// 2026. november 6., péntek // Lénárd

Gyorstalpaló politikusoknak: hogyan kampányoljunk a koronavírus idején?

// HIRDETÉS

Ne feledjük, egyszer véget ér ez a járvány is, nem árt, ha jól jövünk ki belőle!

  • Jelentkezzünk be naponta hússzor a Facebookon, válasszuk meg alaposan a hátteret. Húzzunk maszkot, kesztyűt, miközben a nagyszoba könyvespolca előtt állunk. Nézzünk magabiztosan a kamerába, az soha nem árt, és ismételgessük, hogy minden rendben lesz. Attól majd biztosan minden rendben lesz.

  • Mondjuk el a nyilvánvalót minél több felületen. Vessük be magunkat a sajtónál. Használjuk gyakran az „Én már januárban megmondtam!” mondatot.

  • Szórjuk naponta, több Facebook-profilunkról, hogy a pártvezetőink mit gondolnak a dolgokról. Hangsúlyozzuk, hogy hiteles infót a kovidról csakis mi, vagy a mi pártunk képes biztosítani és buzdítsuk az embereket, hogy onnan tájékozódjanak.

  • Ha senki nem nézi a posztjainkat, nyomjunk fizetett hirdetéseket, a járvány miatt a választópolgrok többsége úgyis a neten lóg. Az is, aki azt mondja, hogy nem.

  • Kérjük meg a velünk szimpatizáló néniket, bácsikat, mondják el, mi a fontos most, de közben mindenképpen derüljön ki, hogy az illető a mi pártunk szavazója.

  • Álljunk minél több olyan civil kezdeményezés mellé, amely idős, rászoruló, beteg embereknek segít, majd tegyünk úgy, mintha az ötlet tőlünk származna.

  • Merjünk bátran meríteni ötleteket politikustársainktól, hiszen az ő szavazóik a mi szavazóink is lehet(né)nek.

  • Ha polgármesterek vagyunk, mutassuk meg magunkat minél többször, ha kell, menjünk a takarítóbrigáddal klóros vizet locsolni az aszfaltra. Megfogni a munka végét talán túlzás lenne, éppen elég, ha felelősségteljesen nézzük, mások hogyan dolgoznak. Mindenképpen készüljön felvétel az akcióról.

  • Hetente egyszer (na jó, háromszor), csúcsidőben üljünk be egy tévéstúdióba és gondterhelten, ám reményt keltően (ahogy a beszédtechnika tanár felkészített) jelentsük ki: a világ többé nem lesz olyan, mint a pandémia előtt. Jobb lesz! Főleg, ha a mi pártunkra szavaznak a polgárok.

  • Kérjünk fel (khm) egy független (khm) szakértőt, ecsetelje a sajtóban, hogy ez a járvány semmiség, egy hűlés, túlreagáljuk a dolgot. Aztán pár órával később álljunk ki és semmisítsük meg a szakértő kijelentéseit hivatalos adatokkal.

  • Ha ellenzéki politikusok vagyunk, dolgozzunk ki és kezdeményezzünk a parlamentben a gazdasági válság enyhítésének jelszavával minél több olyan, a polgárok számára kedvezőnek tűnő törvényt, amelyet soha nem lehetne megvalósítani, mert nincs rá pénz, de magunkat legalább jó, a kormányt viszont rossz színben tüntethetjük fel.

  • Adjunk tippeket követőinknek arról, hogyan kell kezet mosni, kitakarítani a lakást, miként vegyük át helyesen a futártól a házhoz szállított ételt. Ha nincs ötletünk, a mindenegyben-tíztutitipp blogokból inspirálódhatunk.

  • Ha egy ország vezetése szakadt a nyakunkba koronavírus-járvány idején, akkor rajtunk ez a gyorstalpaló már nem, csakis a jóisten segíthet.

Cikkünk természetesen a képzelet szüleménye. Ha az olvasó egyezést lát a valósággal, az csupán a véletlen műve lehet, hát persze...

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!
Főtér

Igen, meg kell végre állítani a szélsőséges influenszerek közösségi médiás ámokfutását!

Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni
Krónika

Ki is próbálkozik lejáratással? Avagy miért nem elég függetlenként tetszelegni

Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!
Főtér

PSD: A Bolojan-kormány ijesztő hiányt termelt. PSD-többségű kormány: nem is!

Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke
Krónika

Nekiment a romániai bevándorlóknak a legnépszerűbb német párt elnöke

A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély
Székelyhon

Zöld utat kapott a Dracula Park Transylvania, megvan az építkezési engedély

Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.

// még több főtér.ro