Magyar, román, barát-barát. Vagy nem. Figyelem: INTERETNIKUS HUMORVESZÉLY!
Ezekben a napokban az Untold fesztiválra érkező turisták tömege ostromolja meg Kolozsvárt, ezért a városban nem igazán lehet szállást találni. A helyzet annyira drámaivá vált, hogy magyarok és románok egy fedél alatt alszanak. Még Emil Boc polgármester is beköltözött az RMDSZ-es Horváth Anna alpolgármester asszony lakásába, hogy a sajátját átadhassa a fesztiválozó falusi rokonoknak.
Úgy tűnik, az évszázados gyűlölet és torzsalkodás, hogy ki volt először Erdélyben, elhalványul az anyagi előnyök vakító fényében. „Beköltöztem Istvánhoz és kiadtam a lakásom az Airbnb-n. A kapott pénzt elosztom Istvánnal: én 75%-ot, ő 25%-ot kap, mert kisebbségi”, meséli a kolozsvári Flaviu P. „A csúcs az, hogy a lakást pont magyaroknak adtam ki. Vicces, nem?”
Ezek a szerencsés esetek. Mert előfordulnak igazi botrányok is, a diákbentlakások környékén, ahol a sors úgy hozta, hogy déli románok és hargitai, illetve kovásznai székelyek laknak együtt. „A déliek utálják a legjobban a magyarokat, akik pedig életükben nem láttak még magyart az Untold előtt. Így aztán nagy volt a felháborodásuk, amikor egy magyart találtak maguk mellett a szobában”, magyarázzák a fesztiválszervezők.
Valaki azért kritizál valaki mást, mert az rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. A kritika után pedig, mint aki jól végezte dolgát, ő is rátérdel a neki nem tetsző sajtó nyakára. Ráadásul Erdélyben, ahol ilyesmi nemigen szokott történni.
Tűnődés a székelyföldi, erdélyi, romániai turizmus állapotáról és buktatóiról.
A törvények megszületéséért vívott harc akkor eredményes, ha azokat érvényesíteni is sikerül. Nagyinterjú dr. Garda Dezső volt parlamenti képviselővel, történésszel.
Mi köze a japán hegyi pataknak a Maroshoz? És hova lettek az algát legelésző paduccsordák a kotrógépek nyomában?
… a román külügyminiszter asszony meg akarta mondani, mi a helyes vízió az orosz-ukrán háború ügyében, de jól elkeresztelte Volodimir Zelenszkijt… és reszkessetek, allinclusive-rajongók, Törökország bemutat nektek!
Jelenleg a helyi adók 60-70 százalékos emeléséről van szó, de ez még nem a végleges változat – jelentette ki Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes.
További híreink: a román külügy is reagált Trump és Putyin alaszkai csúcstalálkozójára, a hétvégén pedig viharok, záporok váltják a kánikulát.
Hatvanöt éves férfi holttestét találták meg Csobotfalva közelében augusztus 21-én délután. A Hargita megyei rendőrség tájékoztatása szerint bika támadhatta meg az áldozatot, aki ennek következtében életét vesztette.
A fizetési időszak kezdetén a teljes összeg 30 százaléka vehető fel egy összegben a II. pillérben összegyűlt magánnyugdíjnak – döntötte el a román kormány csütörtöki ülésén.
Egészségügyben, oktatásban, szociális ellátásban és helyi közigazgatásban dolgozók gyűltek össze szerdán délben Sepsiszentgyörgyön a kormányhivatal épülete előtt. A tüntetésen nagyjából száz háromszéki szakszervezetis adott hangot követeléseinek.