// 2026. október 12., hétfő // Miksa

A bolíviai kormány bérelhette fel Rózsa-Floreséket és Tóásóékat

// HIRDETÉS

Lehet, hogy valójában „önmerénylet” céljából bérelték fel a nemzetközi kalandorbrigádot, amelynek egyik erdélyi tagja a mai napig börtönben ül.

A bolíviai kormány bérelte fel Rózsa Flores Eduardót (képünkön), valamint társait – köztük két erdélyi magyart –, hogy „lefejezzék" a Santa Cruz-i - a terület függetlenedéséért küzdő - ellenzéket - ezt állítja Juan José Laguna, aki az egykori bolíviai főügyész biztonsági főnöke volt, mielőtt elmenekül Brazíliába. A vele készült interjú több bolíviai újság online kiadásában is megjelent csütörtökön.

A volt rendőr hadnagy szerint Jorge Santiesteban, a bolíviai rendőrség akkori parancsnoka volt az, aki személy szerint intézte, hogy Rózsa Flores Spanyolországból Bolíviába utazhasson. A magyar származású férfit azért bérelték fel, hogy segítségével “lefejezzék" a santa cruz-i ellenzéket, és így biztosítsák Rubén Costas, a helyi kormányzó pozícióját - mondta a bolíviai rendőr, aki Brazíliában azt követően nyilatkozott a sajtónak, hogy ideiglenes menedékjogot kapott.  
Laguna azt mondta, hogy a rendőrparancsnok találkozott Marcelo Soza egykori bolíviai főügyésszel is, akitől pénzt kért Rózsa Flores utazására, de azt a választ kapta, hogy erre nincs keret. A főügyész ezután az államkincstárhoz irányította a parancsnokot. Később Evo Morales államfő és helyettese, Álvaro García Linera személyesen követték nyomon az eseményeket - tette hozzá.
Az egykori biztonsági főnök szerint Sacha Llorenti, Bolívia jelenlegi ENSZ-nagykövete, aki akkoriban még miniszter volt, tisztában volt a részletekkel, és lépéseket is tett azért, hogy a magas rangú politikusok később ne keveredjenek bele az ügybe.
Laguna elmondta: azért menekült el Bolíviából, mert félt, hogy a kormány megöleti.
A volt rendőr állításának ellentmond Rózsa Flores korábban, még Budapesten adott interjúja, amikor is azt mondta : azért utazik Bolíviába, hogy szülővárosát, Santa Cruzt segítse a fegyveres ellenállásban.
2009. április 16-án bolíviai kommandósok a Santa Cruz-i Las Américas szállodában rajtaütöttek egy feltételezett terrorista sejten, amely állítólag Evo Morales elnök meggyilkolására készült és az ország erőszakos kettészakítását készítette elő. Az akcióban életét vesztette a bolíviai-magyar-horvát állampolgárságú Rózsa Flores Eduardo, az erdélyi magyar Magyarosi Árpád és az ír Michael Dwyer. A hatóságok őrizetbe vették a két túlélőt, a magyar-román állampolgár Tóásó Elődöt és a bolíviai-horvát kettős állampolgár Mario Tadicot, akik az ügy további 37 vádlottjával együtt azóta is vizsgálati fogságban vannak. Perük még mindig folyamatban van.

// HIRDETÉS
Különvélemény

Game over vagy új játék betöltése – van-e még biztonsági mentés a romániai klasszikus politikában?

Fall Sándor

A játék már a 2024 végi elnökválasztással véget ért, azóta a korábbi mentésből betöltött verzió fut.

„Nem alázlak meg, de ezt viszont meg kell csinálnod, fiam”

Sánta Miriám

Merengés az iskolai és otthoni felelősségvállalásról és a jelenlegi oktatási miniszterről.

// HIRDETÉS
Nagyítás

Betekintés a tudománymetria működésébe – mit is akar most a Román Akadémia?

Sánta Miriám

A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.

„A magunkkal folytatott belső küzdelem időnként mellékvágányokra visz”

Sólyom István

Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!
Főtér

Legyen Călin Georgescu az elnök, és legyen végre kormányon az AUR!

Gondolatkísérletek, amelyekből kiderül, hogy nincs is annyi félnivalónk, mint amennyire félünk.

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást
Krónika

Böjte Csaba keményen üzent azoknak, akik elvitatják a piski emlékhelyre kapott támogatást

Nyilvánosan adott választ Böjte Csaba ferences szerzetes a Hunyad megyei Piskin tervezett ’48-as emlékhely kialakítására kapott magyar állami támogatással kapcsolatos kritikákra. A szerzetes büszke arra, amit a történelmi szentély megmentéséért tett.

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet
Főtér

A mioritikus politikus, a kivándorló románok, a bevándorló idegenek és az őshonos gyűlölet

A mioritikus politikus a multikulturalizmus lelkes híve, amíg csak hangoztatni kell a szépen zengő szólamokat. Ám amikor a valóság elkezd bevándorolni, elpárolog a lelkesedés. Ami érthető. Csak problémás.

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye
Székelyhon

Luxusfehérneműre és parfümökre szórták a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál, meg lett a következménye

Luxusfehérneműre, parfümökre, kozmetikumokra és több ezer lejes díszcserepekre költötték a közpénzt az Országos Meteorológiai Szolgálatnál. Diana Buzoianu ügyvivő környezetvédelmi miniszter lemondásra szólította fel az intézmény vezetőségét.

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást
Krónika

„Win-win játék”: soha nem szerette még ennyire Bukarest a romániai magyar színjátszást

Soha nem volt még ennyire elfogadott és kedvelt a romániai magyar színjátszás a román szakma és közönség körében, mint most – ez derül ki az ötödik BukFeszt mérlegéből.

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén
Székelyhon

A magyar könnyűzene nagyágyúja is ott lesz a Sepsi OSK meccsén

A Szuperliga 11. fordulójában összecsapó Sepsi OSK–Dinamo labdarúgó-mérkőzésen Demjén Ferenc, a magyar könnyűzene egyik legnagyobb alakja is jelen lesz – szúrta ki a Sepsi Rádió.

// még több főtér.ro