A teniszcsillagnak elege volt abból, hogy a románok mindig dühösek, ha veszít. Figyelem: SPORTSZERŰTLEN HUMORVESZÉLY!
Bravó, Szimona! A teniszező megelégelte a románok örökös szenvedését és lamentálását, amiért elveszít egy-egy döntő mérkőzést, és magyar állampolgárságot kért. „A románok úgy viselkednek, mintha ők játszanának a tornákon, nem én, és minden alkalommal felháborodnak, ha veszítek. Gondoltam, jobban teszem, ha magyar leszek, mert így legalább mindig boldogak lesznek, ha veszítek”, mondta Halep.
A másik ok, amiért Szimona Halep lemondott román állampolgárságáról és magyarrá lett, Cristian Tudor Popescu (CTP) újságíró. „Egyszerűen elege lett abból, hogy egy állampolgársága legyen ezzel az emberrel”, mondta Decebal Popescu, Szimona egyik közeli barátja. „Egyébként az az igazság, hogy ez volt a tegnapi vereség fő oka: Szimona tudta, hogy CTP kommentálja a meccset és egyszerűen nem tudott odafigyelni a játékra. Folyton azon járt az esze, mit mond róla CTP. Ez az ember teljesen szétverte Szimona lelkét.”
Decebal Popescu hozzátette: a teniszező azt sem tartja normálisnak, hogy olyan alakok kommentálják a Facebook-on az ő teljesítményét, akiknek a billentyűzete tele van kebab- és miccsmaradékokkal, akiknek egyetlen mozgásgyakorlatuk az, hogy elmennek ennivalóért. „A kóklerség teljes mértékű. Még csak az hiányzik, hogy Andrei Pleșu is nyilatkozzon Szimona játékáról”, jegyezte meg keserűen Halep bizalmasa.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.
Nem úgy van az, hogy egy „független” illető valamire rámutat, hogy az propaganda, és akkor az propaganda.
Többnapos körútra érkezik Tarr Zoltán társadalmi kapcsolatokért és kultúráért felelős miniszter csütörtökön Erdélybe, ahol RMDSZ-es politikusokkal, egyházi vezetőkkel, valamint a kulturális élet és a civil szféra képviselőivel találkozik.
További hírek: nem szabad szidni a közműszolgáltatókat, különben nem foglalkoznak a panaszainkkal. És megduplázódhat a lakásadó, ha a tulajdonos illegálisan építi be a teraszt.
Ahhoz, hogy megértsük a nagy szemétfelháborodást, muszáj első körben felelősöket keresnünk. Majd, ha ezen túllépünk, akkor jöhetnek a magyarázatok. Nos, akkor ki a felelős? Nyolcvan százalékban Borboly Csaba, húsz százalékban Bíró Barna Botond.
Hazatérhetnek a csíkszeredai kórházban júliusban született négyes ikrek: a három kislányt és egy kisfiút a jövő hét elején engedik haza a brassói szülészetről.
Medve jelenlétére figyelmeztető Ro-Alert üzenetet kaptak a csíkszeredaiak szombat reggel nyolc óra után, hogy nagyvadat észleltek a csíksomlyói Szék út 98/A szám alatt.
Harminc centiméter van a képernyő és a szemetek között, tudtátok? Harminc centiméteren zajlik a teljes életetek, ez a civilizáció új aranystandardja, sőt, szilíciumstandardja.
Ha a rokonom vagy, van munkahelyed. Ha nem vagy a rokonom, akkor nem biztos. Csak legyen minden lepapírozva.
Senkinek sincs kőbe vésett szerződése a sorstól arra, hogy képes megbirkózni a szabadsággal – mondja Pálfy Zoltán történész, a BBTE adjunktusa. Nagyinterjú, I. rész.
A cikkgyárosoktól a peer review-ig elmagyarázzuk, min megy keresztül egy mai romániai kutató.