// 2025. november 14., péntek // Alíz

A Brüsszelbe küldött Colectiv-áldozatok is fertőzöttek voltak

// HIRDETÉS

Összesen nyolc túlélőt kezelnek jelenleg a belga fővárosban. Az ottani orvosok megerősítették: mindegyiknek nozokomiális, azaz kórházban elkapható fertőzése volt.

A brüsszeli katonai kórházba átszállított Colectiv-áldozatok mindegyikének nozokomiális, azaz kórházban elkapható fertőzése volt, amit még Romániában szedtek össze – írja a România Liberă. A lap azután érdeklődött az ott kezelt nyolc túlélő hogylétéről, hogy a múlt héten kiderült, itthon legalább három Colectiv-áldozat a kórházban elkapott fertőzésbe halt bele.

A belga kórházba november 7-én, tíz nap itthoni kezelés után szállították át a tűzvész nyolc áldozatát. Mindannyian a bukaresti Carol Davilă katonai kórházban kaptak ellátást, és Brüsszelbe szállításuk előtt négyen nagyon súlyos, négyen pedig kevésbé súlyos állapotban voltak.

A brüsszeli orvosok a România Liberă megkeresésére azt nyilatkozták, hogy a betegek mindegyikének valóban nozokomiális fertőzése volt, de jelenleg stabilak, és az állapotuknak megfelelő kezelést kapnak. Azt is írják, hogy minden kórházi kezelés hordoz minimális kockázatot a nozokomiális fertőződésre, de mindent megtesznek annak érdekében, hogy megelőzzék azt.

A védelmi minisztérium nem sokkal a hír megjelenése után reagált a lap által állítottakra. Azt írták, hogy egyetlen pácienst sem szállítottak a katonai kórházból Brüsszelbe, és a lap információi tévesek.  

// HIRDETÉS
Különvélemény

Miért nem tudunk mit kezdeni sem rabsággal, sem szabadsággal?

Varga László Edgár

Gondolatok arról, hogy miért tudunk egyre kevésbé hátralépni, és távolabbról szemlélve tisztább képet alkotni a világról.

Adjonisten jó napot, itt a székely mesterséges intelligencia!

Fall Sándor

Mert miért ne lehetne székely MI? Lesz és kész! Pamflet.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Rostás Zoltán: A lenti társadalom életrevalóbb, mint az értelmiség

Sólyom István

A román és magyar kultúra közötti hídépítés nem küldetés, hanem normális viselkedés kellene legyen – mondja a Bukaresti Egyetem nyugalmazott professzora.

Így vonatozunk Erdélyben

Sánta Miriám

Szubjektív lencse és költői merengések az elmúlt évtizedek alatt alig változó romániai vasúti viszontagságokról. Elöl ül a masiniszta, de ki igazítja ma a „gőzöst”?

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap
Főtér

Pár hónap és többé nem kell papírokkal rohangászni a háziorvostól a gyógyszertárba és a klinikára – hírek vasárnap

Online zajlik majd a gyógyszerek felírása és kiváltása, a páciensek pedig minden egészségügyi adatukhoz hozzáférnek. Továbbá: az adóhatóság rászáll az esküvőszervezőkre, egy férfi pedig az utcán ölte meg volt élettársát, három gyermekének anyját.

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások
Krónika

Márton-napi lámpás felvonulás Kalotaszegen: a fényt, a jóságot vitték haza az óvodások

Évről évre nagyobb érdeklődés övezi a Márton-napi lámpás felvonulást Kalotaszegen, melynek hagyományát a térségben előbb Körösfőn, majd 2023-tól Bánffyhunyadon teremtették meg, bevonva Kolozs és Szilágy megyei óvodákat.

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…
Főtér

Botrány a tornászvilágban: egy edzőnő a vádak szerint brutálisan bánt a tornászlányokkal…

… egy PSD-s szenátort megbüntettek, mert jogsi nélkül vezetett, most ismét kormányhoz ült… és egy polgár arra ébredt, hogy elözönlik a házát a maszkos rendőrök, hogy hol a puska, hol a felesége.

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese
Székelyhon

Átvette a nyereményt és üzent a hatoslottó erdélyi nyertese

Átvette nyereményét a vasárnapi hatoslottó-sorsolás telitalálatos nyertese, de nem kívánta nyilvánosságra hozni a személyazonosságát – jelentette be kedden a Román Lottótársaság. Néhány dolgot azért mégis elárult magáról.

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség
Krónika

Letámadja a magyarellenességet a román szövetség

Részben a magyarellenesség visszaszorítása érdekében alkalmaz oktató célzatú „önbüntetést” a Román Labdarúgó-szövetség.

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója
Székelyhon

Több száz gazdasági egységet érint az ANAF most induló nagyszabású ellenőrzőakciója

Nagyszabású adóellenőrzést indít az ANAF, amely több mint ötszáz nagy adózót érint különböző gazdasági ágazatokból.

// még több főtér.ro