Akárcsak 1996-ban, most sem jött be az angoloknak az akkori Eb szlogenje, A futball hazatér: hiába vezettek már a döntő második percében, a 11-esek most is kifogtak rajtuk, a 25 éve a németek ellen szintén a Wembley-stadionban hibázó Gareth Southgate most nagyon rosszul választotta ki a rúgókat.
Az Eb feltámadója: Olaszország. A 2018-as világbajnokságra ki sem jutó válogatott immár három éve és 34 mérkőzés óta veretlen, egyértelműen az Eb legjobb csapata volt.
A döntő kulcshelyzetei: az olasz szögletek. Az elsőt pazarul kontrázták meg az angolok, ebből lett Luke Shaw gólja, de az egyenlítő gól is egy sarokrúgás után jött, szintén egy védő, Leonardo Bonucci révén.
A döntő kabalája: Gianluigi Donnarumma. A 22 éves olasz kapus rövid karrierje ötödik szétlövését is megnyerte, Jaden Sancho és Bukayo Saka lövését is védte.
A döntői duplázói: Emerson és Jorginho. Az olaszok két honosított brazilja idén májusban Bajnokok Ligáját nyert a Chelseaval, most pedig válogatott szinten is a kontinens csúcsára értek.
A döntő eltaktikázója: Gareth Southgate. A gyors gól után csak az előnyt akarta konzerválni, a hosszabbításban pedig a legvégére hagyta a cseréit. A szinte csak a 11-esekre beküldött fiatal, az Eb-n eddig epizódszerepet játszó fiatal játékosainak pedig mind megremegett a lába: Rashford, Sancho és Saka is kihagyta.
A döntő ünneprontói: a Wembley-t megrohamozó, jegy nélküli, verekedő angol szurkolók. London utcáin teljesen megvadultak a belépő nélkül maradt angol szurkolók, két órával a meccs előtt le is kellett zárni miattuk a stadiont. Hivatalosan nem volt jegy nélküli néző a meccsen, de ezt nehéz elhinni.
Az Eb-döntők átka: a hazai pálya. Utoljára 1984-ben tudott győzni a hazai csapat, a Platini vezérelte francia válogatott. Az utolsó öt Eb-n háromszor is döntőbe jutott a rendező, de 2004-ben Portugália, 2016-ban pedig Franciaország is elbukta a finálét.
Európa-bajnokság, döntő:
Olaszország–Anglia 1-1 – 11-esekkel 3-2 (Bonucci 67., illetve Shaw 2.)
11-esek: Berardi, Bonucci, Bernardeschi, illetve, Kane, Maguire.
Kihagyta: Belotti, Jorginho, illetve Rashford, Sancho, Saka
A góllövőlista élmezőnye:
5 gólos: Patrik Schick (cseh), Cristiano Ronaldo (portugál)
4 gólos: Romelu Lukaku (belga), Karim Benzema (francia), Emil Forsberg (svéd), Harry Kane (angol)
Az Európa-bajnokságok győztesei:
Háromszoros bajnok: Németország (1972, 1980, 1996), Spanyolország (1964, 2008, 2012)
Kétszer bajnok: Olaszország (1968, 2020), Franciaország (1984, 2000)
Egyszeres bajnok: Szovjetunió (1960), Csehszlovákia (1976), Hollandia (1988), Dánia (1992), Görögország (2004), Portugália (2016)
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.
Marian Godină nagyon jól tette, hogy beperelte Dan Tanasă képviselő urat. Aztán azt is nagyon jól tette, hogy újra beperelte. Reméljük, nem fog leállni…
Van az erdélyi magyar sajtónak (is) egy szelete, amelyik előszeretettel állítja magáról, hogy független, ezt a státust önmeghatározásként használja, ami értelmezése szerint automatikusan maga után vonja a szakmaiság és az igazmondás nonpluszultráját.
Továbbá: a vámosok lefoglaltak 700 000 eurót a reptéren, aztán a pénz eltűnt, mint a kámfor. És egy földcsuszamlás miatt teljesen lezárták az A10-es autópályát, káosz is lett belőle.
Megkapta az építkezési engedélyt a Csíkszereda zsögödi részére tervezett Dracula Park Transylvania. A beruházó Lénárd András bejelentése szerint egy újabb, fontos mérföldkőhöz érkezett a nagyszabású élménypark előkészítése.
A Romániából érkezőket hozta fel elrettentő példaként Alice Weidel, az Alternatíva Németországért (AfD) elnöke a német szociális rendszert érintő visszaélések kapcsán.
Székelyudvarhely központjától néhányszáz méterre kóborolt az a visszajáró medve, amelyet kedd este lőttek ki. Az alpolgármester szerint az állat tömbházak között is megfordult, és emberekkel találkozott.
A PSD ismét megkaparintotta nagy nehezen a hatalmat, de a háttérben már készülődik a disznófejes AUR.
Sokszor a legrosszabb kérdéseket tesszük fel, amikor kiskorú bűnöző bukkan fel. Mit árul el rólunk a tehetetlenség?
Kolozsvár történelmi legközpontját szépen felújították. Viszont van az a por, az a sár a Farkas utcában, meg az, hogy a mi végeinken irtó nehéz valamit jól megcsinálni. Vagy befejezni. Jóvanazúgy! Pedig nincs.
A Csaba-mítosz végső formájának kialakulásában a tanult elit játszotta a döntő szerepet. Kolozsváron mutatták be Hermann Gusztáv Mihály történész A székely eredetmítosz című könyvét.