// 2025. december 26., péntek // Karácsony, István

A beltéri dohányzás után betiltják a kültéri alkoholfogyasztást is

// HIRDETÉS

Mert a nyitott vendéglátóipari egységekben gombamód elszaporodtak a dohányosok.

A parlament módosította a dohányzást zárt nyilvános terekben megtiltó törvényt: a jogszabályhoz azt a kiegészítést fűzték, hogy a nyílt nyilvános terekben – vagyis olyan helyeken, amelyeknek nincs teteje, legalább három oldalról nyitott és 500 méteres körzetben nem határolja sem kerítés, sem bukszusbokor – ugyan szabad dohányozni, de mostantól nem szabad alkoholtartalmú italokat fogyasztani.

A módosító javaslatot benyújtó szociáldemokrata, de időnként liberális, ünnepnapokon pedig kicsit fasiszta képviselőnő szerint azért volt szükség a módosításra, mert a beltéri dohánystop miatt a teraszok és egyéb nyilvános helyek megteltek messziről bűzlő dohányosokkal.

„Milyen példát mutatunk így a fiataloknak, akik bárhová mennek, lépten-nyomon a szabad ég alatt füstölő felnőtteket látnak” – háborgott a honanya. „Lassan nem tudsz berúgni rendesen egy sörteraszon anélkül, hogy a ruhád ne telne meg dohányfüsttel” – tette hozzá.

A módosítást benyújtó képviselőnő érvelése szerint a dohányosok olyan megátalkodottak, hogy ha nem tudnak a cigaretta mellé alkoholt fogyasztani, akkor inkább nem is ülnek ki ilyen helyekre. „Képzeljen el egy láncdohányost, amint egész este egy teraszon üldögél a limonádéja mellett” – csillantotta meg ismert humorát. Ezért aztán úgy spekulál, hogy ilyen körülmények között a dohányosok vagy sürgősen leszoknak, vagy hazamennek.

„Biztos, hogy ez ilyen egyszerű?” – kérdeztük a politikust. „Igen” – válaszolta. „Vagy ha nem, akkor izé, ööö... hamarosan ismét módosítjuk a törvényt.”

// HIRDETÉS
Különvélemény

Mit keresnek a diákjaink egy (szabaduló)szobában Ceaușescuval?

Varga László Edgár

Egy brassói kezdeményezés szemléletesen, élményszerűen igyekszik megmutatni a fiataloknak a diktatúra igazi arcát.

Nem mind korrupció, ami zajlik?

Sólyom István

Avagy miért nem érdemes kiindulni a minden politikus korrupt és a politika nem más, mint intézményesített lopás közhelyéből.

// HIRDETÉS
Nagyítás

„A norvégok nagyon kedvesek, toleránsak, viszont nem igazán befogadók”

Sólyom István

A helyiek kevesebbet dolgoznak és több időt töltenek a családjukkal – mondja Nagy Ildikó, a Norvégiai mindennapok blog marosvásárhelyi származású szerzője, aki a szaunában is az erdélyi magyarok történetét ecseteli a norvég néniknek.

Drakula bekapja… és élvezi!

Szántai János

A tömegkulturális vámpír erdélyi figura. És biza szomorú, hogy Erdély elfeledte e nagy szülöttjét. De nem baj, mert jött Radu Jude és megmutatta, milyen az orális szex Drakula-módra.

// HIRDETÉS
// ez is érdekelheti
Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató
Főtér

Állati takarmánynak való déligyümölccsel etetnek a bevásárlóközpontok, kiakadt a fogyasztóvédelmi igazgató

További vasárnapi hírek: Nicușor Dan államfő népszavazást kezdeményez az igazságszolgáltatásban az utóbbi időszakban napvilágra került állapotokról. Nagy méretű drónt találtak az ország közepén, Argeș megyében.

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt
Krónika

Magyar és német nyelvű emléklapot találtak a vajdahunyadi kastélyt díszítő szobor talpa alatt

Két dokumentumot tartalmazó borítékot találtak a vajdahunyadi kastély Buzogány-tornyának tetejéről eltávolított, páncélos vitézt ábrázoló szobor lábai alatt – közölték a múzeumként működő kastély illetékesei.

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)
Főtér

Petri a Petryben: így lesz a növendékmarhalábszár-sonkából emléktábla (kettő)

Petri György költőnek avattak emléktáblát két nyelven az egyik kolozsvári Petry hús- és hentesáruboltban, és ez a legelvontabb és legjobb dolog, ami 2025 végén történhetett.

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján
Székelyhon

Székelyföldön ismerős világutazó házába csapódott be egy BMW karácsony első napján

Átrepült a kerítésen és a háznak csapódott BMW-jével egy ittas sofőr karácsony első napjának hajnalán.

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon
Krónika

Hatvanezer dollár a cipőkben: karácsonykor bukott le két ukrán nő a román határon

Két ukrán állampolgárságú nő karácsonyeste hatvanezer dollár elrejtett készpénzzel próbált belépni Romániába. A megtalált összeget a vámosok elkobozták, az elkövetőket pedig megbírságolták.

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók
Székelyhon

Beköszönt az igazi tél: erős szél és havazás, a hegyekben hóviharok várhatók

Szinte az egész országban téliesre fordul az időjárás a hétvégén: erős szél, havazás, ónos eső, a hegyekben hófúvás várható a meteorológusok szerint. Székelyföld legnagyobb részén sárga jelzésű riasztás lesz érvényben a kedvezőtlen idő miatt.

// még több főtér.ro