Mert egy helyi cég ilyen kisbusszal furikáztatja az oda látogatókat a Nagy Egyesülés városában.
Hülye viccnek hangzik, pedig nem az. Valakinek valóban kivájta a szemét, hogy egy gyulafehérvári cég (a neve Artemis Kft. és többek között elektomos járművek forgalmazásával foglalkozik) olyan kisbuszokkal (de legalább eggyel) utaztatja körbe a turistákat Fehér megye fővárosában, amelyek magyar rendszámmal rendelkeznek.
Ez igazából nem ügy és nem is hír. Egészen addig, amíg az a valaki képes volt elküldeni egy fotót a „tárgyi bizonyíték”-ról az Active News oldalnak. De még ez se lett volna ügy, ám az ott ücsörgő honféltő újságírók – talán hírínség okán, talán nem – úgy gondolták, hopp, ezt meg kell írni, mert veszélyben a haza.
És megírták. Sőt, alaposan meg is indokolták. Mégpedig azzal, hogy a magyar rendszámú buszocska azért problémás, mert a románok számára Gyulafehérvár jelkép!
Sőt, az éber hírlapírók fel is keresték a cég képviselőit, ám azok nem méltatták őket válaszra. Sejthető módon azért, mert azóta sem tudják felvenni a telefont a röhögéstől.
Kovács Ioan 65 éves kolozsvári, Monostor negyedi lakos. Szerkesztőségünkhöz eljuttatott olvasói levelét teljes terjedelmében közöljük. (PAMFLET)
Amikor a másik elképzelései nem illeszkednek a narratívánkba, onnantól kezdve nem ismerjük meg az utcán.
Tudták, hogy 2Petru Groza egyszer a szőnyegen csúszva, Joszif Sztálint simogatva esedezett kegyelemért? Kun Miklós történész KMN-es előadásán jártunk.
Rezsimek jöttek-mentek Romániában a huszadik század alatt, és mindegyikben az volt a közös, hogy működött alatta valamilyen cenzúra.
„Tudom: az AUR-nak, az AfD-nek, Trumpnak, Putyinnak, az oltástagadásnak, a funkcionális analfabetizmusnak, a tudományellenességnek nem kellene léteznie, mivel a felvilágosodás óta olyan irányba tereljük a világot, hogy ezek ne létezzenek. De léteznek.”
Oana Gheorghiu ügyvivő miniszterelnök-helyettes is keményen bírálja az AUR tervezetét, amely jelentős bírsággal sújtaná azon közhivatalt betöltő személyeket, akik nem hajlandóak megcsókolni a román zászlót annak ünnepnapján.
Románia többségi vezető rétege néhány kivételtől eltekintve mit sem változott. Pont olyan nackó, mint a fekete március idején. Csak megtanult viselkedni. A pulpitusról hirdetett nyilvános nacionalizmus-megvallás viszont újdonság.
Halálos baleset történt szombaton a büdösfürdői mofettánál: egy férfi életét vesztette, a másikat életveszélyes állapotban szállították kórházba.
Több mint száz ország mintegy háromezer sportolója között álltak rajthoz felső-háromszéki lovasok a Kirgizisztánban megrendezett VI. Nomád Világjátékokon.
Az Avram Iancu emlékének szentelt cebei (Țebea) ünnepségek alkalmából megfogalmazott vasárnapi üzenetében Nicușor Dan hangsúlyozta, hogy a tisztelet kifejezése mindazok iránt, akik hozzájárultak a román nemzet emancipációjához.