Megnyitnák a közönség előtt a II. József királyról elnevezett tárnát.
Újabb beruházásokra készül az ország egyik leglátogatottabb turisztikai célpontja, a tordai sóbánya, pedig így is alig „bírja el” az évi 600 ezernél is több látogatót. Mintegy 10 millió euróból nyitnák meg a II. József királyról elnevezett József tárnát, melyet mindeddig elzártak a közönség elől, csak egy erkélyről leshettek be kíváncsiskodók a mélybe.
A tárnát egy panorámalifttel kötnék össze a felszínnel, ahol egy 30 méter magas toronyból lehet majd megcsodálni a bánya környékét. A tárnában édes és sós vizű tavakat, egy kápolnát és ajándékboltokat alakítanának ki. Innen egy második lift szállítaná le a turistákat a ma is látogatható Rudolf tárnába – nyilatkozta Cristian Matei polgármester.
Mint mondta, jelenleg a tervezés végső fázisában áll, a megvalósításra két-három éven belül kerülhet sor. Ugyanazzal az céggel fognak együttműködni a kivitelezésben, amelyikkel korábban is. A polgármester azt reméli, hogy a beruházás befejeztével évente több mint egymillió látogatót fog vonzani a tordai sóbánya.
A visszhangok termének is nevezett, harang alakú József tárna mintegy 3 000 négyzetméter, megnyitásával jelentősen nőne a tordai sóbánya befogadóképessége.
A virágvasárnap bizonyos értelemben a nagyvárosi ember találkozása az istenséggel. Az óriásfarkasok genetikai újrateremtése pedig bizonyos értelemben istenséggé válás.
A politika nyílt csatatérré változott, ahol az elveknek már nincs semmi keresnivalójuk. Jobb, ha ehhez hosszászokunk…
Az autóalkatrészek gyártását ugyan felfüggesztette, de emlékeket még biztosan képes előidézni.
Az egy hétig is eltartó lakodalmak megviselték az új házasokat, még a nászéjszakájukat is hangos szurkolás kísérte. Fehér Andrea történésszel beszélgettünk, akit a Hunyadi-sorozatról is kérdeztünk.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az Amerikai Egyesült Államok Belbiztonsági Minisztériuma pénteken bejelentette, hogy kizárja Romániát a vízummentességi programból (Visa Waiver), amelyhez Joe Biden elnöksége idején kapott felvételt az ország.
Felvirradt a nagy nap, a Svédországban élő kolozsvári származású énekes rajongói újra együtt voltak.
Elővigyázatosságból visszahívja a Lidl a Belbake Szezámmag 200g nevű termékét, mert felmerült benne a Salmonella spp. jelenlétének gyanúja. Konkrétan a 2026. február 6-ai minőségmegőrzési idővel ellátott csomagokról van szó.
Romániában őrizetbe vették, majd kitoloncolták az országból a Russia Today (RT) nevű orosz televíziós csatorna egyik ír munkatársát – állítja a csatorna főszerkesztője.
Egy sérültet szállított kórházba a mentő, miután két autó összeütközött pénteken délután a 13A jelzésű országúton, Szentegyháza határában – tudtuk meg a szentegyházi tűzoltóktól.
A második helyért kiélezett csata zajlik Crin Antonescu és Nicușor Dan között.

Csökkenő választási kedv az országban, rekordrészvétel a diaszpórában. Két vonat ütközött össze Konstancán, egy mozdony kigyulladt Sinaián.

Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Kampánycsönd alatt tilos a propaganda, mégis egyesek kerülőutakon próbálják kijátszani a törvényt. Ez az elnökválasztás került idáig a legtöbb pénzbe.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Nem jött össze a bennmaradás a sepsiszentgyörgyi rendezésű vébén, a román jégkorong válogatott 2019 után ismét a divízió 1/B-ben kötött ki. Külföldön már kinyitottak a szavazókörzetek.
Az iskolákban pedig nemsokára biztonsági kamerák figyelik az osztálytermeket. Május elsejei hírmix.

… az egyik államelnök-jelölt olyan kérdést tett fel a televíziós vitán, hogy szinte leszakadt tőle a plafon… és a karhatalom lerohanta a brassói tömegközlekedési vállalatot, nem utazási céllal.

Marcel Ciolacu és Elon Musk „találkozása” a nagysebességű, szélessávú internet SpaceX-asztalán. Szénné égett a védelmi minisztérium laboratóriumának egyik alkalmazottja egy robbanást követően.

A vasárnap eltűnt újszülöttet pedig nem egyszerűen ellopták, hanem megvásárolták az anyától…

Ilie Bolojan újabb költségmegszorításokról beszél, gazdasági válságra hívja fel a figyelmet. Pár óra leforgása alatt kétszer is elkapták ugyanazt a férfit ittas vezetés miatt.

… Romániában kezd divatba jönni a tereptárgymászás, mint politikai protestművészet… és megérkeztünk a kampányfinisbe, ahol a politikusok már tényleg nem riadnak vissza semmitől.