettünk.
Váratlan húzással lepte meg a világot Donald Trump amerikai elnök: bejelentette, hogy megállapodott Vlagyimir Putyin orosz elnökkel, hogy Oroszország jelentős mennyiségű dízelüzemanyagot szállít országa és a világpiac számára.
Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.
Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.
Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.
Egy 16 és egy 17 éves fiatal vesztette életét a csütörtök délutáni csíkverebesi vonatbalesetben, mindketten Tusnád községből származtak.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
Közben kiderült, hogy a meteorológiai szolgálatnál nem csak luxusmelltartót és strasszos cipőt vettek közpénzből. És a havi bevételeink jelentős részét élelemre költjük.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
További híreink: megint cáfolta a minisztérium a kötelező katonai szolgálat visszaállítását egy hamis behívó kapcsán, vasárnaptól pedig elromlik az idő.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
Online platformon lehet jelenteni a kormánynak az idegengyűlölő incidenseket. George Simion szimpátiatüntetésekre buzdítja a Georgescu-híveket. Hírek pénteken.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
További híreink: az új miniszterelnök-jelölt, Luca Niculescu csütörtökön egyeztetett a pártokkal, az energiaszolgáltatók pedig színkódot kapnak az ügyfelekkel való bánásmódjuk szerint.
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Olajgyár építését támogatja a CEC Bank Kolozs megyében. Továbbá: most már tényleg lesz IKEA Erdélyben?
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Iskolatársai erőszakoltak meg egy 17 éves diáklányt. Október 15-ig biztosan nem indítják újra a cernavodai atomerőművet.
Továbbá: nem csak a medvék támadnak már, hanem a szarvasok is, de nem baj, mert az államelnök kihirdette a medvetörvényt. És nesze neked, jó példa: a lányok kézilabdáztak a pályán, a szülők verekedtek a lelátón.

Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Negyven métert zuhant egy túrázó a Fogarasi-havasokban. Vigyázat, a TPARK nevében küldött hamis SMS-ekkel csalnák ki a bankkártyaadatainkat.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi új a nap alatt: minden drágulni fog. Továbbá: Nicușor Dan Georgia Melonival kürtölte össze az uniós tagállamokat a kohéziós politika megvédése érdekében.
Semmi rendkívüli, csupán ismét történelmi mélypontra zuhant a lej az euróval szemben. Jogosítványokkal üzletelt, és még a feletteseit is átverte egy nagyszebeni rendőr.