Árus Zsolt legalábbis ezt állítja, és kezdeményezte az ADEC felszámoltatását.

Ez az a kérdés, amelyért perre megy Árus Zsolt jogvédő.

Addig jelentgették, hogy muszáj volt lépni.
Csak legfeljebb 0,1 köbméter fával szabad őrtűzgyújtásra indulni a Székelyföldön.

Az SZNT nem támogatja a polgári kezdeményezést, amelyet a Gyergyószéki Székely Tanács indított.

Hát persze, hogy az „egységes nemzetállamra” hivatkoznak.

Nem a parlament, hanem egyelőre a törvényhozási tanács elé.

Méltányos eljárást követeltek a meghurcolt polgármesterek és a terrorizmussal gyanúsított kézdivásárhelyiek ügyében.

Mivel a prefektúra nem fellebbezte meg az Árus Zsolt beadványa nyomán született ítéletet.

Főleg, hogy a helyi önkormányzatok európai chartáját 1997-ben Románia is ratifikálta.

Jean-Adrian Andreit mától erre bírósági ítélet kötelezi.

Árus Zsolt, az SZNT gyergyószéki „harcosa” ugyanis beperelte Hargita megye prefektusát.

Árus Zsolt a Gyergyószéki Székely Tanács alelnöke szerint lejárató és megfélemlítő kampány zajlik az SZNT ellen, ami miatt feljelentést tett.

A DNA Maros megyei ügyészei kihallgatják Árus Zsoltot a gyergyószentmiklósi polgármestert ért korrupciós vád ügyében.

A helyzet tehát világos: Románia feltétel nélküli lojalitást vár el tőlünk, ráadásul még arra sem számíthatunk, hogy cserébe ő is lojális lesz hozzánk.

Egy biztos: ha a székely zászló kérdését szeretné megoldani az RMDSZ, akkor nem támogatja semmiféle zászlótörvény megszavazását.

Bár nem minősíti diszkriminációnak a szakhatóság, hogy a magyar érettségizőknek román társaikhoz képest ugyanannyi idő alatt több vizsgát kell letenniük, a vizsgarend újragondolását javasolja az oktatási minisztériumnak.

Akkor részesülnek egyenlő elbánásban a román és magyar fiatalok, ha ugyanannyi nap alatt ugyanannyi vizsgát kell letegyenek. A több tudálékoskodó és jogászkodó magyarázkodás.

Az egységek birtokba vették a műveleti területet azzal a nyilvánvaló szándékkal, hogy elvégezzék azt, amivel megbízták őket. Ez végső soron örvendetes.
Szereti a kémfilmeket? Legyen kém… Nem, sajnos ez nem egy rossz komédia – ez a valóság…