// 2026. november 8., vasárnap // Zsombor

Észbontó, mi megy Rióban!

// HIRDETÉS

Értjük mi, hogy válság van Brazilhonban, meg rablás, meg horror, de ami ezen az olimpián van, az már nekünk is sok. Tessék csak nézni! Figyelem: OLIMPIAI HUMORVESZÉLY!

A brazíliai szervezők mindent megtettek, ami erejükből telt, hogy az első dél-amerikai olimpia pompázatos meg káprázatos meg jó buli legyen. És van, ami sikerült is nekik. Például sikerült hosszas viszontagságok után eljuttatni Rióba a lángot. Meg sikerült fantasztikus szambás-karneválos-agresszoros megnyitó ünnepséget összedobni. Vannak azonban olyan apróságok, amiket nem sikerült megvalósítani. Máris mutatjuk őket:

Mivel képtelenek voltak kiiktatni, a brazil szervezők a Nemzetközi Olimpiai Bizottság hathatós segítségével beiktatták az utcai rablást az olimpiai sportágak közé. Így ez már nem is probléma. Az a sportoló, szurkoló, turista tehát, akit Rióban a nyílt utcán kirabolnak, ne a rendőröket hívja, hanem érezze magát megtisztelve: éppen cselekvő... nem, bocs, szenvedő résztvevője az olimpiának.

Forráshiány miatt nem sikerült időre befejezni az atlétikai pályát. Amint a fenti képből kiderül, a futóknak egy jó fél kört vadregényes esőerdőben kell megtenniük. Aggodalomra azonban nincsen ok: a szervezők elhajtották a jaguárokat a környékről. És amúgy is, a jó futó jobban fut, mint egy amatőr jaguár. A mérges kígyókról, pókokról és egyéb akadályokról viszont nem szól a fáma.

Önök egy műugrót látnak a képen, amint épp toronyugrásra készül. Sajnos a torony építőanyagait ismeretlen tettesek ellopták, ezért az ugrás rendkívül bonyolulttá vált.

Ez itt a riói maratoni pálya. Egyszerűen nem volt annyi, hellyel-közzel egyenes hely Brazíliában, ahol egy rendes maratoni pályát ki lehetett volna alakítani, nyilatkozták a szervezők. És Marathonba igazán nem vihették ezt a sportágat, nem igaz?

Ezen a képen egy sportlövész látható. És első ránézésre minden rendben is van vele. Előírásszerűen mezt visel, védi a szemét, a fegyver ott a kezében. Egyetlen apró dolog hiányzik csupán: a lőszer. A globális terrorizmus ellen harcoló nemzetközi szervek a sportolók és a nézők biztonsága érdekében ugyanis mindennemű lőszert elkoboztak. Bizony, még a nyílvesszőket is. A biztonság mindenek előtt, ugye.

Az olimpiai úszómedence elkészült ugyan, vizet azonban a hónapok óta tartó szárazság és a gazdasági recesszió okán nem sikerült önteni bele. Ezért az úszószámokat kiköltöztették a legközelebbi folyóba. De ne csüggedjünk. A napnál is világosabb, hogy Hosszú Katinka a piranhákat is játszva maga mögött hagyja.

Az olimpiák történetében még soha nem látott biztonsági intézkedéseket foganatosítottak a szervezők. Minden sportoló testőrök gyűrűjében teszi a dolgát, mert ép testben ép lélek, ép testőrök között pedig ép test. A képen Usain Bolt látható, amint épp saját rekordját igyekszik megdönteni. Sajnos a szigorú szabályok előírják, hogy nem futhat gyorsabban, mint a testőrök. Mit mondjunk. Nem lesz könnyű dolga. 

A súlyemelők igazán örülhetnek. Az történt ugyanis, hogy a súlyokat be kellett olvasztani, mivel hiányzott némi fém az olimpiai falu vasbeton elemeiből. Ezért az erős fiúk és lányok vígan emelgethetik a rudat. Természetesen az győz, aki a legszebben mosolyog közben.

A végére hagytuk az örömhírt a sok üröm között, és egyben elnézést kérünk a világtól. Utolsó pillanatban megérkeztek Kínából a príma gumicsónakok. Hogy mire kellenek? Nem, nem a biztonságiak kísérik rajtuk a kajakosokat. A riói olimpián bevezetett egyik vadonatúj sportág kellékei. A sportág neve szabadevezésű migráció. A küzdelem a tengeren folyik majd, Rio és Németország között. A próbát nehezítendő, a csónakok félúton maguktól kilyukadnak. Megkockáztatjuk: ezt a próbát biztos a migránsválogatott nyeri.

Amúgy meg... hajrá, magyarok!

// HIRDETÉS
Különvélemény

A vörös csillagtól a Cosa Nostráig: a román politika dicstelen evolúciója

Varga László Edgár

A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.

A mémek terjedése gyorsabb, mint a rendőrség – a besztercei iskolai késelés tanulságai

Sánta Miriám

Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?

// HIRDETÉS
Nagyítás

Söprik a kolozsvári utcát, avagy a kincses város központi ékkövének kálváriája

Szántai János

Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.

Miért emlegetik még mindig a székelyek Csaba királyfit, ha fejüket az ár, jaj, százszor elborítja?

Sólyom István

A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája
Főtér

A politikus kokalártól a doamna minisztráig, avagy a hazai politika giccses bája

A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak
Krónika

Most már biztos a nyugdíjemelés, plusz támogatás is érkezik a kisnyugdíjasoknak

Most már biztos, hogy január elsejétől emelik a nyugdíjakat – jelentette be Florin Manole munkaügyi miniszter.

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?
Főtér

„Az RMDSZ menjen a fenébe” – mi lesz ebből: forradalom, vagy békés átalakulás?

A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért
Székelyhon

Bíró Barna Botond: mindkét fél hibás a Madarasi-Hargitán kialakult helyzetért

Bíró Barna Botond Hargita megyei tanácselnök szerint mindkét fél hibázott azzal, hogy engedte veszélybe kerülni az idei síszezont a Madarasi-Hargitán, ahol a sípályákat üzemeltető Bagolykő Kft. és a kápolnásfalvi közbirtokosság között vita alakult ki.

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna
Krónika

Lefaragott külhoni támogatások: az RMDSZ nem tart katasztrófától, az EMSZ elszámoltatna

Csökkenhetnek 2027-ben a határon túli magyar közösségeknek szánt magyarországi támogatások. Az RMDSZ szerint a szórványoktatást nem fenyegeti drasztikus forráselvonás, az EMSZ viszont azt kéri számon, mire fordítja az RMDSZ a román állami támogatást.

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn
Székelyhon

Elvették az iratait, kihasználták és dolgoztattak egy magyar állampolgárságú férfit Tusnádfürdőn

Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.

// még több főtér.ro