A csehek félpályás góllal alázták a skótokat, Makjuk volt a szlovákoknak a lengyelek ellen, nem esett gól a spanyolok és a svédek összecsapásán és ismét előkerült az ezerszer elátkozott geokód a foci Eb negyedik napján.
Az Eb gólja: Patrik Schick. Hiába van még 41 mérkőzés hátra az tornából, a cseh csatár skótoknak lőtt félpályás találatát nehéz lesz überelni. Ötven méterről még sosem lőttek gólt Európa-bajnokságon, máris megvan az idei Puskás-díj topfavoritja. https://www.dailymotion.com/video/x81y9xv Az Eb (eddigi) legrosszabb játékosa: Lyndon Dykes. A skótok csatárát Ausztráliából honosították, de teljesen feleslegesen, öt méterről is rendre a kapusba lőtte a labdákat. Citromsárgára festett hajával feltűnő jelenség, de egyben ezen a szinten kirívóan gyenge focista. Az Eb mázlistái: a szlovákok. Jó adag szerencsével nyertek az esélyesebb lengyelek ellen, az első gólnál szó szerint mákjuk volt: a Ferencvárosban focizó Róbert Mak lövése a kapufáról a lengyel kapus kezére, majd onnan a hálóba pattant. A nap hívatlan vendége: a geokód. Három napig valamennyi román kábeltévé-szolgáltatónál szabadon lehetett nézni az M4 Sporton is a mérkőzéseket, de hétfőn már akadt olyan cég (Vodafone, leánykori nevén UPC), amely a közvetítési jogok romániai jogtulajdonosára hivatkozva blokkolta a magyar sportcsatorna műsorát. A nap elsője: Ovidiu Hațegan. Az aradi bíró mutatta fel az idei Eb első piros lapját, a lengyel Grzegorz Krychowiakot állította ki. A szlovákok pedig éltek az eséllyel, és hét percen belül belőtték a győztes góljukat. A nap öncélú futballja: Spanyolország. 76 százalékos labdabirtoklás, 827 sikeres passz, de mindössze öt kaput találó lövés – a spanyol válogatott nem tudta feltörni a félidőnként csak egy-egy komoly támadást vezető svédek védelmét.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…
„Az agrárpiacot egyetlen nagy gigacég, a Genotech uralta, csúcstechnológiával, elképzelhetetlenül nagy területeken termesztettek mindent. A szinte teljesen automatizált agrártechnikát mesterséges intelligencia irányította.”
Transylvania cat néven jegyezték be az újonnan elismert erdélyi macskafajtát az Egyesült Királyságban.
Egy harcművészetben nem az a lényeg, hogy az edzéseken szétverjük a partnerünket, hanem az, hogy egymást támogatva segítsük a kölcsönös fejlődést - mondja a Wing Tsun Transylvania kung-fu iskola vezetője.
A pantelimoni klánháború miatt pedig egy komplett hadsereget vezényeltek ki.
Mind a 130 000 romániai köztisztviselőt ellenőrzi a Securitate Irattárát Vizsgáló Országos Tanács (CNSAS), hogy megállapítsák, kollaboránsok vagy az egykori politikai rendőrség munkatársai voltak-e – írta pénteken a <a href="https://www.g4media.ro/exclusiv-cei-130-000-de-functionari-publici-din-romania-sunt-verificati-daca-au-fost-turnatori-sau-tortionari-ai-securitatii-apar-cazuri-pe-ba
Nyugdíja nélkül maradt egy férfi, miután egy idegen megölelte az utcán. Ittas állapotban még egy rendőrnek sem sikerül mindig a két sánc között maradni az autójával.
Hatalmas felháborodást váltott ki a zetelaki közösségben, miután kiderült, hogy a polgármesteri hivatal egyik alkalmazottja videókamerát szerelt fel a községháza egyik személyzeti vécéjében. A polgármester feljelentést tett az ügyben a rendőrségen.
Az elkövetkező időszakban hat új mozdonyt szállít le romániai és magyarországi vasúttársaságoknak – jelentette be a Softronic Craiova gördülőállomány-gyártó a világ legnagyobb vasúti vásárán, az immár 14. alkalommal megszervezett Innotranson.
Spontán konfliktus alakult ki péntek délután az egyik csíkszeredai bevásárlóközpontnál, amelyhez a rendőrség különleges egységei is kivonultak.
Gyorsan elszaladt ez az izgalmakkal teli pár hét, Európa focikirályának koronáztatott Itália, mi pedig számot vetünk az elmúlt 51 meccs tanulságaival és szembenézünk saját jóslatainkkal.

Akárcsak 1996-ban, most sem jött be az angoloknak az akkori Eb szlogenje, A futball hazatér: hiába vezettek már a döntő második percében, a 11-esek most is kifogtak rajtuk, a 25 éve a németek ellen szintén a Wembley-stadionban hibázó Gareth Southgate most nagyon rosszul választotta ki a rúgókat.

Az Európa-bajnokság második elődöntőjének hosszabbítására kifulladtak a dánok, angol–olasz döntő lesz vasárnap este a Wembley-ben.

Hiába játszottak jobban a spanyolok, a tizenegyeseket jobban rúgó Olaszország jutott elsőként az Európa-bajnokság döntőjébe.

Gyorsan közeledik az idei labdarúgó Európa-bajnokság végkifejlete, most megmutathatja, kinek szurkol!

Lassan ismét eltelt két pihenőnap az Európa-bajnokságon, már csak a két izgalmas elődöntő és a döntő van hátra. Mi jó szokásunk szerint összegyűjtöttük a hétvégi meccsek legjeit.

Egy szoros és egy nagyon sima mérkőzéssel zárultak az foci Európa-bajnokság negyeddöntői, Anglia takaréklángon is megnyerte az egyetlen nem a Wembley-ben játszott mérkőzését, míg Dánia egy félidő alatt elintézte a cseheket.

Spanyolország szenvedve, Olaszország a világranglista-vezetőt lefocizva jutott a legjobb négy közé a foci Európa-bajnokságon.

Ismét volt két pihenőnap az Európa-bajnokságon az egyenes kieséses szakasz első és második felvonása közt, péntektől folytatódnak az izgalmak

Úgy tűnik, néha nem számítanak a befektetett százmilliók, a pályán villogó világklasszisok. Németországot az „ősellenség”, Anglia búcsúztatta. Az ukránok meg a svédeket focizták le a gyepről.