A védelmi minisztérium reméli, hogy a bejelentéssel nem ugrasztja meg a romániai fiatalok emigrációs rátáját.
Hétfőn reggel a következő üzenet jelent meg a román védelmi minisztérium Facebook-oldalán:
„Jó reggelt! (trikolór zászló ikon)
!! A katonaság mától kötelezővé válik!!
Katonásan indítjuk a hetet, egy rég várt hírrel.
A 20 és 35 év közötti fiatalok kellő időben megkapják a szükséges információkat.
Kattintsanak a linkre, hogy megtudják, hogy kezdődött a procedúra.
Hamarosan további részletekkel jelentkezünk!”
Aki nem ugrik rögtön, hogy jesszusmária, mi lesz velem (ha 20 és 35 év közötti fiatal), vagy a drága csemetével (ha az említett korcsoportba tartozó leszármazottja van), hanem eljut a csatolt linkig, és rákattint, akkor megtudja, hogy egy tavalyi törvénytervezet pattintotta ki a tréfás kedvű katonai Facebook-felelős fejéből a viccet, amely törvénytervezetben arról van szó, hogy különleges helyzetekben (ostromállapot, általános mozgósítás, hadiállapot) valóban valóban kötelezheti a hadsereg a bevonulást… ha majd egyszer a tervezetből törvény lesz. Egyébként a tervezkedésről mi is beszámoltunk, a jó Mihai Fifor védelmi miniszter nyilatkozatai alapján.
Amúgy érdekes elolvasni a poszt alatt sorjázó kommenteket. A legtöbb arról szól, hogy ezekre a kikent-kifent hipszterekre (feltételezhetően a huszonéves generációra gondolnak a kommentelők) ráférne egy kis rend, meg fegyelem, meg férfiasság.
Na de kedves Olvasók, ne tessék megijedni, szó nincs azonnali berukkolásról, itt a tavasz, nevessünk egy jót, ha még a recsegő-ropogó arcizmú katonák is képesek voltak elsütni egy viccet a mai szent napon.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
A román politikai elit egy csoda: a réginek nevezhető PSD-s gárda kirakja az ablakba a gyakran bizonyít(hat)atlan úton-módon szerzett vagyont, az új gárda egyik kultúrharcosnője pedig szóreformizmusban éli ki magát, tartalmi változtatások helyett.
Óriási felháborodást váltott ki a román közvéleményben egy Suceava megyei faluban, Bosanci-ban készült felvétel, amelyen az látható, hogy egy takarítási akció során egy román zászlóban viszik el az összegyűjtött, zömmel növényi eredetű szemetet.
A változtatás igénye önmagában még nem politikai program. De a változatlanság sem lehet az.
November 6-tól új szabályok vonatkoznak a motorosokra: a motorosok bizonyos feltételekkel a buszsávot is használhatják, az álló autósor mellett szűk keretek között előzhetnek is.
Nem ár-összehasonlításra, statisztikán alapuló elemzésre készültünk, inkább maguktól az érintettektől – a vásárlóktól – kérdeztük, hogy érdemes-e a szomszédban beszerző körútra indulni. Na és persze jövedelmekről és árképzésről is szó esik…
Emberkereskedelem és kényszermunka miatt tartóztattak le két személyt, miután kiderült róluk, hogy tusnádfürdői otthonukban tartottak egy 56 éves magyar állampolgárt, akit erőszakkal és pszichikai zsarolással dolgoztattak tavaly szeptembertől.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.