De nagyon kell ám sietni: big daddy a Teleor-Man, de annyi miccse neki sincs.
Nem csalás, nem ámítás, legalábbis a hírek szerint. Bizonyíték rá az a Facebook-esemény, amelyet a történelmi miccsezés kapcsán létrehoztak.
Persze, mondhatja akárki, miért lenne ez bizonyíték: annyi hülyeségről készül hasonló hülyeség a Facebookon.
Na kérem szépen, az a helyzet, hogy ennek a hülyeségnek konkrét „történelmi” háttere van. Múlt héten történt (a hírek szerint), hogy egy romániai polgár azt feltételezte: nem is a Román Szociáldemokrata Párt (PSD) erős embere, Liviu Dragnea posztolgat a saját hivatalos Facebook-oldalán. Mi több, kijelentette: ha a Dragnea név mögött valóban a teleormani nagyember rejtőzik, ő biza felajánl egy láda sört.

Mire Liviu Dragnea lecsapott az éterből egy szelfivel, amelyen autója kormányánál ül, így bizonyítva, hogy ő maga az, aki a Facebook-on jelen van. (Lényegében egy szelfi önmagában még nem bizonyít semmit, de azért hatásos.) És a vezér írt is a kép mellé: Na, mi lesz azzal a láda sörrel?

A polgár persze állta a szavát. Mire Liviu Dragnea kijelentette: hétfőn (azaz ma, május 7-én) várja a polgárt a PSD bukaresti székházában, a Kiseleff sétányon. Mi több, Dragnea hozza a miccset a sörhöz.
Röviddel ezután a Facebookon megjelent a már említett esemény, Sütés Dragneánál címmel. A helyszín a fent említett bukaresti PSD-székház, az időpont május 7., hétfő délután öt óra.
Idöközben újságírói kérdésre Liviu Dragnea múlt csütörtökön elmondta: igen, megbeszélte a dolgot a polgárral, a találkozóra sor kerül a mondott helyen és időpontban. A PSD-s vezér a sajtó képviselőit is szeretettel várja.
Ami a Facebook-esemény megjelenése után a partira jelentkező romániai polgárok ezreit illeti, Dragnea kijelentette: velük nem volt deal, és hát, sajnos nincs annyi miccse, hogy mindenkit kielégítsen.
A Facebook-esemény alatti bejegyzések egy része egyébként arról szól, hogy ha már ilyen szépen odahívta a Vezér a népet, tüntessenek egyet a PSD-székház előtt.
A digitális tartalmak végtelen világában minden azonnal és mindig elérhető. Ez nekünk nem jó, mert bele fogunk őrülni. De talán van megoldás.
Románia hatalmas munkaerőpiaci változásokon ment keresztül az elmúlt évtizedekben. Több generáció is részt vett és vesz ebben, az oktatás pedig nem úgy alkalmazkodik, ahogy kéne. A mesterséges intelligencia pedig tarolni fog.
Biza, nagyon diszkriminatívan, kolonialistán, rasszistán, szuveranistán, mindencsúfistán hangzik a fenti összehasonlítás. De a pőre igazság az, hogy Luke nyer.
A mentális nehézségek esetén a legrosszabb, ami történhet, ha valaki magára marad a problémájával – mondja dr. Kovács Réka Rozália pszichológus, a Sapientia EMTE adjunktusa.
A nagyváradi premontrei apát kilakoltatásáról szóló bírósági döntés félelmetes képet fest az igazságszolgáltatás állapotáról, és az államérdekből elkövetett jogtiprásról.
Kedd este hat óra körül óriási robajjal omlott össze a szilágycsehi református templom tornya. A felújítás alatt álló templom tornyának megerősítését a munkálatokat végző kolozsvári cég szakembereinek javaslatára belülről már megtámasztották.
Ütközhetnek a román nemzeti fejekben a vonatok, ha a törvény nevében utcák, intézmények nevét kell törölni, mert a névadó személyiségekről kiderül: fasiszták, legionáriusok, háborús bűnösök…
Baleset történt Szentegyháza és Csíkszereda között kedden délelőtt, egy ember megsérült.
A közösségi médiában fellelhető képek és videók tanúsága szerint kedd este súlyos szerkezeti omlás történt a szilágycsehi református templomnál: az épület jelentős része leomlott.
Az RMDSZ elnöke, Kelemen Hunor kedd este kijelentette, hogy a kormánynak a korábbi döntését felülvizsgálva az általa meghatározott határokon belül akár 50 százalékkal is csökkentenie kellene a helyi adókat és illetékeket.