// 2024. október 1., kedd // Malvin
hidegzuhany

A görögök tárt karokkal várják a román turistákat, igaz elég foghíjas lesz a tengerpart a járványügyi szabályok miatt

Koronatesztet sem kérnek a turistáktól, csak menjen már valaki.

Szereti a tengert? A görögök, a bolgárok és a szerbek turisztikai megállapodást akartak kötni hazánkkal arról, hogy a megfelelő biztonsági intézkedések mellett újraindulhatna az államok közötti turizmus. Románia azonban visszautasította ezt, az illetékesek szerint ugyanis a románok most a hazai turisztikai célpontokra fognak koncentrálni a járvány miatt. A román tengerparti üdülőhelyek – a környező országok strandjaihoz hasonlóan – június elsejétől újranyitnak. A román tengerparti üdülőhelyek borsos áraikról és csapnivaló kiszolgálásukról híresek, ezért van az, hogy nagyon sok román inkább az olcsóbb és civilizáltabb Bulgáriát vagy Görögországot választja már jó pár éve, ha kiengedné kicsit a gőzt. Szerencsére hiába fújta le a román fél a nemzetközi megállapodást, Görögország úgy döntött, hogy június 15-től tárt karokkal várja a turistákat Romániából és 18 másik olyan országból, ahol a járványügyi helyzet nem vészes. A listára hazánk mellett felkerült egyebek mellett Magyarország, Csehország, Lengyelország, Szerbia, Bulgária, Ausztrália, Japán és Kína. Nem csoda, hiszen az ország éves GDP-jének 30 százaléka a turizmusból jön, szóval nehéz időszak vár a görögökre (ismét). Harisz Teoharisz görög turisztikai miniszter azt is elmondta, nem kötelező a koronateszt az utazás előtt, sőt az érkezőknek még csak kéthetes karanténba se kell vonulniuk. Ami mondjuk rendes tőlük, mert a kijárási tilalom idegőrlő megpróbáltatásait gondolom senki nem akarja egy görög karanténban kipihenni. Persze lesznek szabályok: egy 1000 négyzetméteres partszakaszra a társadalmi távolságtartás miatt mindössze 40 embert fognak beengedni, a napozóágyak között pedig legalább 4 méternek kell lennie. Maszkról, kesztyűről egyelőre nem szól a fáma, de feltehetően érdekes barnulási foltoknak leszünk tanúi az idei strandszezon végére. Amúgy a 11 milliós Görögországban eddig 2850 koronafertőzöttet regisztráltak. Hazánkban ez a szám 17 585. A bolgárok is jobban állnak mint mi.

Különvélemény

A 000-ás ügynök és a törékeny délkelet-európai biztonság

Varga László Edgár

Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…

Pityókaföld az erdő mélyén – tizedik erdélyi történet a jövőből

Fall Sándor

„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”

Nagyítás

Így fészbukozunk mi – pillanatkép az állapotunkról

Amikor a Facebook megjelent, azt hittük, vele kicsit jobb lesz a világ.
Narrátor: de nem lett jobb.

Itt az új erdélyi macskafajta: cuki és titokzatos

Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.

// ez is érdekelheti
Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész
Főtér

Hogy is néz ki a sokat emlegetett etnikai csoda Románia „hátsó udvarában”? – 1. rész

Dobrudzsa első ránézésre zárkózott vidék. Ám ha az ember lemond a turisztikai allűrökről, sok kapu nyílik meg előtte, mindenféle népeké.

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta
Krónika

Fortélyok, hogy biztosan sikerüljön a savanyú káposzta

Sokan nem akarnak lemondani a saját készítésű savanyú káposztáról akkor sem, ha tömbházban élnek, hiszen az erdélyi gasztronómiának elengedhetetlen része a sok vitamint tartalmazó, rengetegféleképpen elkészíthető eledel.

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek
Főtér

Klaus Iohannis tiszta vizet öntött egy mocskos pohárba, közben megint benézett egy orosz drón – hírek

Hétvégére pedig kapunk egy ciklont a nyakunkba viharokkal, felhőszakadásokkal.

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult
Székelyhon

Szekér és autó ütközött Csíkszentimre határában: öten megsérültek, egy ló pedig elpusztult

Öt ember sérült meg és egy ló elpusztult szombaton este Csíkszentimre határában, ahol egy lovasszekér és egy autó ütközött össze – tudtuk meg a Hargita Megyei Rendőr-főkapitányságtól.

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében
Krónika

Több mint 30-an megsérültek Németországban egy szír férfi ámokfutása következtében

Több mint harmincan megsérültek, amikor egy szír férfi felgyújtott egy lakóházat Éjszak-Rajna-Vesztfália központjában, Essenben.

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak
Székelyhon

Tömegverekedés egy székelyudvarhelyi gólyabál utáni bulin: fejszével, botokkal estek egymásnak

Tömegverekedés tört ki pénteken egy székelyudvarhelyi szórakozóhelyen, ahol egy gólyabál utáni bulit szerveztek. Információink szerint fejszékkel, botokkal, illetve a széttört berendezés darabjaival estek egymásnak. A rendőrség nyomoz az ügyben.

// még több főtér.ro