Hogy miért? Az RMDSZ tudja! Vigyázat: ETNOKRATIKUS HUMORVESZÉLY!
Egy RMDSZ-es képviselő módosítást nyújtott be a nyugdíjtörvényhez, amelyben azt kéri, hogy a romániai magyarok kapjanak nagyobb nyugdíjat, tekintettel arra, hogy a magyaroknak nagyobb régiséggel rendelkeznek Erdélyben mint a románok. A honatya szerint a magyaroknak legalább 200 évnyi előnyök van a románokkal szemben, ezeket az éveket pedig be lehet vezetni a munkakönyvekbe, mint a munka mezején eltöltött időt.
„Amikor mi megérkeztünk Erdélybe, nem volt ott semmi. Nem csak románok nem voltak, semmiféle ember nem volt, se dombok, se fák, se állatok. Nekünk kellett mindent a nulláról felépíteni. A románok mindent készen kaptak. Valamilyen módon végre kell hajtanunk ezt a korrekciót”, nyilatkozta Árpád Csaba, a törvénymódosítást benyújtó képviselő.
Amennyiben a törvényt megszavazzák, a legnagyobb romániai nyugdíj mégsem egy magyaré lesz, hanem egy dák zászlóhordozóé, aki legalább 2500 éve él ezen a tájon. A kifizetés viszont nem lesz könnyű, ugyanis a dák polgár ismételten hangsúlyozta: kosonokban (dák pénz – a szerk.) és dák karkötőkben kéri a jussát.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.