És még csak nem is Anita Ekbergnek hívják, hanem Adrián Pino Oliverának.
Közszeméremsértés miatt 450 euró pénzbüntetésre ítélték Rómában Adrián Pino Olivera katalán, mondjuk így, performanszművészt, aki pucéran, orgonacsokorral a kezében beugrott a római Trevi-kútba – írja az MTI a La Repubblica római kiadására hivatkozva.
A 19 éves Oliviera, aki arról lett ismert, hogy műemlékek és műalkotások társaságában fotóztatja magát, döbbent turisták ezreinek szeme láttára péntek délután tűző napon vetkőzött pucérra, majd a kútba ugrott. A Facebookra posztolt fotókon egyik kezével eltakarta magát, a másikban orgonacsokrot tartott. Néhány orgonaszálat ki is szedett a csokorból, és teátrális mozdulatokkal elhajította.
A performanszt ráadásul közzé is tette a YouTube-csatornáján. VIGYÁZAT, 18+-os tartalom!!!
Az „előadásnak” a rendőrség vetett véget, bejelentésre érkeztek a helyszínre, hogy Oliverát kirángassák a híres barokk műalkotás medencéjének vizéből.
„A meztelen test poétikai és politikai erejéről van itt szó” – magyarázta a férfi a hatóságnak, de a rendőröket nem hatotta meg különösebben a művészetfilozófiai eszmefuttatás, mert közszeméremsértés miatt megbírságolták.
Olivera közölte, nem fogja kifizetni a bírságot. „Keressenek fel Barcelonában, ha a pénzhez akarnak jutni” – mondta.
Róma városa a 17. században épült Trevi-kút védelmének szigorítását tervezi az eset után, amelynek előzménye, hogy tíz nappal korábban egy olasz férfi vetette magát hirtelen a medencébe és úszni is megpróbált benne. A rendőrök kihúzták, a legközelebbi rendőrőrsre vitték, ahol többek között a karhatalomnak való ellenállás miatt jelentették fel.
Mindenesetre, ha már Trevi-kút, inkább maradnánk ennél a változatnál:
És mi lenne, ha ki-ki kénye-kedve szerint oszlathatna fel neki nem tetsző pártokat?
Az évekig langyos-unalmasnak tűnő mioritikus politikai élet nagyjából Călin Georgescu feltűnése óta megint izgalmassá vált. Aztán mostanában mintha már túl izgalmas lenne. Mint egy vad összeesküvés-elmélet.
Nézzük csak meg közelebbről, mi folyik épp a romániai politikában, kik a szereplők, és milyen érdekek vezetnek el oda, hogy legyen új kormány és ne kelljen megnyomni a nagy újraindítás gombot.
A 25. TIFF-en néztük meg a România Sălbatică rendezőjének legújabb alkotását, és kedvünk támadt madarakat lesni egy vízen ringó csónakból. De vajon tudjuk-e, milyen huncutok a varjak, vagy hogyan csalogatja elő a rovarokat az iszapból a széki lile?
Ikertestvére amszterdami útja miatt illegális schengeni tartózkodással gyanúsították meg a Politico újságíróját a kolozsvári reptéren. Több tengerparti üdülőhely maradt áram nélkül a hálózat túlterheltsége miatt.
Menthetetlen, bukott maffiafőnökkel foglalkozni felesleges – reagált Magyar Péter miniszterelnök a Facebook-oldalán Orbán Viktor, a Fidesz elnöke, volt kormányfő Tusnádfürdőn szombaton elmondott beszédére.
Egy tökéletes marketinghadjárattal megtámogatott korrekt szuperprodukció, szeretem-utálom táborokkal, no meg egy fontos pozitív eredmény: egy időre lehull a por az irodalmi műről.
Történelmi jelentőségű eseménynek adott otthont a Csíkszeredai Megyei Sürgősségi Kórház: kedden négyes ikrek jöttek világra az intézményben. A kórházi nyilvántartás szerint ez az első alkalom, hogy négyes ikerszülés történt a csíkszeredai kórházban.
Cikkünkben összegyűjtöttük, hogy lehet önkéntes alapon fizetni az egészségbiztosítást, mekkora összegről van szó, és milyen időtartamra szól a biztosítás.
Legutóbb 2002-ben fordult elő, hogy Orbán Viktor a miniszterelnöki pozíció átadása után az ellenzék vezetőjeként tartott előadást Tusnádfürdőn. Ez most ismét megtörténik. Kövesse velünk élőben a Tusványos legfontosabb szombati történéseit!