// 2026. szeptember 5., szombat // Viktor, Lorinc

A harmadik romániai kórház került teljes karanténba, egy másikban mindenki felmondott

// HIRDETÉS

Van, ahol a fertőtlenítőszerek lopásával vádolják az alkalmazottakat.

A dévai sürgősségi kórház lett a harmadik Romániában, melyben teljes karantént rendeltek el. Vasárnap estétől a kórházat 14 napra teljesen lezárták, elviekben ebben az időszakban egyetlen új beteget sem vesznek fel, senkit nem engednek ki. A kórházban már a múlt héten megjelentek az első hírek arról, hogy az egyik onkológus koronavírus-fertőzött lehet, de az időközben menesztett kórházigazgató hétfőn nem tudta még megerősíteni, hogy pontosan hányan fertőződtek meg a kórházban. Eddig tizenhárom páciens tesztje lett pozitív és öt orvos eredményére várnak, állította a kórházigazgató, a sajtó viszont biztos forrásokból tudni véli, hogy mind az öt orvos fertőzött.

A bukaresti Gerota kórház és a suceavai kórház mellett a dévai a harmadik, amelyet teljesen lezártak. Suceaván a legsúlyosabb helyzet, a legutóbbi közlések szerint 306 beteg közül 206 tesztje lett pozitív. Nem elég, hogy a kórházban teljes káosz uralkodik, a hatóságok most azért is nyomozást indítottak, mert az alkalmazottak lopják a fertőtlenítőszereket, orvosi maszkokat, kesztyűket.

A Bihar megyei Élesden is problémák léphetnek fel: 20 orvos került otthoni karanténba miután az egyik páciens elhallgatta, hogy érintkezett külföldről hazatért családtagokkal. A súlyos állapotban lévő férfit Nagyváradon ápolják.

Más kórházakon más probléma miatt nagy a nyomás, az Argeș megyei Mioveni kórházában, melyet alig egy éve adtak át, minden orvos felmondott, miután megtudták, hogy koronavírusos eseteket is el kell látniuk. Arra hivatkoznak, hogy nincs ehhez megfelelő felszerelésük. A kórház vezetősége három felmondást fogadott el, a többi még elbírálásra vár. Az igazgató szerint jelenleg mindössze 60 orvosi köpennyel rendelkeznek, semmi más védőfelszerelés nincs a kórházban.

Raed Arafat, az országos vészhelyzeti felügyelőség vezetője vasárnap este arra hívta fel a figyelmet, hogy egy kórházi kezelésre szoruló páciens beutalásának megtagadása bűntettnek minősül. Egy rendelet értelmében az állami egészségügyi intézmények alkalmazásában álló egészségügyi személyzet – főorvosok, szakorvosok, rezidensek, kisegítő személyzet, továbbá a felsőfokú végzettséggel rendelkező más egészségügyi alkalmazottak – áthelyezhetők olyan egészségügyi intézményekhez, ahol személyzethiánnyal küzdenek, és a szükségállapot ideje alatt nem tagadhatják meg az áthelyezést. A megyén belüli áthelyezéseket a prefektus rendeli el, a más megyékbe történő áthelyezésekről az erre kijelölt államtitkár dönt majd.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mi a túróért beszél három napja egy lepényről az egész ország?

Sánta Miriám

Románia legfontosabb ügye: a péksütemények. Egy lepényállam vajaskifli-gyarmatának franciás hadicsele durrant el...

Hogyan változtatja meg Kína a Föld forgástengelyét, a vízhiány pedig az életünket?

Varga László Edgár

A kínaiak akkora gátakat építenek, amitől már a szomszédos országok is idegesek, a Duna vízállása pedig továbbra is rekord alacsony.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Untold, avagy Kolozsvár feladása

Szántai János

Egyre több kolozsvári polgárnak szúrja a szemét a Sétatéren immár tizenegyedszerre megszervezett gigafesztivál. Pedig minden remek lenne, ha a városvezetés betartatná a fesztiválos magánvállalkozókkal a minimális szabályokat.

„A Kárpátok szimbólumát egy gyűlölt, kártékony, kóborló vadállattá züllesztette a politikum”

Sólyom István

A medveproblémára egyetlen valódi megoldás létezik, az állomány visszalövése az optimális létszámra. Birtalan István gyergyószentmiklósi vadásszal beszélgettünk, nemcsak a medvékről.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma
Főtér

Egy állam érettségi vizsgája, avagy a Pahonțu-dilemma

A fiatal román állam, ha tetszik, történelmi pillanat előtt áll. Szembe tud-e nézni önmagával? Fel tudja-e dolgozni rövid életének egyik legsötétebb szakaszának sötét ügyeit? Fel tud-e nőni a feladathoz?

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból
Krónika

Olcsó áramot a szomszédnak: így teremtett egy erdélyi falu energiaközösséget a napelemes káoszból

Egy erdélyi településen nem elégedtek meg annyival a napelemesek, hogy csak a hálózatot vagy egymást szidják, ha a déli csúcsban sorra leálltak az inverterek: ehelyett megvalósították az ország első bejegyzett energiaközösségét.

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen
Főtér

Kovács Ioan panaszai homokvárakról, politikáról, Bolojanról és a vízről, ami nincs ingyen

Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi
Székelyhon

Tragédia a román tengerparton: életét vesztette egy Hargita megyei férfi

Egy Hargita megyei férfi holttestét találták meg szerdán a tengerben Costinești közelében, miután a turista kedden eltűnt a román tengerparton.

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit
Krónika

Farkasok terrorizálják az egyik erdélyi település lakóit

Farkasok terrorizálják egy ideje a Hunyad megyei Petrilla városához tartozó beosztott falu, Csimpa lakóit.

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében
Székelyhon

Balszerencse és egy különös mulasztás a három halálos áldozatot követelő pénteki baleset hátterében

Három ember meghalt, kettő pedig megsérült pénteken egy közlekedési balesetben az Olt megyei Priseaca település közelében – közölte a román rendőrség közlekedési tájékoztató központja.

// még több főtér.ro