// 2026. február 23., hétfő // Alfréd

A csoportkör jelenti a végállomást a Kolozsvári CFR számára

// HIRDETÉS

Dániai vereségével a CFR utolsó esélye is elszállt a továbbjutásra az Európa Konferencialigában.

Nagyon úgy tűnik, hogy európai kupatörténelme első győzelem nélküli csoportköre felé tart a Kolozsvári CFR focicsapata, amely a dániai Randersben is egy góllal maradt alul, így már biztosan csoportja utolsó helyén végez. Pedig egy győzelemmel még bőven lett volna esélye a továbbjutásra is,

ám ezért támadásban túl keveset tett a román bajnok.

A Randers többet támadott, és sokkal többet lőtt kapura (12-2 volt szünetben a lövések számra, a végén 22-8), a döntetlent is csak Cristian Bălgradean kapus és a gólvonalon a fenekével mentő Andrei Burcă tartotta jó ideig a CFR-nek.

A második félidőben már volt kolozsvári helyzet is, de a Randers edzője, Thomas Thomasberg a végére tartogatta ászait: Aljahi Kamara becserélése után első labdaérintéséből (igaz, erősen lesgyanús helyzetből) lőtt gólt.

Erre ugyan négy percen belül jött egy szép fejes válasz Ciprian Deactól, akinek Mateo Szusics szintén rögtön a beállása után adott gólpasszt, de újabb négy perc után

Simon Piesinger tökéletes szabadrúgása eldöntötte a meccset és a CFR búcsúját.

A Jablonec elleni hazai találkozónak már szakmai tétje nincs a kolozsváriak számára, csupán anyagi: egy siker hozna még félmillió eurót a klub kasszájába.

Nagy kérdés, hogy a CFR bele akar-e szólni valamilyen módon a második továbbjutó helyért tajló közvetett dán–cseh párharcba, az elsőt ugyanis már most bebiztosította magának a holland Alkmaar.

Európa Konferencialiga, 5. forduló, D-csoport:

Randers FC–Kolozsvári CFR 2-1 (A. Kamara 68., Piesinger 76., illetve Deac 72.)

FK Jablonec–AZ Alkmaar 1-1 (Kratochvíl 7., illetve Evjen 44.)

Az állás: 1. Alkmaar 11 pont, 2. Randers 7, 3. Jablonec 6, 4. CFR 1.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Káosz a fejekben: amikor gyerekek ölnek, késelnek, vernek és bántalmaznak

Sánta Miriám

Merengés az egyéni és közösségi felelősségvállalásról és a romániai gyermekvédelem zátonyairól.

„Ne legyen adóemelés!” De aztán mégis lett adóemelés. Amikor az RMDSZ közvetlenül farkasszemet néz a dühös választóival

Fall Sándor

A kampányban a pártok hazudnak, különben nem tudnának választást nyerni. Mit lehet tenni ez ügyben?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Egy MI-„énekesnő” berúgta az ajtót és azóta megy a kultúrhiszti a mioritikus hazában

Szántai János

A mesterséges intelligencia körül forrongó kultúrharc nem új. Az viszont tény, hogy a Lolita Cercel nevű MI-entitás az első, ami ennyire felkavarta a hazai vizeket. Ugyanis… irtó népszerű.

Szégyen, hogy a kapusok szeszélyétől függ, ki és mikor látogathatja Mátyás király szülőházát

Sólyom István

Hunyadi János és Hunyadi Mátyás vagy Ioan de Hunedoara és Matia Corvinul? Az érintettek nem tudtak volna mit kezdeni ezzel a kérdéssel. Ismét összeültek a történészek az MCC kolozsvári képzési központjában.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává
Főtér

Így vált a reálpolitikus Mihály vajda a modern román nemzet legfőbb szimbólumává

A havasalföldi uralkodó erdélyi hódítását sok minden vezérelte, csak az egységes román állam gondolata nem. Egyre izgalmasabb az MCC kolozsvári központjának történész-kerekasztal sorozata.

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását
Krónika

Elhalasztották Fejes Rudolf Anzelm nagyváradi premontrei apát kilakoltatását

A szakadó eső ellenére nagyjából kétszázan gyűltek össze hétfő reggel 10 órakor, a bírósági végrehajtó által küldött kilakoltatási felszólításban szereplő végső időpontban a nagyváradi premontrei templom előtt.

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot
Főtér

Amikor a bedoppingolt moralizálás telibe találja az olimpiai célpontot

Vladiszlav Heraszkevics ukrán olimpikon felrakatta sisakjára a háborúban elesett sporttársak képeit. És nem volt hajlandó megválni tőle. Mire a NOB kizárta a versenyből. Bumm, robbant a botrány.

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában
Székelyhon

Filmekbe illő autós üldözés zajlott szombat éjjel Csíkszeredában

Nem állt meg rendőrök jelzésére, előbb autóval, majd gyalogosan próbált menekülni egy fiatal Csíkszeredában vasárnapra virradóra. Mint kiderült, ittasan, felfüggesztett jogosítvánnyal vezetett egy lejárt forgalmi engedélyű autót.

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?
Krónika

Mit tudott a Securitate a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor felrobbantásáról?

Aulich Sándor 1973 és 1984 között volt a Kovászna megyei Securitate parancsnoka. Tisztségéből a sepsiszentgyörgyi Mihai Viteazul-szobor melletti robbantás után mentették fel. Háromrészes interjú Aulich Lajos aradi vértanú testvérének ükunokájával.

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép
Székelyhon

Biztonsági okokból visszafordult és közel egy órát Bukarest felett körözött egy Hurghadába tartó repülőgép

Megszakította útját vasárnap este egy Bukarestből Hurghadába tartó HiSky-járat miután a fedélzeti rendszer nyomásérzékelő hibát jelzett a kabinban. A kapitány a biztonsági előírásoknak megfelelően a visszatérés mellett döntött Bukarestbe.

// még több főtér.ro